A négynapos munkahét bevezetésére nyújtottak be törvényjavaslatot az USA-ban

2023. március 13.
gazdaság
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Mark Takano, a Kalifornia állam 39. körzetének képviselője olyan törvénytervezetet nyújtott be a Kongresszusnak, amely 32 órásra módosítaná a Fair Labor Standards Act nevű törvényben meghatározott 40 órás munkahetet. Az 1938 óta érvényben lévő törvény ugyanis heti 40 óra munkához köti a minimumbért, a túlórapótlékot és egy sor más munkaügyi szabályozást.

A javaslat szerint már heti 32 óra munka után járna a túlórapótlék, ami arra ösztönözné a vállalkozásokat, hogy vagy fizessenek többet a dolgozóknak a hosszabb munkaidőért, vagy pedig rövidítsék le eggyel a munkanapok számát, és ha kell, vegyenek fel több alkalmazottat.

Az új szabályok nemcsak az irodai dolgozókra, hanem a jellemzően órabérben jutalmazott, a vendéglátó- és építőiparban, a fuvarozásban, a gyártásban vagy a kis- és nagykereskedelemben dolgozókra is. „A csökkentett munkahétről szóló komoly beszélgetések a fehérgalléros szakmákat érintik. Az én törvényjavaslatom arra ösztönöz, hogy szó essen arról, hogyan demokratizáljuk ezt a normát a munkaerő más szektoraiban is, hogy mindenki jól járjon” – mondta Takano a CNBC-nek.

A képviselő már nem először terjeszti be a tervezetet a Kongresszus elé. 2021-ben ugyan a Demokrata Párt progresszív szárnya támogatta a javaslatot, és a közbeszédet is sikerült tematizálni vele, de végül nem jutott előre az ügy a törvényhozásban.

Takano szerint a 32 órás munkahét jelentős változást hozna mindenki életébe, és növelhetné az emberek boldogságát. Úgy véli, a törvény hatása ahhoz lenne hasonló, mint amikor a jelenleg is érvényes munkatörvény elfogadásával közel száz éve eltörölték a kötelező hétvégi munkavégzést, és a 40 órás standard bevezetése mellett számos védelmet adtak a munkavállalóknak.

A javaslat támogatói szerint a rövidített munkahét arra ösztönözné a cégeket, hogy több embert foglalkoztassanak, növeljék a munkaerő-piaci részvételüket és „egészségesebb versenyt teremtsenek a munkahelyeken, ami lehetővé tenné a dolgozóknak, hogy jobb bérekről és munkakörülményekről tárgyaljanak”.

Az új törvényjavaslat a négynapos munkahét nemzetközi próbáinak közelmúltbeli sikereire épít. Nagy-Britanniában például nemrég ért véget az a féléves program, amelyben 61 cég közel 3000 dolgozója vett részt, és míg a vállalkozások a termelékenység, a bevétel, illetve a munkahelyi kultúra és morál javulásáról számoltak be, a dolgozók az egészségükre, pénzügyeikre és kapcsolataikra gyakorolt pozitív hatást emelték ki. De az Egyesült Államokban és Írországban is futott hasonló teszt, amelynek végeztével a részt vevő 33 vállalat egyike sem tért vissza az ötnapos modellhez.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Boldogabb dolgozókat és hatékonyabb munkavégzést eredményez a 4 napos munkahét

Boldogabb dolgozókat és hatékonyabb munkavégzést eredményez a 4 napos munkahét

Bodnár Zsolt gazdaság 2021. május 12.

A heti 4 napos, 32 vagy 40 órás munkahét az eddigi tapasztalatok szerint nemcsak a dolgozók mentális egészségére és a környezetre, de a produktivitásra és a gazdaság egészére nézve is jótékony hatással van. Kisebb vállalati és önkormányzati próbák után most Spanyolországban indul elsőként országos szintű program a csökkentett munkaidő hatásának vizsgálatára.