Amszterdam a turisták ellen: Az üdülőhajókat is kitiltják a városból
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
„A környezetszennyező üdülőhajók fogadása nem áll összhangban Amszterdam fenntarthatósági céljaival” – olvasható a D66 párt közleményében. A városvezetés szerint a városközpontban található kikötő fenntartása több szempontból sem kívánatos, a fenntarthatósági aggályok mellett pedig a nagy üdülőhajók egy tervezett híd megépítését is megnehezítik.
A kikötő bezárása nem előzmény nélküli: július elején hat hétre lezárták az autók elől Amszterdam egyik legforgalmasabb útját. A hivatalos indoklás szerint a Weesperstraat forgalmát azért korlátozták, mert a helyiek életminőségét jelentősen rontotta a forgalommal járó zaj és a levegőminőség romlása.
Az autók mellett a turisták is megkeserítették az amszterdamiak életét, ezért márciusban Amszterdam célzott kampányt indított a brit partiturizmus ellen.
Véget vetnek a sáskajárásnak
A városban már több utcába is tilos autóval behajtani, az egyik legújabb intézkedés pedig az, hogy betiltották a kannabiszfogyasztást a vöröslámpás negyed utcáin. A városvezetés az üdülőhajók kitiltásától azt várja, hogy a turistaáradat is csökkenni fog, de mint a D66 közölte, ahhoz, hogy 2030-ra 55 százalékkal csökkentsék a főváros szén-dioxid-emisszióját, ez nélkülözhetetlen lépésnek számít. A hosszabb távú cél az, hogy Amszterdam 2050-re teljesen fenntartható várossá váljon.
A döntés emellett szimbolikus is: a városban horgonyzó üdülőhajók a turistaözön szimbolumává váltak. A városközpontban több mint száz ilyen hajó köt ki évente. Ilana Rooderkerk, a D66 képviselője a városba látogató turistákat korábban sáskákhoz hasonlította.
Ezzel a városvezetés többi tagja nem feltétlenül értett egyet, de elismerték, hogy a néhány órára a városközpontra szabadított, drogozni és piálni érkező turisták nem sokat tesznek a városért, miközben az őket szállító hajók jelentős szennyezőnek számítanak.
A döntés egyelőre a város legnépszerűbb kikötőjét érinti, a többi sorsáról később döntenek.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kitiltották az autókat Amszterdam egyik legforgalmasabb útjáról
A négysávos Weesperstraaton hat hétig nem járhatnak autók, a holland főváros vezetése így méri fel a közlekedés hatását a helyiek egészségére és jólétére. Sokaknak nem tetszik a kísérlet.
Élhetetlenné teszi a turistaparadicsomokat a rengeteg turista
A dél-európai országokban a GDP nem elhanyagolható hányadát adja a turizmus, de a túlzsúfolt üdülőhelyek és a tengerpartokon szelfizgető hordák miatt sok hely nemcsak a helyieknek, de a turistáknak is élvezhetetlenné válik.
150 éve jelent meg a regény, amivel Verne Gyula beröffentette a globális turizmust
Phileas Fogg 80 napos föld körüli útja kalandosra sikeredett ugyan, de Verne regénye nem annyira a történetmesélésben nyitott új fejezetet, mint a valódi életben: a 19. század végén érkezett el az idő, amikor már nem volt lehetetlen csak úgy passzióból bejárni a világot.