1900 év után kerültek elő Gaius Messius római katona fizetési papírjai Masszádában
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egy, az első zsidó-római háború idejéről származó, papiruszra írott kimutatás szerint a római katonák nem meggazdagodni mentek Judeába, vagy ha igen, hát Gaius Messiusnak nem volt szerencséje: a fizetési papírjai szerint egy alkalommal ötven dénárt kapott volna kézhez, de a költségek levonása után nem maradt egy vasa sem. A dokumentum azért is ritka, mert az egész Római Birodalom területéről ezen kívül csak két hasonló került elő, bár az viszonylag jól követhető, hogy a katonák egyébként mennyit kerestek.
Gaius Messius, úgy tűnik, semennyit. A fizetéséből 16 dénárt vontak le abrakra, húszat étkezésre, ötöt egy pár csizmára, a tunikája hét dénárba került, és még bőrszíjakra is kellett költenie további két dénárt. A dokumentum 72-ből származik, a régészek azt feltételezik, hogy a katona 72 és 75 között tartózkodhatott Judeában, a masszádai erőd mellett – ez 73-ban esett el.
A peches Gaius
Oren Ableman izraeli régész szerint meglepő, hogy a katona ilyen keveset keresett, de valószínűnek tartja, hogy a római katonák azért hozzájuthattak némi fizetéskiegészítéshez – erről néhány dokumentum is tanúskodik, de azt sem tartja kizártnak, hogy fosztogatással egészítették ki a jövedelmüket, de egy későbbről fennmaradt szerződés tanúsága szerint az is előfordult, hogy a rómaiak a helyi zsidó polgároknak uzsorakamatra adtak kölcsön.
Nem valószínű, hogy Gaius Messius esete különösebben elterjedt lett volna: a császárok nem véletlenül kezdték gyakran az uralmukat a katonák fizetésének megemelésével, ha pedig a zsold nem lett volna elég még a hétköznapi szükségletek kielégítésére sem, bizonyára több lázadás tört volna ki a katonák között.
A dokumentumból nem derült ki, hogy mi lett Gaius Messius további sorsa, ahogyan az sem, hogy pontosan hol szolgált. A helyszín alapján a régészek azt feltételezik, hogy a Legio X Fretensis tagja volt: 72-ben ez a légió vonult fel Lucius Flavius Silva vezetésével a júdeai ellenállók utolsó erődítményének, Masszádának a lerombolására.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
3700 éves tetűfésűn bukkantak rá a legősibb ismert írott mondatra
A kánaáni ábécé betűivel írt mondatot egy elefántcsont fésűre vésték fel i. e. 1700 körül, a Júdai Királyságban. Mivel a területen ekkoriban nem éltek elefántok, valószínűleg drága, importált luxustetűfésűről van szó.
1400 éves aranykincs került elő Izraelben
A 44 érmének egy részét Phókasz, a másikat Hérakleiosz bizánci császár idején verték, majd az iszlám hódítás idején rejtették el őket.
Ópiumot találtak egy 3400 éves izraeli sírban
Eddig csak sejtették, most kémiai elemzésekkel igazolták, hogy az elhunytak mellé temetett edényekben kábítószereket tarthattak.