Drasztikusnak tűnő módszerekhez nyúlna az Amerikai Gyermekorvosi Akadémia (AAP), hogy csökkentse a kórosan elhízott gyerekek számát. Amerikában a szakmai szervezet szerint közel 14,5 millió túlsúlyos és kórosan elhízott gyermek él, a gyerekkori krónikus betegségek túlnyomó részéért a túlsúly tehető felelőssé.

A gyermekorvosi szervezet új irányelvei értelmében a kezelőorvosoknak a továbbiakban nem szükséges arra várni, hogy egy túlsúlyos kisgyerek idősebb korára esetleg „kinőheti” a túlburjánzó gyerekhájat, vagy más módon, például intenzív sportolással megtalálhatja a módját, hogy ledobja a kéretlenül felkúszó – és súlyos egészségügyi kockázatot jelentő – kilókat. Amellett, hogy a jövőben a gyerekorvosoknak a 3 évesnél idősebb túlsúlyos vagy súlyosan elhízott gyerekek rendszeres felülvizsgálatát irányozzák elő, az elhízott gyerekeket nevelő családoknak 3-12 hónapos időtartamra akár 26 órányi orvos-beteg konzultációt is előírhatnak.

A viselkedésterápiás üléseken étkezési, testmozgást elősegítő, valamint nevelési tanácsokkal látják majd el a szülőket és a gyerekeket egyaránt. Hat éves kortól a viselkedésterápiás konzultációkat rutinszerűen előírhatják, de akár már két éves gyerekeknek is ajánlhatják. Azokban az esetekben, ahol a terápiát a szakértő hatástalannak ítéli, az orvos gyógyszeres kezelést írhat elő, az irányelvek szerint 12 éves kortól. Az egy évvel idősebb gyerekek esetében az AAP még a fogyássegítő műtétet sem zárja ki a kezelési lehetőségek közül.

Az irányelveknek vadonatúj gyógyszerek ágyaztak meg

A korábbiakhoz képest meglehetősen drasztikusnak tűnő beavatkozásokat elvben minden esetben kivizsgálások sorához kötnék, a gyerekek testtömegindexének megállapításán és rendszeres ellenőrzésén túl a vércukorszintjüket, vérnyomásukat, vérzsírszintjüket is ellenőriznék. Az új protokoll szerint a kezelés frontvonalában a többalkalmas terápiás és tanácsadó ülések állnának, mégis kérdéseket vethet fel, hogy az új irányelvek bevezetése épp egybeesik néhány új gyógyszer bevezetésével, amelyeket 12 éves kor felett biztonságosnak ítélt az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hivatal (FDA).

A szájon át szedhető, Qsymia márkanév alatt forgalmazott gyógyszert eredetileg szigorú orvosi felügyelet mellett, egyedi elbírálás alapján ajánlják tavaly július óta, míg a hetente egyszer injekció formájában kapható Wegovyt, mint arról korábban a Qubiten is írtunk, decembertől írhatják fel 12 éves kortól gyerekeknek is.

Az AAP szerint az új irányelvek nemcsak az elhízáshoz köthető kockázatok, hanem a kövérség társadalmi stigmatizációja és az ehhez köthető pszichés teher miatt is szükségesek. Nehéz lenne vitatni, milyen pozitív hozadéka lehet, ha egy gyereknek vagy kamasznak sikerül megszabadulnia a szív- és érrendszeri kockázatokkal, a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatával, mozgásszervi panaszokkal fenyegető, esetenként súlyos stigmatizációt és önértékelési zavarokat okozó túlsúlytól. A gond csak az, hogy a gyógyszer és a heti injekció, pláne a műtét jó eséllyel elsősorban a tüneteket szünteti meg, a kiváltó okokat aligha.

