A NASA felvázolta, hogyan nézhet majd ki az első emberes Mars-expedíció

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

A NASA kedden tette közzé azt a félórás videót, amelyben az amerikai űrhivatal vezetői számolnak be arról, hol tart az Artemis-küldetés emberes Hold- és Mars-utazások ügye. Az ügynökség egyúttal kiadott egy részletes, négy kategóriára és 50 pontra bontott kutatási és fejlesztési tervet, amellyel kapcsolatban május 31-ig várják elsősorban a szakma, az ipari és tudományos szereplők észrevételeit.

„Az általunk meghatározott célkitűzésekkel kapcsolatban kapott visszajelzések alapján tervezzük majd meg a Hold- és Mars-expedíciókat a következő húsz évre” – mondta Pam Melroy, a NASA igazgatóhelyettese. A NASA előző vezetője, Jim Bridenstine három éve azt mondta, hogy 2033-ig szeretnének embert küldeni a Marsra, igaz, akkor még az első modernkori Holdra szállás is 2024-re volt tervezve, amit azóta legalább egy évvel elcsúsztattak.

Ahogy azt Kurt „Spuds” Vogel, a NASA űrépítészetért felelős igazgatója felvázolta, az első emberes küldetés 30 napig tartana, és a körülbelül kilenc hónapon át tartó odautat egy olyan űrhajóban kellene megtennie a négytagú legénységnek, amely hibrid, kémiai és elektromos meghajtású rakétafokozatot használna, hogy biztosítsa az addig is az űrhajón élő asztronauták zökkenőmentes utazását.

Míg két űrhajós leszállna a Mars felszínére, a legénység másik két tagja Mars körüli pályán tartaná az űrhajót. A Marsra szállt kutatókat már egy ellátmány várná a bolygón, amit előzetesen, egy 25 tonnás leszállóegység segítségével juttatnának el az érkezési pontra. A csomagban található eszközök biztosítanák az energiaellátást és a közlekedést, de már készen, feltankolva állna ott egy felszállóegység is, amelyen később visszautazhatnak a keringő űrhajóra.

Forrás: NASA

Vogel szerint a Marsra érkező két űrhajós eleinte egy nyomás alatt álló, nagy marsjáróban élne, ahol a szerény lakhatási körülmények mellett még a tudományos kutatásokat is el tudják végezni. A marsjáróban akár a teljes 30 napot is kihúzhatják, de idővel, a fizikai kondíciójuktól függően akár űrruhát is húzhatnak, és tehetnek egy sétát a felszínen. Vogel azonban arra számít, hogy a kilenc hónapos utazás után nem lesznek olyan állapotban az űrhajósok, hogy a Földihez képest egyharmadnyi gravitációhoz ennyi idő alatt hozzászokjanak.

A tervek egyelőre a 30 napos Mars-expedícióra szólnak, ami az utazással együtt így is két évet venne el az űrhajósok életéből, de később azokra a hosszú távú missziókra is sort keríthetnek, amelyek során 500, majd 916 napig tartózkodnak az asztronauták a Mars felszínén.

És hát a Mars előtt még először a Hold következik. Az Artemis-program első emberes Hold-utazásáig még legalább három év van hátra, de az SLS rakéta és az Orion űrhajó már a kilövőálláson várja az Artemis–1 küldetést, amely még idén Hold körüli pályára állítja az Oriont, igaz, egyelőre legénység nélkül.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: