Egy évre összeköltöznek a NASA Mars-szimulátorának lakói Texasban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az Amerikai Űrügynökség (NASA) az Artemis II misszió előkészítésével párhuzamosan azon dolgozik, hogy megteremtse a feltételeit annak, hogy az emberek a Marson is megvethessék a lábukat. Ennek fontos mérföldkövéhez érkezett most el a szervezet, pár hónap múlva ugyanis, júniusban, négy kiválasztott személy költözik majd be a texasi szimulátorba, ami a marsi életkörülményeket hivatott modellezni, írja a BBC.
A gyakorlat célja, hogy a résztvevők fizikális és mentális terhelését is megvizsgálják az egyéves kísérlet során. Ezidő alatt igyekeznek pontosan olyan körülményeket teremteni, mintha az alanyok a Marson lennének: napi vízfogyasztásukat és élelmiszerkészletüket korlátozzák, illetve magukat kell majd ellátniuk az általuk megtermelt zöldségekkel. Ehhez viszont a kialakított szimulátorban minden a rendelkezésükre áll.
A négy önkéntes számára kihívást jelenthet a bezártság, az egymásra utaltság is amellett, hogy a környezeti feltételek megterhelők. Ugyanakkor a kísérlet segít abban, hogy a későbbi marsi küldetésekben részt vevők hatékonyan felkészülhessenek az előttük álló kihívásokra.
Az életteret teljes mértékben a marsi feltételek és lehetőségek figyelembe vételével alakították ki. A lakó- és munkahelyet jelentő komplexumot 3D-nyomtatással állították elő, ahogy az később a bolygón valóban történhet majd. Az épület környezetét a Marsot borító felszínhez hasonló vörös por fedi, derül ki a Guardian riportjából.
A résztvevők rendszeres orvosi ellenőrzéseken esnek majd át és az elhelyezett eszközök segítségével különböző feladatokat kell majd elvégezniük – azokhoz hasonlókat, mint amilyenek a Marson is várhatnak majd az asztronautákra. Hasonló hosszú távú megfigyelést végeztek korábban a Nemzetközi Űrállomáson is 2015-ben, mielőtt mélyűri küldetésre bocsátottak volna űrhajósokat.
A NASA a 2030-as években már emberes küldetéssel célozná a Marsot, ennek fontos előkészítő művelete az önkéntesekkel végzett szimuláció is. A komplexum lakóit a beköltözés előtt nem sokkal jelentik majd be.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A NASA idei költségvetésében kezd körvonalazódni, hogyan jutunk el a Marsra
Az amerikai űrhivatal az évtized végéig előkészítene négy holdraszállást és a Nemzetközi Űrállomás nyugdíjazását, miközben sok milliárd dollárt juttatna bolygókutatási és földmegfigyelési programokra.
Az öt legizgalmasabb információ, ami 2022-ben derült ki a Marsról
Az univerzum meghódítására törő emberiség hatvan éve kutatja a szomszéd bolygót, de az elmúlt hat évtizedben összesen nem derített ki róla annyi mindent, mint idén.
A NASA felvázolta, hogyan nézhet majd ki az első emberes Mars-expedíció
A 30 napos küldetés során két űrhajós a Mars körül keringene, míg ketten egy nagy lakó-marsjáróban szelnék a poros felszínt. Az még nagy kérdés, hogy a kilenc hónapos utazás után mennyire lesz erejük sétálni a Földhöz képest egyharmadnyi gravitációval rendelkező bolygón.