Az elitegyetemekre való bejutásnak nem technikai titkai vannak, az egész gondolkodást át kell hozzá formálni
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A 2010-ben alakult Milestone Institute azt tűzte ki célul, hogy az oda járó középiskolás gyerekek felvételt nyerjenek a világ elitegyetemeire, ahonnan már jóval könnyebb lesz megszerezni a jobbnál jobb, akár külföldi állásokat. A másfél millió forint körüli évi tandíjért cserébe a gyerekeknek segítenek kitalálni, hogy mi érdekli őket, segítenek az egyetemválasztásban és a felvételiben, megtanítják őket angolul esszét írni, magukat prezentálni, és amellett, hogy lehet náluk tanulni mindenféle tárgyakat a természettudománytól a bölcsészetig, számos közösségi programot is kínálnak az odajáró fiataloknak. A Milestone a hátrányosabb helyzetű diákokat is próbálja elérni, és a sok kudarc ellenére, arra is akad példa, hogy valaki egy ózdi roma telepről jutott be a nagyhírű skót St. Andrews-i Egyetemre.
Na de kik tudják ezt megfizetni, és hogy lehet ide bekerülni? Az a fontosabb a Milestone-nak, hogy minél több gyerek kerüljön Oxfordba és Cambridge-be, mert az jó reklám az iskolának, vagy az, hogy valójában mit akarnak a gyerekek? A szülők vagy a gyerekek ötlete, hogy akár már kilencedikes koruktól ide járjanak? Jó-e a fiataloknak, hogy ilyen korán ekkora elvárás nehezedik rájuk, vagy épp ellenkezőleg, a szülők csak ilyen áron tudják versenyelőnyhöz juttatni a gyerekeiket? Mekkora a harc a tehetségekért? Nem agyelszívás a legjobb diákok összegyűjtése az egész országból? Egyáltalán, ez zseniképző vagy inkább tehetséggondozó? És mi van a hátrányos helyzetűekkel? Reális-e, hogy ha bekerülnek a Milestone-ba, ekkora társadalmi ugrásból lelki sérülés nélkül jöjjenek ki? Hogyan érzik magukat a szegény fiatalok a sok gazdag, elitgimikből érkező gyerek mellett, és hogyan tud ebben a Milestone segíteni?
A Qubit legújabb podcastjában Greskovits Györgyöt, a Milestone Intézet társalapítóját, oktatásinnovációs igazgatóját Kende Ágnes oktatáskutató, állandó szerzőnk faggatta.
Hallgasd itt:
Az epizód elérhető Spotify-on, Google Podcasts-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!
A beszélgetés létrejöttét és a podcast elkészítését a Milestone Intézet támogatta.
Kapcsolódó tartalmak a Qubiten:
A Fazekas és a Milestone is a top 20-ba került az Oxfordi és Cambridge-i Egyetemre legtöbb diákot küldő nemzetközi iskolák listáján
A két budapesti iskola több helyet rontott az előző évhez képest, de ez már az európai diákokat a korábbiakhoz képest hátrébb soroló Brexit hatásának is betudható.
A szabad iskolaválasztás a magyar közoktatás rákfenéje
Európa egyik legszelektívebb és legszegregáltabb oktatási rendszerét tartjuk fenn, de megdöbbentő módon a magyar társadalomnak ez tetszik. A magyar közoktatás válságával foglalkozó hatodik Qubit Live kerekasztal-beszélgetése Lannert Judit, Horn Dániel, Kertesi Gábor és Kende Ágnes oktatáskutatókkal immár videón és podcastban is elérhető.
Az általános iskolákból a gimnáziumokba menekítik a gyerekeiket a diplomás szülők
Egyre több a diplomás szülő, és ezzel párhuzamosan egyre több gyereket íratnának 6-8 osztályos gimnáziumokba. Horn Dániel, a Közgazdaságtudományi Intézet igazgatója az iskolatípusok népszerűségét elemezte a hatodik Qubit Live-on tartott előadásában.