A gyerek elhízása mögött egy kórosan működő család is lehet

Egy, a Nature Translational Psychiatry szaklapban idén januárban publikált amerikai tanulmány szerint a magasabb testtömegindex (BMI) összefüggésben lehet a gyerekek indulatkezelési nehézségeivel, impulzivitásával – a nyugodtabb gyerekek esetében jóval kisebb az elhízás kockázata. Még ha bizonyított is, hogy a kóros elhízásnak részben genetikai okai vannak, egy tavalyi vizsgálatban ugyancsak amerikai kutatók arra jutottak, hogy kevésbé hajlamosak a kóros elhízásra azok a gyerekek, akik biztonságos otthonban, odaadó figyelem mellett nevelkednek. A szeretetteljes légkör és a gyerekek igényeinek kielégítése a Pediatrics szaklapban publikált kutatási eredmények szerint nemcsak újszülött kortól meghatározó lehetn, de az elhízásra való genetikai hajlamot is felülírhatja.

Mindezek miatt felmerülhet, hogy miközben a gyermekgyógyászati szakkollégium családterápiára és nevelési tanácsadásra vonatkozó irányelvei vélhetően a valódi okok csökkentéséhez is hozzájárulnak, és gyökerestül kezelhetik a gyerekkori kóros elhízás problémáját, pontosan milyen hozadéka lehet, ha a képletet jelentősen leegyszerűsítve receptre írnak egy fogyasztószert.

A tünetek kezelése

A dilemma hasonló ahhoz, amit a laikusok körében is nagy port kavaró 2013-as kötetében Richard Saul amerikai kognitív neurológus a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarról, ismertebb nevén az ADHD-ról állít. A viselkedészavarok kezelésében több évtizedes tapasztalattal bíró szakember nem vitatja a sok esetben ADHD-ként diagnosztizált tünetek összességének létezését, de szerinte – az esetek jelentős részében egyszerűségből – gyógyszerrel kezelt gyerekek egy részének a tünetei nem haladják meg a normálisnak tekinthető mértéket, míg a valóban kezelésre szoruló másik csoport tüneteit általában nem egy különálló kórképnek, vagyis a pszichoaktív stimulánsokkal kezelhető ADHD-nak tekinthető neurológiai elváltozás okozza. Saul szerint a szóban forgó második csoport kezeléséhez a viselkedés valódi kiváltó okait kellene megtalálni, mert „amint sikerül kideríteni és kezelni a valódi problémájukat, ADHD-tüneteik többnyire nyom nélkül eltűnnek”.

Ehhez képest, mint azt a Qubiten megírtuk, az Egyesült Államokban a 17 évesnél fiatalabbaknak egyes felmérések szerint mára akár a 14-15 százaléka, mintegy 6,5-7 millió gyerek is élhet ADHD-diagnózissal, miközben 30-40 éve a hasonló korú gyerekeknek legfeljebb 2-3 százalékánál állapították meg azt. Kórosan elhízott gyerekből már most is több mint kétszer ennyi van az Egyesült Államokban, a számuk pedig évről évre nő. Azt egyébként az AAP-irányelveket publikáló szakemberek is jelzik, hogy a súlyfelesleg kialakulása olyan szociokulturális tényezőkhöz is köthető, mint a szegénység, a munkanélküliség, vagy a rasszizmusnak és a bántalmazásnak való kitettség, arról azonban nem esett szó az új protokollban, hogy a szóban forgó tényezők kezelése hogyan hatna a gyerekek súlytöbbletére.

A kóros elhízás miatt a gyerekekre leselkedő fizikai és pszichés veszélyek egyértelműen jelzik a beavatkozás fontosságát, kérdés azonban, hogy – akárcsak az ADHD-val diagnosztizáltaknál – az állami egészségügyi ellátórendszernek van-e kapacitása hosszú, hónapokon, vagy akár éveken keresztül tartó viselkedés- és családterápiával segíteni rajtuk. Ellenkező esetben fennállhat a veszélye, hogy a felnőttek körülményes edukációja helyett egyszerűbbnek tűnhet felírni néhány csomaggal a gyereknek a frissen engedélyezett pirulákból.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: