A szmogtól és a mikroműanyagoktól rettegő magyarok akkor vehetők rá a zöldítésre, ha egyénileg jól járnak
A magyarok nagyon is tisztában vannak az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés globális problémáival, de csak akkor lehet rávenni őket a zöld átállásra, ha egyértelműen meggyőzik őket, hogy abból egyéni hasznuk van – derül ki abból a frissen publikált kutatásból, amelyet a Policy Solutions, a Friedrich Ebert Stiftung és a brüsszeli Foundation for European Progressive Studies (FEPS) készített.
A Bíró-Nagy András, Hunyadi Réka, Juhász Vanessza és Szászi Áron által jegyzett, több mint 60 oldalas tanulmány a Budapest bel- és külvárosában, a fővárosi agglomerációban, Szegeden, Miskolcon, Veszprémben és Dunaújvárosban végzett – a teljes lakosságra nem reprezentatív – fókuszcsoportos felmérés összefoglalója. Az eredmény a Nyugat-, Közép- és Kelet-Magyarországon élők attitűdjét tükrözi.
A levegő és a műanyagszennyezés problémái mellett az energiaválságra is rákérdező kutatók szerint „az orosz-ukrán háború és az energiaválság hatására jelentősen megnőtt a közfigyelem az energiahatékonyság (különösen az épületek esetében, a magas közüzemi számlák miatt) és a felhasznált energia összetétele iránt, nemcsak Magyarországon, hanem az egész EU-ban”.
Vissza a betétdíjat!
A háztartások zöld átállása komoly vitát váltott ki a fókuszcsoportokban. Sokan kiemelték, hogy nem tudják az összes kerti hulladékot komposztálni, és nem kapnak megfelelő segítséget a zöldhulladék elszállításához. Többen viszont komoly problémának tartották a szemétégetést, ugyanakkor nem mindenki értett egyet a bírságolással. Szinte az összes csoportban kiemelték, hogy a lakossági légszennyezés a szegénységgel összefűződő probléma, ezért nem a büntetés, hanem a fűtés korszerűsítésében adott támogatás jelenti a megoldást.
Az is visszatérő téma volt, hogy rengeteg terméket már nem tudnak csomagolásmentesen megvenni, amiért nem a fogyasztók vagy a boltok, hanem a nagyvállalatok a felelősek. Számos vidéki nagyvárosban hangsúlyozták a nem megfelelő hulladékgazdálkodást, illetve a szelektív hulladékgyűjtés ellehetetlenülését. A kutatók szerint a magyarok java nem érti, miért öntik egybe a szemétszállítók a külön kukákban lévő, szelektíven gyűjtött hulladékot.
A megoldási javaslatok közül elsöprő támogatottságot élvezett a betétdíjas rendszerek bevezetése, ami nemcsak zöld megoldás, de olcsóbb is. Több csoportban is kiemelték, hogy hiányolják a korábbi években jól működő, visszaváltható üvegeket, amelyeket mostanra már nagyrészt felváltott a PET-palackos csomagolás.
Merre az arra?
A kutatók szerint egyértelműen „kontraproduktívnak mutatkozik a különböző negatív ösztönzők, büntetések hangsúlyozása – függetlenül attól, hogy az iparra, vagy a fogyasztókra vonatkozik. A magyarok ugyanis akkor érzik magukénak a zöldítést, ha azzal ők is jól járnak. A szociológiai summázat szerint a „zöld üzenetek kommunikációjában éppen ezért érdemes kihangsúlyozni a rövidtávú, egyéni érdekeket is, melyek összeköthetők a klímaválság elleni globális küzdelemmel”.
A döntéshozóknak és a propagandistáknak ezért érdemes az egyén felelősségére fókuszáló, valamint „autósellenesnek” tekinthető politikák hangsúlyozását kerülni a zöld kommunikációban. „Az elektromobilitás, autók fogyasztása, szelektív hulladékgyűjtés, a zöld felújítási programok, illetve nukleáris és a fosszilis energiahordozók káros hatásait bemutató edukációs anyagok növelnék a témák iránti érdeklődést és elköteleződést a magyar társadalomban” – hívják fel a figyelmet a kutatók.
A hárítás nem jön be
Az ártalmakat hangsúlyozó üzenetek kevésbé működtek, mint az életminőségre és a gazdasági előnyökre vonatkozó érvek. A válaszadók a kormánypropagandához hasonló, felesleges riogatásnak tartották azt, amikor az energetikai intézkedések szükségességét a háborúval, energiaválsággal és klímaválsággal indokoltuk.
„Hatékonynak bizonyult viszont a légszennyezettség és különösen a műanyagszennyezés témájában az ártalmak hangsúlyozása, amelyről arra következtethetünk (összhangban a Policy Solutions korábbi közvéleménykutatásaival), hogy elsősorban a szmog és a mikroműanyagok egészségügyi kockázataitól félnek a magyarok” – fogalmaznak a kutatók.
Az elitellenes kommunikáció bizonyult a legkevésbé hatásos keretezésnek. Ezekről az üzenetekről sokan úgy gondolták, hogy a felelősséget hárító, feleslegesen feszültségkeltő uszításra építenek.
„Leginkább azokat a szakpolitikákat támogatják, amelyek a »kisembereket« segítik a zöld átállásban, és a klímacélok mellett kihangsúlyozzák az egyéni hasznot is. Visszatérő vélemény volt, hogy az egyének saját károsanyag-kibocsátása minimális, eltörpül a nagy szereplők mellett, így nem érzik, miért nekik kéne felelősséget vállalniuk”.
Beárazott ártalmak
„Habár a kutatásunk kvalitatív természete miatt a szakpolitikák és az üzenetek megítélésének szociodemográfiai és politikai meghatározóiról egyértelmű megállapításokat nem tudunk tenni, az eredmények alapján a következő feltételezéseket fogalmazhatjuk meg” – írják a kutatók. Az életminőség és
az élhető jövő hangsúlyozása tűnik a legkevésbé megosztó, széles társadalmi körben elfogadható kommunikációnak. Vagyis ezeket az üzeneteket mindegyik célcsoportban érdemes sulykolni.
Kiderült az is, hogy az elitellenes üzenetekre jobban reagálnak a kisebb városokban élő, idősebb korosztályok. A kutatók arra jutottak, hogy a gazdasági előnyök kiemelése a nagyvárosokban, míg az ártalmak hangsúlyozása a kis- és középvárosokban működhet jobban. Jellemző, hogy a helyi környezetszennyezés ritkán tudatosul az emberekben. „Szegeden és Miskolcon légszennyezettségi mérések szerint kifejezetten rossz a levegő minősége, ezek a csoportok mégsem voltak jobban involválva a légszennyezettség témájába. Vagyis érdemes jövőbeli kampányoknak jobban tudatosítani a környezetszennyezés helyi helyzetét” – írják a kutatók.
A légszennyezés és a mikroműanyagok okozta egészségügyi ártalmakra az idősebbek és a gyereket nevelő családosok voltak leginkább érzékenyek. „Kiemelt volt a légszennyezettség hatásaival kapcsolatos érzékenység Dunaújvárosban, ahol fókuszcsoport résztvevői közül a Vasmű felelősségét sokan említették és a problémával kapcsolatosan rákos megbetegedésekről, sokan a gyerekeik légúti betegségeiről (asztma, krupp) számoltak be” – olvasható az összegzésben.
Kijózanító, ugyanakkor hogy
„Dunaújvárosban és Miskolcon (vagyis a két kis iparvárosban) az emberek »beárazzák« a légszennyezettséget. Vagyis ezekben a városokban ezt sokan olyan költségnek tekintik, amit el kell viselni a gazdasági fejlődésért, foglalkoztatásért cserébe”.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: