Meghúzták Kínában a vörös vonalat
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Reuters számolt be róla, hogy Kínában kijelölték az újabb, immár véglegesnek tekinthető vörös vonalakat, amik az ország területének ökoszisztémáit védenék a jövőben az urbanizáció és iparosodás negatív hatásaitól. Az intézkedéstől részben azt is várják, hogy segít visszafordítani a környezet erodálódását.
Vörös vonalat először 2011-ben javasoltak az országban, hasonló céllal. Az irracionálisnak látszó fejlődés fékezésétől azt remélték, hogy megállíthatják a vizek és az erdős területek pusztulását. A mostani döntés ennek egyfajta továbbgondolása: mintegy 3 millió négyzetkilométernyi szárazföld és 150 ezer négyzetkilométernyi tengeri terület védelméről van szó.
A felügyeletet műholdas támogatással oldják majd meg, ebben 30 távoli eszköz lesz a segítségükre. Amennyiben emberi beavatkozásokat tapasztalnak az érintett területeken, azonnal értesítik az illetékes hatóságokat, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket.
A kijelölt védett területek nagysága – az ország kb. harmadát kitevő szárazföldi terület – összhangban van a 2022-es montreali döntéssel a biodiverzitásról. Ennek célja, hogy 2030-ra a világ szárazföldjeinek 30 százalékát védelem alá helyezzék.
Kínában a védett területeket már megtisztították, nincsenek ott települések, erőművek, mezőgazdasági területek, ugyanakkor még mindig van mit tenni. Az ásványkincsek kitermelése és a kereskedelmi célú erdőgazdálkodás ugyanis továbbra is megengedett a vörös vonalak mögött is az országban.
A hiányosságokat Wang Zhibin, az Ökológiai és Környezetvédelmi Minisztérium (MEE) természetvédelmi hivatalának vezetője is elismerte, de hangsúlyozta, hogy hivatala a megoldáson és a megbízható felügyeleti rendszer kiépítésén dolgozik.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A bolygó harmadának megóvásáról döntöttek az ENSZ biodiverzitás-konferenciáján
Két hét egyeztetés után csaknem 200 ország írta alá azt a történelminek nevezett megállapodást, amelyben a tagországok a bolygó területének 30 százalékának védelméről döntöttek. Jelenleg csupán a Föld szárazföldjeinek 17, a tengereinek pedig 10 százaléka számít védettnek.
A biodiverzitás csökkenése és a klímaváltozás egymást erősítik, figyelmeztetnek az európai akadémiák
Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének legújabb jelentése szerint az élővilág anélkül is folyamatosan pusztul, hogy az emberiség átlépné a konferenciákon kitűzött kibocsátási küszöbértékeket. Ezért minden eszközzel csökkenteni kell a földi ökoszisztémára nehezedő nyomást.
A szántóföldek közé telepített biodiverzitás-szigetek a termésnek is jót tesznek
Az Ökológiai Kutatóközpont kiskunsági parcellákon zajló kísérletsorozatában a szántók közé ékelt fél hektáros réteket hoztak létre a Duna-Tisza közén honos növénytársulásokból. Az élőhely által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások a beporzás mellett a kártevők elleni védekezést is segíthetik.