India szépen csendben megelőzte Kínát, így mára a Föld legnépesebb országává vált

2023. április 20.
majom
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A New York Times ír arról, hogy az ENSZ friss becslései szerint az indiai népesség dinamikus növekedése mára oda vezetett, hogy az ország lakossága meghaladja Kínáét. Ez a becslések szerint 1,428 milliárd főt jelent, hamarosan pedig Kína és Hongkong együttes lélekszámát is átlépi majd India népessége.

Fotó: ENSZ/NYT

A váltás viszont csak részben köszönhető annak, hogy Indiában továbbra is folyamatosan nő a népesség: KÍnában ezzel párhuzamosan csökkenés mérhető. A két hatás együttese miatt 2023-ban India vált a világ és egyben a történelem legnépesebb országává azután, hogy 2022-ben hivatalosan is 8 milliárdan lettünk a Földön.

Azt viszont, hogy egészen pontosan hány fővel is éri el az ország az elsőséget, még egy darabig biztos nem lehet majd megmondani. Ugyanis, ahogy arról már korábban a Qubiten is beszámoltunk, Indiában már másodszorra halasztották el a népszámlálást. Ennek ellenére a becslések és a korábbi felmérések alapján jól látszik, hogy az indiai demográfiai mutatók kedvezőbbek, mint az elöregedő Kínában például.

Fotó: ENSZ/NYT

Ugyanakkor a növekedés számos problémát is magával hoz: nehézségeket jelent a gazdaság számára, ami nem fejlődik olyan gyorsan, mint ahogy arra szükség lenne a lakosság ellátásához. Nincs mindenhol elegendő munkahely (évente mintegy 9 millió új hivatalos állásra lenne szükség), és már most egyértelmű, hogy a nők helyzetén érdemben az oktatás, valamint a családtervezési lehetőségek biztosítása javít – elsősorban a déli, fejlettebb régiókban. De így is igen alacsony a nők foglalkoztatási rátája az országban.

Alapvetően a szegényebb területekre jellemző a sok gyermek vállalása, azok a fiatal családok, akik a fejlettebb régiókban élnek, többnyire csak két gyermeket vállalnak, így itt szinte meg is állt az érdemi népességnövekedés.

Fotó: ENSZ/NYT

A munkaerőpiacon óriási a túlkínálat, Indiában alacsony a gyermekek és a nyugdíjasok aránya a munkaképes korú lakossághoz mérve. Viszont a bérek majdnem egy évtizede stagnálnak. A növekedés pedig tovább fokozza az egyenlőtlenséget az elemzők szerint.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Hivatalos: 8 milliárdan vagyunk a Földön

Hivatalos: 8 milliárdan vagyunk a Földön

Kende Ágnes tudomány 2022. november 15.

Alig 50 éve, 1974-ben még feleennyien, 4 milliárdan voltunk, de pánikra semmi ok: a népesség éves növekedésének üteme az utóbbi évtizedekben drámai mértékben csökken. Szakértők szerint különben sem az számít, hogy mennyien vagyunk, hanem hogy miként osztozunk a Föld erőforrásain.