Élhetetlenné teszi a turistaparadicsomokat a rengeteg turista
Méregzöld tenger, bájosan magasodó mandulafenyők, Aperol Spritz a kézben, harminckét fogas mosoly – és sehol senki a környéken. A közösségi médiát nézegetve ezek a nyaralós szelfik kötelező elemei, és az egymás mellett tömött sorokban fotózkodó turisták arra vigyáznak a legjobban, hogy a lehető legjobb szögből kapják el a pillanatot, és rajtuk kívül senki se látszódjon. Ahogy az se, ha közlekedési dugót okozva az utca közepén állnak le fotózkodni.
Ezt elégelte meg a liguriai tengerpart – a turistacsalogató marketingszövegek szerinti – egyik gyöngyszeme, Portofino, amikor áprilisban bevezette a szelfizés büntetését. Akár 275 eurónyi, azaz valamivel több mint százezer forintos bírságot is kaphat az, aki az apró, Gucci-boltokkal pöttyözött luxusfalucskában telefont ragad, és ezzel akadályozza a forgalmat.
Portofino egyike azoknak az olasz turistalátványosságoknak, ahol az utóbbi néhány évben – a koronavírus-járvány három évét leszámítva – exponenciálisan nőtt a látogatók száma, méghozzá annyira, hogy az már komolyan veszélyezteti a helyiek életvitelét. Bár a turizmus Olaszországban, Spanyolországban, Horvátországban vagy Görögországban is a bruttó hazai termék nem elhanyagolható részét teszi ki, a túlzsúfolt üdülőhelyek és a tengerpartokra áradó, szelfizgető hordák miatt lassan a közlegelők tragédiája játszódik le a legfelkapottabb helyeken, ahol aztán mind a turisták, mind a helyiek utálnak lenni. De mit tesznek és mit tehetnének a turistaparadicsomok azért, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon?
Arisztokraták és flipflop
Bár az első utazási irodát Thomas Cook nyitotta Londonban, 1865-ben, az angol fiatalok már évszázadokkal korábban az ókori Római Birodalom emlékei és a grandiózus reneszánsz bölcsője felé vették az irányt, és már a 17. században kitalálták maguknak a híres Grand Tourt, az olaszországi turizmus első nagyszabású megnyilvánulását. Ezek a fiatal arisztokraták útnak indultak a ködös Albionból, korabeli svájci „serpák” segítségével speciális ülőalkalmatosságokon átvitették magukat az Alpokon, néhány év alatt bejárták az Appennini-félsziget legmeghatározóbb városait és magukba szívták a klasszikus műveltséget – aki nem tette, annak eléggé leesett az ázsiója az előkelő körökben.
A turizmus azóta is az olasz gazdaság meghatározó szegmense, csak az utazók cserélték le a topánjaikat flipflopra és a lovaskocsikat olcsó repjegyre. Az olasz nemzeti bank becslései szerint a koronavírus-járvány előtti évekre 65 millióra nőtt az országba látogatók száma, és a turizmus maga a GDP 13 százalékát tette ki.
Nyár van, Velence úszik a turistákban
Az Utazási és Turisztikai Világtanács 2019-es adatai szerint egyébként a GDP legnagyobb hányadát, majdnem 24,8 százalékát Horvátországban szerzik a turizmusból, mellette még Spanyolország és Görögország emelkedik ki a mezőnyből. Azt is érdemes hozzátenni, hogy a nemzetközi turizmus fellendülésével együtt is Európa „a világ múzeumnegyede”: a pandémia előtti évben az utazások több mint fele európai állomásokat célzott meg, és 1998 óta több mint duplájára nőtt az Európába érkező turisták száma – 2019-re ez már 746 millió beutazást jelentett.
Érthető módon a járvány lezárásokkal teli időszaka visszavetette a számokat, mihelyt azonban enyhülni kezdett a pandémia szorítása, a legtöbben újra az olasz vagy görög tengerpartokat találták a legmegnyugtatóbbnak fáradalmaik kipihenésére. És bár a mentális egészségnek és a GDP-nek jót tesznek, a legnépszerűbb célpontok már kezdik elérni befogadóképességük határát. Velencében például áprilisban kihelyeztek egy számlálót, amely valós időben mutatja a városban a turistáknak fenntartott vendégágyak számát. Ez a számláló bevezetésekor 48 596-ot mutatott, és a trendek szerint a szám továbbra is nő, míg a helyi lakosok száma 49 365-ön állt – és folyamatosan csökken. Összehasonlításképp: 2008-ban körülbelül 12 ezer szállodai ágyat és 60 ezer lakost jegyeztek a városban.
Emiatt az elemekkel állandóan küzdő város áprilisban 3 és 10 euró közötti belépődíjat vezetett be, ha bárki Velence és szigetei területére lépne. Igazából ez a döntés nem is amiatt érdekes, hogy az önkormányzat újabb bőrt igyekszik lehúzni a turistákról, hanem inkább azért, mert ezzel teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Velence jól körülhatárolható vidámparkká vált, egy olyan időkapszulává, ahol már nincs helyi élet, csak szépen elrendezett szelfihátterek. Ezzel egy idő után könnyen elveszítheti vonzerejét, a helyieknek pedig csupán egy kifacsart, lestrapált város marad hátra.
A tömegturizmus csapdája
Valami hasonló történik a világörökség részét képező öt apró halászfaluval Olaszország északi részén. Cinque Terre vonzereje az egyszerűségében rejlik: a falvaknak nincsenek óriási katedrálisaik, monumentális kastélyaik; a meredek falak mentén épített színes házak és a csodás tengerpart elegye teszi vonzóvá. Méghozzá annyira ellenállhatatlanná, hogy az elmúlt években szabályosan letámadták a turisták: egy tanulmány szerint a térségben 1995-ben 180 ezer körül mozgott a vendégéjszakák száma, míg 2018-ra 210 százalékos növekedéssel ez már 560 ezret tett ki.
Ezek az apró falvak azonban nem bírják el a becslések szerint hozzájuk érkező évi 2,5 millió turistát. Az egyik falu, Riomaggiore polgármestere, Fabrizia Pecunia, még a szezon kezdetén mondta, hogy nem odázhatják el tovább a turistaáradat kezeléséről szóló vitát, mert ha nem találnak rá megoldást, akkor turisztikai célpontként meg vannak számlálva a napjaik.
A problémát egyelőre nem sikerült megoldani, apróbb korlátozásokat léptettek csak életbe, amelyek inkább a felszínt kapargatják. Évek óta csak helyi rendszámú autók parkolhatnak az öt faluban, de azok hajóval és vonattal is prímán elérhetők, míg 2019 óta 2500 dolláros büntetést is kiróhatnak azokra, akik flipflopban (vagyis tangapapucsban) indulnak neki a falvakat összekötő túraútvonalaknak. Ennek a hátterében az áll, hogy a Cinque Terre területén húzódó nemzeti park munkatársainak és a hatóságoknak elegük lett abból, hogy a túrázásra egyáltalán nem felkészült turistákat megmentsék a szűk és meredek ösvényekről, amihez időnként óránként 5000 euróba kerülő helikoptereket kellett igénybe venniük.
A flipflopot leszámítva hasonló problémákkal küzdenek a Baleár-szigetek (vagyis Mallorca, Menorca, Ibiza és Formentera) is, ahova mára naponta több mint ezer repülőjárat érkezik, és a becslések szerint tavaly 16,4 millió turistát fogadtak, ami 4,9 százalékkal több, mint a pandémia előtti évben. Ez persze rengeteg bevételt is jelent egyben, annyira, hogy a Baleár-szigetek statisztikai hivatala szerint mintegy 17 milliárd euró körüli összeget hagytak náluk a turisták. Ekkora bevétel és a helyieknek munkát és megélhetést biztosító turisztikai ipar jelenléte mellett nehéz rábólintani a tömegturizmust korlátozó intézkedésekre, a csapdahelyzet viszont épp abban rejlik, hogy ha ezt nem teszik meg, a jövőben az egész mehet a levesbe.
Barcelona hadat üzent a turistáknak
A Turisztikai Világszervezet előrejelzései szerint márpedig utazni vágyóból kevesebb biztosan nem lesz: a nemzetközi turisták száma az évtized közepére meghaladja majd a kétmilliárdot – úgyhogy eldugott, titkos tengerpartokról és kihalt városközpontokról egyre kevésbé érdemes álmodozni, maradnak a tömött sorok és a kicentizett fürdőlepedők a strandon. Eközben azonban a helyi lakosság türelme is elfogyhat, és ezt korlátozottan ellensúlyozhatják a turizmusból befolyó eurók.
Kevesen ismerik fel azonban kormányzati és helyi önkormányzati szinten, hogy az ő kezükben lehetne az élhető, fenntartható turizmus koncepciójának kidolgozása. Igény mindenesetre lenne rá. 2015-ben Barcelonában például turistaellenes szlogenekkel szerezte meg a polgármesteri széket Ada Colau, aki szavai szerint nem akarta látni, ahogy a város olcsó szuvenírbolttá degradálódik. Erre pedig minden esély megvan, hiszen az 1,6 milliós várost évente több millióan látogatják, 2019-ben például 11,9 millióan fordultak meg a katalán fővárosban.
Azóta a polgármester befagyasztotta az új vendéglátóegységekre kiadható engedélyeket, beleértve a szállodákra és a privát lakásokra vonatkozókat is – a mintegy 15 ezer, függőben lévő kérelem ellenére –, és gyakorlatilag hadat üzent a magánlakásokban olcsó szállásokat ígérő online platform, az Airbnb ellen. A techcéget például 30 ezer euróra büntették, amiért engedély nélküli nyaralókat hirdettek meg a platformon, de az ígéretek szerint ezt akár 600 ezer euróra is felemelhetik, ha a cég nem működik együtt a városvezetéssel. Ezen kívül 2023-ban 200 ezerben maximalizálták a városba érkező turistahajók számát, a katalán önkormányzattal közösen elkaszálták a barcelonai repülőtér bővítésének tervét, és további adókat vetnek ki a turistákra. Sőt, 2023 márciusa és szeptembere között a barcelonai óvárosba belépő turistacsoportok létszámát is korlátozzák.
Megbüntethetnek, ha túlcsordul a dolce vita
Máshol is aktívan próbálják elriasztani a turistákat – vagy legalábbis visszafogni például a Budapesten is jól ismert válfajukat, a brit legénybúcsúsokat. Amszterdam például márciusban elérte, hogy aki az Egyesült Királyságból rákeres az „olcsó szállás”, „legénybúcsú” és „Amszterdam” kifejezésekre online, azok ehelyett a bulizás következményeiről szóló videókkal szembesüljenek: büntetésekről, börtönről, egészségkárosodásról, kórházról.
Visszakanyarodva délre, a 75 négyzetkilométernyi görög sziget, Santorini még 2017-ben maximalizálta 8000-ben azoknak a turistáknak a számát, akik az óceánjáró hajókról kiköthetnek a szigeten, Velence pedig már korábban kitiltotta területéről ezeket az úszó erődöket. Olyan büntetések is igyekeznek kicsit beszabályozni a turistahordákat, mint az a velencei vagy firenzei szabályozás, hogy bizonyos helyeken tilos enni, míg Rómában ha valaki Anita Ekbergként egy szökőkútban élvezné a dolce vitát, akkor 450 eurója bánhatja, de ha leül a Spanyol lépcsőre, akkor is 250 euróra büntethetik.
Ezek a szabályozások azért elsőre (de még másodszorra) sem tűnnek annyira szigorúnak és teljesíthetetlennek, érződik rajtuk, hogy ezek a városok annyira még nem gondolják komolyan a turistahadak decimálását. Vannak olyan kezdeményezések is, például Franciaországban és Spanyolországban, hogy speciális appokkal és targetált marketingkampányokkal kevésbé ismert városokba irányítják a turistákat, és így „oszlatják” a tömeget. Ez a törekvés nem is tűnik hiábavalónak: egy holland tanulmány kimutatta, hogy a turisták választásait ténylegesen befolyásolják a nyaralásuk alatt kapott tippek, és hogy semmivel sem lesz rosszabb a vakáció élménye, ha kevésbé ismert turistalátványosságokat néznek meg. A kutatók úgy vélték, ezek az eredmények azt mutatják, hogy az információ megfelelő irányításával és az emberek tudatosabb terelgetésével kicsit lejjebb lehet venni a népszerű városokról a tömegturizmus terhét.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: