Valóban ukránok verték le az 1956-os magyar forradalmat?
A jelenleg is zajló orosz–ukrán háború kapcsán aktuálissá vált annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy az 1956-ban kitört magyarországi forradalom idején bevonuló szovjet haderőnek milyen volt az etnikai összetétele. Ez azért lényeges kérdés, mert egyrészt magyar közéleti szereplőktől is elhangzott már olyan kijelentés, hogy a forradalmat ukránok verték volna le, másrészt még mindig él egy olyan kép az emberekben, hogy a szovjet lényegében egyenlő az orosszal.
A háború és a felmerülő történeti párhuzamok rávilágítottak arra, hogy nagyon keveset tudunk arról, voltaképpen kikből is állt az 1956-os forradalom idején a szovjet hadsereg (az 1946-ot követő időszaktól pontosabb a Vörös Hadsereg helyett a szovjet hadsereg elnevezés használata). Egyesek azt az álláspontot képviselik, hogy a katonai beavatkozásban résztvevők etnikumukat tekintve elsősorban ukránok voltak, míg mások úgy vélik, hogy a szovjet hadseregben kizárólag orosz katonák szolgáltak. Ez a kutatás arra tesz kísérletet, hogy a feltételezések és előítéletek helyett tényekre alapozva némi eligazítással szolgáljon ebben az ügyben. A vizsgálat során feldolgoztam az egyetlen jelenleg elérhető forrást, ami választ adhat a kérdésre: az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt Magyarországon elesett 707 szovjet katona születési adatait. Jelen tanulmányban e korpusz elemzését adom közre, aminek alapján következtethetünk az elhunyt katonák etnikumára. Kiemelendő, hogy bár korábbi vizsgálatokban már foglalkoztak ugyan az elhunyt katonák létszámával, és készültek erre vonatkozóan összehasonlítások a forradalom különböző időszakainak összefüggésében, azonban tudomásom szerint a katonák etnikumát tárgyaló elemzést még nem végeztek.
Az 1956-os forradalmat leverő szovjet erők létszáma
Az 1956-os magyarországi hadműveletekben összesen 59 091 szovjet katona vett részt (7349 tiszt, 51 472 fő pedig az altiszti és legénységi állományhoz tartozott). A Magyarországon bevetett teljes haderőre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre azok az adatok, amelyek alapján el lehetne végezni ezt a vizsgálatot minden egyes itt harcolt katonára vonatkozóan, ugyanakkor a 707 elesett katona adataiból is levonhatók következtetések a haderő etnikai arányairól. A vizsgálatban – további pontos adatok híján – elsősorban az adott katona születési helyét vettem figyelembe, különös tekintettel az orosz és az ukrán tagköztársaságból származó katonákra.
Az adatsor a rendfokozatok tekintetében is rendkívül színes, mert közkatonától (рядовой) egészen ezredesig (полковник) találhatunk példát az elesettek között. Számszerűsítve 457 legénységi, 172 altiszti, 65 tiszti és 12 főtiszti beosztású katona adatáról beszélhetünk (1 fő rendfokozata ismeretlen). Továbbá az adatsorok több hadosztály veszteségéből adódnak össze: ilyen többek között a legtöbb veszteséget elszenvedő 33. és a 2. gépesített gárdahadosztály, illetve a 31. légideszant hadosztály.
A szovjet hadsereg nem etnikai alapon szerveződött
Fontos tisztázni, hogy a Szovjetunió hadereje soha nem területi vagy etnikai alapon szerveződött. Jó példa erre, hogy az 1980-as évek végén a szövetségi központtól távolodó és egyre inkább függetlenedő balti államok egyik első követelése épp az volt, hogy a területükön élő hadköteles fiataloknak a kötelező katonai szolgálatot a tagköztársaságon belül lehessen teljesíteni, elkerülendő, hogy a Szovjetunió távoli vidékeire szállítsák őket. Vagyis a korabeli gyakorlat nem volt tekintettel a besorozott katonák állandó lakhelyére; szolgálati idejüket a hatalmas ország legkülönbözőbb részein töltötték le. A Szovjetunióban élő különböző etnikai csoportok arányai érdemben nem különböztek a szovjet hadseregben szolgálók etnikai arányaitól. A második világháború időszakának Vörös Hadseregével kapcsolatban is felmerült az a téves feltételezés, hogy az 1., 2., 3., illetve 4. Ukrán Front elnevezése az ukrán származású katonák többségére utal. A Vörös Hadsereg frontjait azonban megalakulásukkor a földrajzi elhelyezkedésről nevezték el, így a Belorusz, Balti és Karéliai Front megnevezés is ezt tükrözte. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egyes etnikumok – a Szovjetunió etnikai arányaitól némiképp eltérve – ne fordulhattak volna elő nagyobb számban a különböző alakulatokban. Elképzelhető tehát, hogy az Ukrán Frontok esetében is jellemző volt az ukrán etnikum kisebb arányú felülreprezentáltsága, de teljesen valószínűtlen, hogy ez túlnyomó többséget jelentett volna.
A frontvonal gyors mozgása is eredményezhetett változást a különböző alakulatok etnikai összetételében. A Susan L. Curran – Dmitrij Ponomareff szerzőpáros által a nyolcvanas években végzett kutatásban több mint kétszáz szovjet hadosztályt vizsgáltak. Megfigyelték, hogy 1943 elején, amikor az ukrán és belorusz területek jelentős része német megszállás alatt állt, akkor az ukrán katonák aránya a vizsgált szovjet erőknél 11,8 százalék volt, míg a beloruszoké 1,9 százalék. 1944 elejére – amikor a szovjet erők már visszafoglalták a fent említett területek majdnem egészét – az ukránok aránya 22,27 százalékra, a beloruszoké pedig 2,66 százalékra nőtt.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ebből a szempontból egyértelműbb, hiszen ekkor a Szovjetunió területén nem zajlott konfliktus, vagyis a fenti problémával nem kell számolni. Az a köztudatban elterjedt feltételezés, miszerint a Szovjetunió lakossága alapvetően orosz etnikum, meglehetősen téves: az 1959-es népszámlálás szerint – ami kronológiailag a legközelebb esik az 1956-os forradalomhoz – a Szovjetunió lakosságának 56,28 százalékát tette ki az orosz tagköztársaság lakossága, etnikumát tekintve pedig a Szovjetunió népességének 54,64 százaléka volt orosz.
Attól, hogy az Ukrán SzSzK-ból jöttek, még nem ukránok
Az az elképzelés, miszerint a magyarországi forradalomba beavatkozó szovjet katonák túlnyomó többsége ukrán volt, azon a tényen alapszik, hogy a szovjet erők legnagyobb része az Ukrán SzSzK területéről érkezett Magyarországra (állandó tartózkodási helyüket tekintve javarészt a Kárpáti Katonai Körzetből, kisebb részben a Baltikumi és az Odesszai Katonai Körzetből érkeztek). Mindemellett a legnagyobb veszteséget elszenvedő 33. gépesített gárdahadosztályt Romániából vezényelték át, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy voltak eleve Magyarországon állomásozó szovjet alakulatok is. Így feltételezhetően az az álláspont sem helytálló, hogy az 1956-os forradalom leverésében résztvevő szovjet katonák többségükben ukránok lettek volna.
A kutatásom alapjául szolgáló 707 katonára vonatkozó adatsorok a következő információkat tartalmazzák: a katona teljes neve, születési éve, születési helye, melyik körzet katonai bizottsága sorozta be, rendfokozata, beosztása, melyik hadosztály ezredében szolgált, mikor esett el, és hová temették.
A vizsgálat szempontjából a legfontosabb adat a katonák születési helye, mivel ebből következtethetünk arra, hogy melyik szovjet tagköztársaságból, illetve annak melyik megyéjéből származnak. Egy ukrajnai születésű katona adatai például a következőképpen szerepelnek az iratokban: „Украинская ССР, Полтавская область” (Ukrán SzSzK., Poltava megye). Kivételt jelentenek azok a katonák, akik az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaságban születtek, mivel esetükben többnyire nem tüntették fel, hogy melyik megyéből vagy autonóm köztársaságból származnak. Általában csak annyi szerepel a nevük mellett, hogy Российская СФСР (Oroszországi SzFSzK), és vagy a szülőváros, vagy a megye. Nem egy esetben pedig csak egy nagyváros nevét tüntetik fel: Moszkva, Leningrád, Belgorod, Kijev vagy Herszon. Ezek alapján az adatok alapján természetesen nem állapítható meg egyértelműen a katonák etnikuma, mivel a különböző nemzetiségek tagköztársaságtól függetlenül előfordultak a Szovjetunió számos más területén is. A katonák nevét alapul véve – bár néhol viszonylag árulkodóak – sem lehet pontos következtetéseket levonni az etnikumukat illetően, mert jellemző, hogy oroszosították a nevüket. Arra azonban alkalmasak a 707 Magyarországon elesett katona adatai, hogy cáfolni lehessen azokat a gyakran elhangzó vélekedéseket, miszerint az 1956-ban beavatkozó szovjet alakulatokat csak orosz vagy csak ukrán etnikumú katonák alkották.
Az ukrajnaiak aránya az elesettek között
Az adatok alapján a következőket állapíthatjuk meg: a 707 főből 424 született az orosz tagköztársaság területén, ez az elesett katonák 59,97 százaléka. Ez érdemben nem különbözik az 1959-es szovjet népszámlálás eredményétől, ami azt mutatta ki, hogy a Szovjetunió lakosságának 56,28 százaléka élt az orosz tagköztársaságban. A korábban már hivatkozott Curran–Ponomareff szerzőpáros által jegyzett tanulmány pedig azt állapította meg, hogy 1944 elején a Vörös Hadsereg vizsgált alakulatainál a személyi állomány 58,32 százaléka volt etnikai orosz. Azt azonban fontos megemlíteni, hogy az 1956-ban Magyarországon elesett szovjet katonákra vonatkozó adatsor tartalmazza az oroszországi tagköztársaságon belüli kisebbségek (pl. a komik) számát is, amelyet a fentebb említett 1944 elejének időszakára vonatkozó vizsgálat külön vizsgált. A 424 katona közül 82 fő született valamelyik autonóm köztársaságban, úgy mint a Komi vagy a Tatárföldi Autonóm köztársaság ( Коми АССР, Татарская АССР), de ez alapján nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ezek a katonák származásukat tekintve az adott kisebbséghez tartoztak volna.
Abban az esetben, amikor valamely orosz nagyvárost jelölték meg a forrásban születési helyként, az állapítható meg, hogy 14 katona született Moszkvában, és meglepő módon csupán 2-2 katona származott Leningrádból (ma Szentpétervár) és Sztálingrádból (ma Volgográd). A megyék vizsgálatának szempontjából szintén a moszkvai megyében született a legtöbb katona, pontosan 27 fő, a második legtöbben azonban érdekes módon a Fekete-tenger keleti partjánál fekvő krasznodarszki megyéből származtak: összesen 21 fő. A sztálingrádi megyéből 8, a leningrádiból pedig 9 katona esett el az 1956-os szovjet katonai beavatkozás során.
A 707 elesett katonából az Ukrán SzSzK területén születettek száma 154 volt, ami 21,78 százalékos arányt jelent. Az 1959-es népszámlálás alapján a Szovjetunió lakosságának 20,04 százaléka élt az ukrán tagköztársaságban, A Curran–Ponomareff szerzőpáros által végzett kutatás szerint 1944 elején a Vörös Hadsereg 22,27 százaléka volt etnikumát tekintve ukrán. Az adatok alapján megállapítható, hogy az oroszok után a Szovjetunió második legnépesebb nemzetiségét az ukránok alkották, ami nem csak a tárgyalt időszakokra igaz. Az 1956-ban elesett katonák, illetve a Vörös Hadseregben szolgáló orosz és ukrán etnikumú katonák arányát az 1959-es népszámlálás eredményeivel összevetve azt láthatjuk, hogy a mindenkori szovjet hadsereg etnikai arányai nagyjából megegyeztek a Szovjetunió lakosságának arányaival.
Abban az esetben, amikor valamely ukrán nagyvárost jelölték meg születési helyként, a legtöbb katona Kijevből származott (5 fő), utána következett Harkov/Harkiv (4 fő), majd a mai Donyeck (3 fő). A megyék vizsgálata pedig azt mutatja, hogy a legtöbb elesett katona (13 fő) Sztálin-megyében, vagyis a mai Donyeck-megyében, illetve Vorosilovgrád-megyében, a mai Luhanszk-megyében született (12 fő); őket követte Kijev-megye (11 fő).
A kutatás során hasznosnak találtam az Ukrán SzSzK-ból származó katonák születési adatait vizsgálni aszerint is, hogy Ukrajna melyik részéről származnak. Ez alapján 77 fő született Nyugat- és Közép-Ukrajnában, 33 fő Dél-Ukrajnában, míg Kelet-Ukrajnában – ahol nagyobb az orosz etnikumúak aránya – 44 fő.
Az orosz és az ukrán etnikumú katonák esetében tehát a 707 elesett katona adatai lényegében megegyeznek a két nemzetiség haderőn belüli és a teljes népességre vonatkozó arányaival.
Egy kis módszertan és a többi etnikum kérdése
Bár a forrás tartalmaz adatokat a kisebb etnikumokra vonatkozóan is, ezeket az adatokat ki kellett vonnom a vizsgálatból, mivel sem a lakossággal, sem a teljes szovjet haderővel összevetve nem tükrözött volna valós arányokat. Ezt a problémát jól szemlélteti, hogy az 1959-es népszámlálás szerint a belorusz tagköztársaságban élők száma 8,05 millió volt, ami a Szovjetunió teljes lakosságának a 3,85 százalékát tette ki, míg a Moldáviában élők száma 2,88 millió volt, ami a teljes szovjet népesség 1,38 százalékának felelt meg.. Az 1956-os magyar szabadságharc leverése során 12 belorusz származású katona veszítette életét, ez a 707 elesett katona 1,7 százaléka; a moldávok esetében 15 katona esett el, ami 2,12 százalékos arányt jelent. Továbbá amennyiben a kisebb etnikumokra bontva is vizsgáltam volna az 1956-ban elesett szovjet katonák adatait, azt az eredményt kaptam volna, hogy az azeri köztársaságból származó katonák képezték a harmadik legnagyobb etnikumot, mivel 1956-ban Magyarországon 21 azeri születésű katona esett el, ami a 707 elhunyt katona 2,97 százaléka. Azonban az 1959-es népszámlálás szerint a Szovjetunió lakosságának csupán 1,77 százaléka élt az azeri köztársaságban, tehát a kisebb etnikumok vizsgálata jelentősen torzította volna a kutatás eredményeit. További nehézséget jelentett volna, ha figyelembe vettem volna azoknak a köztársaságoknak az adatait is, ahonnan csak egy olyan katona akadt, aki elesett, vagy egy sem. Az előbbire példa a lett és a litván tagköztársaság, míg az utóbbira az észt.
Érdekességképpen érdemes megemlíteni, hogy az elesettek között akadt 3 olyan katona, aki a Szovjetunión kívül született: közülük az egyik Lengyelországban (krakkói vajdaság), a másik Romániában (Galac városa), míg a harmadik Mandzsúriában (Harbin városa).
Nem igaz az, hogy döntően ukránok verték le a forradalmat
Mindent összevetve megállapítható, hogy az 1956-os forradalomban elesett 707 szovjet katona adata ugyan nem ad pontos képet a teljes szovjet haderő etnikumáról, azonban az arányokat tekintve a vizsgálat eredménye néhány tizedes eltéréssel megfeleltethető a Szovjetunió orosz és ukrán etnikumú lakosságának és a szovjet hadsereg etnikai összetételének. Mindezek alapján joggal állítható, hogy az 1956-os magyarországi forradalom leverésében közreműködő szovjet alakulatokat nem túlnyomó többségében orosz vagy ukrán katonák alkották. Vélhetően egy olyan szovjet haderő avatkozott be a magyarországi eseményekbe, amelynek etnikai arányai az orosz és ukrán katonák esetében nagyjából megfeleltethető volt mind az 1959-es szovjet népszámlálás eredményének, mind a szovjet haderő etnikai összetételének.
A szerző történész, kutatási területe a 20-21. századi szovjet és orosz haderő.
Felhasznált irodalom
- Susan L. Curran, Dimitry Ponomareff: Managing the Ethnic Factor in the Russian and Soviet Armed Forces. The Rand Corporation, 1982.
- Horváth Mikós: Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásai. Hadtudomány: Magyar Hadtudományi Társaság Folyóirata, 26 (3-4). pp. 114-130., 2016.
- Horváth Miklós, Kovács Vilmos: Magyarország az atomháború árnyékában. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2016.
- Демоскоп Weekly – Приложение. Справочник статистических показателей. Всесоюзная перепись населения 1959 года. Национальный состав населения по республикам СССР. Demoscope.ru, [2023.05.27.]
- Роль СССР и его вооруженных сил в сохранении единства стран-участниц варшавского договора - Венгерские события (1956 г.). В кн.: Коллектив авторов. Россия (СССР) в войнах второй половины XX века — М.: Триада-фарм. 2002.militera.lib.ru, [2023.05.29.]
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
