„Gázerőműveket fogunk építeni azért, hogy kiszolgáljuk a nagy ipari központokat. Erről a döntések meg is születtek már. Az unió ezeket nem tiltja, mert a kialakult helyzetben a gáz nem minősül ellenségnek. Korábban ellenség volt, most már nem ellenség. Korábban a barát volt a zöld, félellenség volt a nukleáris és teljes ellenség a gáz. Most úgy van ez fölrajzolva a táblára, hogy barát a zöld, a nukleáris félbarát és nem ellenség a gáz – átmenetileg. Ez nyolc-tíz évet is jelenthet. Tehát a következő időszakban nekünk azt a képességünket kell kihasználni, hogy aránylag gyorsan tudunk építeni gázerőműveket. Hogy az állam építi-e majd, vagy magántőke bevonásával történik, ezt majd Lantos miniszter úr el fogja dönteni, de itt meg kell építenünk két-három nagyteljesítményű erőművet azért, hogy el tudjuk látni az ország keleti felében most zajló ipari fejlesztéseket energiával”

– mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitó eseményén Orbán Viktor miniszterelnök.

A rendezvényteremben még feltakarítani is alig volt idő, már ki is írták a közbeszerzéseket az Orbán által belengetett gázerőművekre, a Fidesz-közeli a Klímapolitikai Intézet kutatásvezetője, Toldi Ottó pedig hosszan magyarázta el az Indexnek, miért nincs alternatívája az ország Oroszországnak való kitettséget jelentősen fokozó gáznak. A biotechnológusból a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettesévé avanzsált, ebben a minőségében pedig a Nemzeti Energia és Klímaterv kidolgozásában is oroszlánrészt vállalt Toldi egyebek mellett azt mondta, hogy „az ipari méretű akkumulátorok hiánya miatt csak a modern földgáztüzelésű erőművekkel lehet kiegyensúlyozni az egyre nagyobb arányban terjedő, időjárásfüggő megújuló áramtermelést”, valamint „Európa erős földgázfüggőségének épp a nap- és szélerőművek robbanásszerű elterjedése volt az egyik fő oka”.

Toldi a lap tolmácsolásában feltette még azt a kérdést, hogy „miután egy évben 1600 órán át működik Magyarországon egy naperőmű, és maximum 2400 órában egy szélerőműpark, lehet választani, hogy a 8760 órából álló év többi részében mivel termeljünk áramot. Legyen még több atomenergia, ami ugyan tiszta, ám nem lehet vele kiegyensúlyozni a megújulókat? Ez beruházásigényes, és vannak, akik durcásak lennének, ha megtudnák, ráadásul teljesen másra való. Vagy legyen szén?” Toldi szerint ugyanis „jelenleg ezek közül lehet választani”, az őt kérdező lap szerint pedig „ha tetszik, ha nem, a modern földgáztüzelésű erőművek jelenleg elengedhetetlen elemei Magyarország villamosenergia-rendszerének”.

Káros következményekkel jár?

„A szén energetikai alkalmazása kapcsán a Klímapolitikai Intézet szakértője éppen csak a klímavédelmi következményekre nem tesz utalást, amikor bagatellizálni igyekszik annak környezeti-környezetegészségügyi következményeit. Az az állítása pedig, hogy csak (...) az atom és a szén közül lehetne választani, annyira tudománytalan és bárki számára könnyen beláthatóan hamis, hogy ezzel nem kívánunk foglalkozni annál tovább, mint hogy felhívjuk a klímapolitikai szakértő figyelmét a klímavédelmi szempontból is releváns megújulóenergia-alapú stratégiák, energia-forgatókönyvek, tudományos publikációk könyvtárnyi kínálatára. A Klímapolitikai Intézet munkatársának (...) meglátásait, beleértve a cikknek a gázturbinás kapacitásbővítésre vonatkozó legfőbb üzeneteit, indokolt komoly forráskritikával kezelni. Ebből következően az a kérdés is jogosan merül fel, hogy a magyar kormány rendszeres szakmai tanácsadójaként felbukkanó Klímapolitikai Intézet efféle véleményei alapján hozott szakpolitikai döntések vajon milyen káros következményekkel jártak/járnak Magyarországra, annak államháztartására, a nemzet energiafüggetlenségére és energiabiztonságára, hazánk és az Európai Unió, illetve az ENSZ klímavédelmi törekvéseire”

– állítja a Toldi által mondottakról a Qubitnek eljutatott véleményében az Eötvös Loránd Tudományegyetem Energiaföldrajzi Kutatócsoportjának vezetője, Munkácsy Béla geográfus.

A Klímapolitikai Intézet az adófizetők pénzéből bőkezűen kistafírozott, az oktatás mellett ideológiai finomhangolásra is használt tehetséggondozó, a Mathias Corvinus Collegium agytrösztje. Szakértője, Toldi kijelentéseit hallva az ELTE Energiaföldrajzi Kutatócsoportja szerint már „az általános iskolát végzett olvasó is gyanakodhat”, mert – mint írják – a magyarországi napfénytartamot illetően „legalább 2000 órás adatra emlékezhetünk, ami azt jelenti, hogy évente ennyi ideig van direkt besugárzás. Ráadásul a napelemekről az a tény is közismert, hogy nem csak direkt napsütésben képesek villamosenergia-termelésre, hanem gyenge megvilágítás esetén, tehát akár esős időben is.”

Az ELTE kutatói több hazai település termelési adatait is beszerezték; ezekből kiderül, hogy egy győri termelő 4411 órányi, egy szegedi pedig 4679 órányi áramtermelést könyvelt 2019-ben. Hasonló adatokat közöltek a 2010 óta különféle bürokratikus eszközökkel akadályozott, majd 2016-tól rendeletileg ellehetetlenített, ezért Magyarországon csak nyomokban fellelhető szélturbinák működési mutatóiról is: 2021-ben „a Kisalföld délkeleti részén működő, immár 20 éves, tehát műszakilag erősen elavult, 2 MW-os berendezés esetében 7187 órányi éves termelésről tudunk beszámolni. Ez az Index.hu riportjában közölt érték háromszorosa”.

Az ELTE kutatói szerint ráadásul „a két időjárásfüggő módon termelő technológia használhatóságát nem egy-egy berendezés működési paraméterei, hanem az országos termelési adatok alapján kell megítélni, ráadásul nem energiaforrásonként külön-külön, hanem együtt, energiamixként vizsgálva”. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) nyilvános adatbázisának 2022-es adatsorát elemezve a kutatócsoport mentorprogramjában jeleskedő Debreczeni Csaba, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium gimnazistája kimutatta, hogy „tavaly a napelemek 4681 órán, a szélerőművek 8099 órán keresztül termeltek. A két technológia együttes termelése 8602 órányi időtartamot tett ki 2022-ben”, ami azt jelenti, hogy az éves energiaszükséglet időtartamának 98,2 százalékában megújuló energiaforrásból is lehetett áramot termelni.

Az adatsorok elemzésénél Debreczeni az adathibák kizárása érdekében csak azokat az órákat vette számításba, amelyeknél az adatbázisban a teljes hazai nap- vagy szélerőművi termelésnél 1 megawattnál nagyobb összesített teljesítmény szerepelt. Munkácsy és kutatócsoportja azt tette még hozzá, hogy „lényeges, hogy a nap- és szélerőművek termelése időben jól kiegészíti egymást, hiszen a napelemek nyári, a szélerőművek téli termelési csúcsot mutatnak. Ugyanakkor hangsúlyozni szükséges, hogy az efféle számoknak a gyakorlat szempontjából nincs sok jelentősége, hiszen a valós lehetőségeket sokkal jobban érzékelteti a kapacitásfaktor, ami a berendezések kihasználhatóságát írja le.” Erről számos hazai energetikai szakértő írt az Energiaklub 2020-as, a szélenergia hazai kihasználhatóságát taglaló tanulmánykötetében.

A Toldira hivatkozó Index-cikk szerint egyébként „csak a modern földgáztüzelésű erőművekkel lehet kiegyensúlyozni az egyre nagyobb arányban terjedő, időjárásfüggő megújuló áramtermelést”, csakhogy a tervezett kelet-magyarországi gázerőművek például az Mfor elemzése szerint nem fogják tudni segíteni a napelemes és a szélturbinás kapacitás bővítését. Ráadásul, mint azt nemrégiben megírtuk, az Európai Unió döntéshozó és végrehajtó szerve, az Európai Bizottság más mellett azt is megelégelte, hogy a magyar kormány hol a szélerőművek, hol a naperőművek terjedésének tesz keresztbe, így a megújuló energiaforrások támogatásához (is) kötette, hogy a magyar állam hozzáférjen a helyreállítási alap (Recovery and Resilience Facility, RRF) vissza nem térítendő forrásaihoz, összesen 5,8 milliárd euróhoz. Erre sem az Index cikke, sem az azt tudományos alapon kritizáló energiatudományi szakértők nem tértek ki érdemben, mint ahogy arra sem, hogy vajon mennyivel esztétikusabbak a gázturbinás erőművek a szélturbináknál, amelyeknek rossz nyelvek szerint a miniszterelnök nem kedveli a látványát.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: