Harminc év alatt 9 centivel emelkedett a tengerszint a Földön

2023. április 5.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

0,27 centiméter nem tűnik soknak, de ha minden évben ennyit emelkedik a tengerszint, azt a partvidéken élők elég hamar meg fogják érezni – ráadásul az olvadás gyorsulásával és az üvegházhatású gázok kibocsátásával ez a folyamat még gyorsul is.

A NASA az elmúlt 30 év műholdfelvételeinek elemzése után arra jutott, hogy 2050-re az emelkedés eléri majd az évi 0,66 centimétert is, ugyanebben az évben pedig az amerikai partvidéken élők összesen 30 centiméternyi emelkedést tapasztalhatnak az idei évhez képest. Más vidékeken még rosszabb lesz a helyzet, pedig a kutatók ebbe még nem is számolták bele a La Niñához hasonló természetes, átmeneti hatásokat.

A legnagyobb gondot az Antarktisz és Grönland jégtakarójának olvadása okozza, ezért pedig elsősorban az emberi tevékenység felelős. Az elmúlt ezer évben még sosem olvadt olyan mértékben a grönlandi jég, mint most. Bár a tudósok már évek óta kongatják a vészharangot, egy idén év elején megjelent kutatásban nem klímamodellek alapján, hanem a jégtakaróból vett minták alapján rekonstruálták Grönland elmúlt ezer évét.

Egy másik nemrégiben megjelent tanulmány szerint ha a következő 45 évben nem sikerül visszafogni a karbonemissziót, a jégtakaró helyrehozhatatlan károkat szenved, ez hosszabb, tízezer éves távon 1,8 méteres tengerszint-emelkedéssel járna.

800 millió ember lakhatása kerül veszélybe

A mostani kutatáshoz a NASA és a Centre National d’Études Spatiales (CNES) harminc év alatt összegyűjtött adatait használták. Karen St. Germain, a NASA földtudományi részlegének vezetője szerint a műholdas mérés adja a legmegbízhatóbb adatokat, de ehhez az elmúlt évek adataira is szükség volt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az is felmérhető, hogy mely területeket érinti majd leginkább a tengerszint növekedése, sőt az is, hogy mikor. Az már most elkerülhetetlennek látszik, hogy hosszabb távon legalább 800 millió ember lakhatását veszélyezteti majd az emelkedés.

Josh Willis, a Jet Propulsion Laboratory oceanográfusa szerint az üvegházhatású gázok mérése azt mutatja meg, hogy mennyire terheljük meg a környezetünket, a tengerszint emelkedése pedig azt, hogy hogyan reagál erre a Föld. És arról is sokat elárul, hogy hogyan kellene ezekre a változásokra reagálnia az embereknek és a kormányzatoknak: annyi bizonyos, hogy Miamiban, New Yorkban, Bangkokban, Shanghaiban, Limában és Fokvárosban a döntéshozóknak is el kell gondolkodniuk rajta, hogy milyen intézkedésekkel segíthetik majd a lakosságot.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Az elmúlt ezer évben egyszer sem olvadt úgy a grönlandi jégtakaró, mint ahogy ma olvad

Az elmúlt ezer évben egyszer sem olvadt úgy a grönlandi jégtakaró, mint ahogy ma olvad

Tóth András tudomány 2023. január 18.

Jégmintákkal rekonstruálták, hogyan változott Grönland belső területeinek hőmérséklete 1000 és 2011 között. A kutatásból az is kiderült, hogy a 2000-es évek 1,5 fokkal voltak melegebbek a 20. századi átlagnál. Csathó Beáta gleccserkutató szerint az eredmény jelentős előrelépés a grönlandi jégtakaró változásainak megértéséhez.