Elindult a NASA Mars-expedíciót szimuláló emberkísérlete

2023. július 3.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Ha nem is titokban, de jelentősebb hírverés nélkül június 25-én megkezdődött az a 378 naposra tervezett élethű szimuláció, amelyben négy amerikai önkéntes önmagán teszteli, hogy milyen is lehet egy évet a Marson tölteni – írja a Science Alert.

Az emberes marskutatás előkészítésére, pontosabban a legénység egészségének és teljesítményének analóg felmérésére indított CHAPEA (Crew Health and Performance Exploration Analog) misszióval az amerikai űrhivatal, a NASA kutatói azt vizsgálják, hogy a valódi űrhajóskiképzésen átesett két nő és két férfi miként viseli az összezártság és az elszigeteltség kihívásait.

Kelly Haston biológus, Ross Brockwell építőmérnök, Nathan Jones orvos és Anca Selariu mikrobiológus alkotta legénységnek egy valódi Mars-expedíciótól elvártakat kell teljesíteni. A texasi Houstonban található Johnson Űrközpontban Mars Dune Alpha néven a tervezetthez hasonlóan 3D-nyomtatással felhúzott 500 négyzetméter alapterületű bázisán kívül értelemszerűen csakis űrruhában tartózkodhatnak, ahogy a külvilággal is csak 22 perces késleltetéssel kommunikálhatnak. Ahogy azt a Marson tennék.

A szimulált Mars-bázis előszobája
Fotó: BILL STAFFORD NASA-JSC HOUSTON T/BILL STAFFORD NASA-JOHNSON SPACE CENTER

A szimuláció a tervek szerint arra is választ ad, hogy miként reagál az amúgy egészséges emberi szervezet a fagyasztva szárított élelmiszerekből álló esztendőnyi étrendre, valamint azt, hogy lelkileg mennyire megterhelő a Földről nézve sokak szerint festői, ugyanakkor meglehetősen barátságtalan marsi külvilág. A rendszeres időközönként kötelezően teljesítendő marsi sétákat VR-technológia teszi még életszerűbbé.

A VR-eszközökkel még valósághűbbé tehető Mars a NASA CHAPEA szimulációjában
Fotó: BILL STAFFORD NASA-JSC HOUSTON T/BILL STAFFORD NASA-JOHNSON SPACE CENTER
A CHAPEA-misszió napi rutinjának része a szkafanderes kültéri munka
Fotó: NASA

Annyi bizonyos, hogy a 2021-től tartó kiválasztási folyamatban legalkalmasabbnak talált önkéntes asztronauták hálószobáira, legalábbis az alábbi fotót nézve a Nemzetközi Űrállomáshoz szokott űrhajósok egyike sem panaszkodna.

A földi Mars-bázis hálói
Fotó: BILL STAFFORD NASA-JSC HOUSTON T/BILL STAFFORD NASA-JOHNSON SPACE CENTER

A NASA a 2024 júliusában záruló CHAPEA után még két hasonló imitációs missziót indít 2025-ben és 2026-ban, hogy aztán valamikor a következő évtizedben ember léphessen a valódi Marsra.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Időszakosan lehetett élhető az ősi Mars

Időszakosan lehetett élhető az ősi Mars

Tóth András tudomány 2021. március 25.

Egy új kutatás szerint a Marsot 3,5 milliárd éve hideg éghajlat jellemezte, összességében néhány millió évig tartó melegebb időszakokkal és felszíni folyékony vízzel. Mindez nem zárja ki, hogy korábban a bolygó barátságosabb volt az élet számára. A NASA új marsjárója, a Perseverance vizsgálatai tisztázhatják a kérdést.