A felmelegedés minden korábbinál több jegesmedvét szorít a kanadai Hudson-öbölbe
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A mindössze 900 lakosú kanadai Churchill a világ nem hivatalos jegesmedve-fővárosa. Július és november között hagyományosan több száz Ursus maritimus zarándokol a Hudson-öböl partjára, de az idén a helyiek a szokásosnál is sokkal több ragadozót észleltek a környéken – írja a Live Science.
A kanadai kormány Jegesmedve Riasztási Programjának (PBAP) hivatásos természetvédőit augusztus 16-ig a tavalyi 18-al szemben már 76 alkalommal riasztották azzal, hogy a sarkvidék csúcsragadozói betévedtek a lakott területekre is. Mivel a legtöbb észlelés októberben és novemberben történik, mindez azt jelzi, hogy az idén minden korábbinál jelentősebb jegesmedve-invázióra lehet számítani – a ragadozók ezrével lephetik el a környéket.
Bár a Churchillben élők aktuálisan épp az ellenkezőjét tapasztalják, a természetvédelmi világszövetség, az IUCN vörös listáján sebezhető státuszba sorolt csúcsragadozó globális populációja rohamos csökken. A kutatók ezt egy az egyben a globális felmelegedés számlájára írják, mondván, a sarki jégvilág olvadása drasztikusa hatással van a tápláléklánc végén található fajokra.
Annak ellenére, hogy a lakott területek közelében nő a számuk, a nemzetközi jegesmedvementő-szervezet, a Polar Bears International adatai szerint az elmúlt öt évben a Hudson-öböl jegesmedve-populációja mintegy 27 százalékkal csökkent, miután az azt megelőző öt évben már 11 százalékkal visszaesett.
Mint azt korábban megírtuk, az északi jégvilág csúcsragadozóinak négyszer nagyobb energiát kell kifejteniük a túlélés érdekében, mióta a klímaváltozás miatt olvadásnak indult Északi-sarkvidéken rohamosan csökken az életterük, és ezért az evolúció során szerzett képességeikre is egyre kevesebb szükségük van.
A Polar Bears International aktuális projektjeit egyébként az alábbi videó foglalja össze:
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ünnepeljük a jegesmedvék világnapját, amíg még van mit ünnepelni
Amennyiben nem sikerül lassítani az antropocén klímaváltozás felmelegedési folyamatait, akkor már a 22. század elejére eltűnhetnek a sarkvidéki csúcsragadozó vadon élő populációi.
Az orosz invázió megtorpedózta a jegesmedvék nemzetközi kutatását
Az elmúlt két évtizedben egy orosz-amerikai államközi szerződés értelmében kutatóexpedíciók követték a csúcsragadozók éves vándorlását Alaszka és Szibéria között. A február 24-én indított háború azonban az egész sarkvidéki ökoszisztéma állapotát vizsgáló kutatássorozatot megszakította.
Évtizedekkel hamarabb tűnhet el nyaranta a tengeri jég az Északi-sarkvidékről, mint eddig gondoltuk
Egy új kutatás szerint a 2030-as és 2050-es évek között szeptemberben szinte teljesen jégmentessé válhat az északi-sarkvidéki Jeges-tenger. Ez még gyorsabb regionális felmelegedést hoz, veszélyezteti a területen élő állatokat, és geopolitikai feszültségeket is okozhat.