A modern hipnotizőr nem gonosz varázsló, hanem fájdalmat csökkentő, empatikus terapeuta
Mi a közös a raliversenyzésben és a lasagnában? Perczel Kristóf aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, hipnoterapeuta hétfőn este a CEU Határtalan Tudás sorozatának évadnyitó rendezvényén elmesélte, hogyan vetette be egyik páciensénél a ralizást, másikuknál pedig nagymamája lasagnáját ahhoz, hogy a hipnózis módszerével gyakorlatilag átprogramozza a külső hatásokra adott belső válaszaikat, és így legyőzze a náluk fennálló fokozott garatreflexet. Ez az állapot annyira megnehezíti a páciensek kezelését, hogy a komolyabb fogászati beavatkozásokhoz minden esetben altatásra van szükség.
A hipnózis ezen kívül végstádiumú rákbetegeknél morfium nélkül képes csökkenteni a fájdalmat, sikeresen oldja a szorongást, segít a pszichoszomatikus betegségek vagy az égési sérülések gyógyításában, és a szülési fájdalmakat is enyhíti. Erről az orvoslásban egyre több területen sikerrel alkalmazott módszerről beszélgetett Perczel mellett Bányai Éva, az ELTE professzor emeritája, a hipnózis egyik nemzetközileg legelismertebb kutatója és Mácsai Pál színművész, színházigazgató. Olyan kérdésekre keresték a választ, mint hogy miként került át a hipnózis a cirkuszi mutatványok és a hiedelmek világából a tudományos megalapozottsággal alkalmazott terápiás módszerek közé, hogyan segíthet a fájdalom, a szorongás vagy a szenvedélybetegségek enyhítésében, kiből lesz jó hipnotizőr, és mi köze van mindehhez a színháznak.
![Balról jobbra Bányai Éva, az ELTE professzor emeritája, a hipnózis egyik nemzetközileg legelismertebb kutatója, Perczel Kristóf aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, hipnoterapeuta, Mácsai Pál színművész, színházigazgató és László Flóra, az est házigazdája. Balról jobbra Bányai Éva, az ELTE professzor emeritája, a hipnózis egyik nemzetközileg legelismertebb kutatója, Perczel Kristóf aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, hipnoterapeuta, Mácsai Pál színművész, színházigazgató és László Flóra, az est házigazdája.](https://assets.4cdn.hu/kraken/7wi7wKBnidxfkST2s.png)
Félreértett hipnózis
A hipnózisról a köztudatban az a kép él, hogy az alváshoz hasonló, szinte öntudatlan, magatehetetlen állapot, amelynek során a hipnotizőrnek óriási hatalma van áldozata felett. Ahogy Thomas Mann Mario és a varázsló című novellájában a hatalommal bíró mutatványos, hipnotizőr, Cipolla - akinek szerepét már Mácsai is alakította - olyannyira megnyeri magának a közönségét, hogy az teljesen kiszolgáltatottá válik a befolyással szemben. (Mellékszál, hogy Mann a fasizmust igyekezett megtestesíteni a varázslóban.)
A Bethesda Gyermekkórházban dolgozó Perczel szerint ez egyoldalú tevékenységként festi le a hipnotizálást, ahol az egyik félnek hatalma van a másik felett: kialakul egyfajta versengés, hogy mennyire vagyok képes hipnotizálni a másikat, és a felek között szembenállás jön létre. „A terápiás hipnózisról nem így gondolkodunk. Mindenkinek változó mértékű genetikailag kódolt képessége van arra, hogy módosult tudatállapotban szorongását, félelmét, fuldoklásos tünetét megközelítse. Ebben a helyzetben a hipnoterapeuta nem szemben áll a beteggel, hanem mellé ül: közös céljuk az illető panaszának, szenvedésének, problémájának megoldása. A hozzánk érkező gyerekek szüleinek így azt szoktuk elmondani, hogy a hipnoterapeuta utakat mutat, eszközöket ad, amiket az illető használhat és megnézheti, mennyit tud segíteni neki. Ha ezt valaki megérti, akkor nem nagyon találkozunk ellenkezéssel.”
Hipnotizált és hipnotizőr szinkronban
Bányai szerint a hipnózis gyakorlatilag kölcsönös egymásra figyelés, ahol a hipnotizőr és a hipnotizált kontrollált körülmények között egymásra hangolódik és érzékennyé válik egymás rezdüléseire. A hipnotizált pedig azzal, hogy figyelmét a hipnotizőrre és saját magára fordítja, szabályozni tudja belső reakcióit.
Az ELTE professzora a kutatási terület egyik úttörője, akinek az 1970-es években a Stanford Egyetemen sikerült meghaladnia az addig uralkodónak számító pavlovi elméletet a hipnózisról, miszerint az egy passzív, alvásszerű állapot. Később egy olyan integratív, rendszerszemléletű megközelítést dolgozott ki munkatársaival, amely figyelembe veszi azokat a tényezőket, amelyeket a szociálpszichológia hozott felszínre - például azt, hogy miként jelennek meg hipnotikus állapotban a szociális elvárások, és azt, hogy a hipnózis módosult tudatállapot, amelynek hátterében idegélettani, központi idegrendszeri és periferiális változások állnak.
Emellett munkatársaival az utóbbi években egyedülálló módon elkezdték párhuzamosan vizsgálni a hipnotizáltat és a hipnotizőrt: videóra vették mozgásukat, regisztrálták idegrendszeri változásaikat, mérték a hipnózis előtti és utáni attitűdjeiket és a köztük lévő kapcsolat jellemzőit is, majd kimutatták az úgynevezett interakciós szinkronitást. Ezt azt jelenti, hogy a hipnotizőr és a hipnotizált egyszerre emelte a kezét, együtt lélegzett, és a szívritmusuk is együtt változott, vagyis az egymásra hangolódás mérhető méreteket öltött.
Hasonló jelenségről beszélt Mácsai is, aki intenzíven érdeklődik a színjátszás pszichológiája iránt. Felidézte, hogy kollégája, Simon Balázs doktori disszertációjában azzal foglalkozott, hogyan lehet a színpadi eseményeket pszichofiziológiai adatok, elektroenkefalográfia (EEG), vérnyomás, bőrelektromosság alapján mérni, és például a színészek és a nézők közötti viszonyt ennek alapján feltérképezni. Ehhez Arthur Miller Pillantás a hídról című művének Örkény István színházbeli előadását használták fel: a színészeket és a nézők háromnegyedét érzékelőkkel szerelték fel, és hat nézőre EEG-sapka került. Az adatok egyértelműen kimutatták a szinkronitást. Mácsai szerint a két fiatal szerelmes jelenetekor például olyan gyönyörűen összekapcsolódtak a két szereplő és a nézők fiziológiai görbéi, mintha két párhuzamos ceruzával rajzolták volna őket. A színházigazgató szerint ez a hipnotikusnak is nevezhető kapcsolat közönség és színpad között az egyik legizgalmasabb vetülete a színháznak.
Ki lehet jó hipnotizőr?
Felmerült a kérdés, hogy ha a színészet tudatos tudatállapot-változás, ahogy Mácsai fogalmazott, és a hipnózis központi elemének a tudatállapot-módosulás tekinthető, akkor könnyebben hipnotizálódnak-e a színészek az átlagosnál. Bányai szerint nem: korábbi kutatások kimutatták, melyik gén felel a hipnózis iránti fogékonyságért, ami örökölhető ugyan, de színész és nem színész között nincs különbség. A kutató szerint mindenki hipnotizálható, viszont a hipnózisra genetikailag nem fogékonyak esetében arra van szükség, hogy a hipnotizőr igazán rájuk tudjon hangolódni.
A professzor azt is elmondta, hogy nem mindenki tudja használni a hipnózis módszerét. Amikor kollégáival igyekezett a hipnózist a terápiás kezelésekbe behozni Magyarországon, azoknak az orvos, pszichológus, fogorvos kollégáknak, akik nem tudtak empatikusan, intenzíven odafigyelni a másikra, megmondta, hogy ez nem az ő módszerük. „Gyógyító célú terápiás hipnózisban csak akkor tud valaki a másiknak instrukciókat adni, ha képes az ő nyelvén beszélni, ehhez pedig az kell, hogy először képes legyen vele menni, átélni, amit ő” – mondta Bányai.
Leválasztja a szenvedést a fájdalomról
A professzor kifejtette a hipnózis fájdalomcsökkentő mechanizmusát is. A fájdalom összetett élményét érzelmi aspektusra, vagyis a szenvedésre, a fájdalom fizikai lokalizációjára és egy kognitív részre osztotta. A kutató szerint központi idegrendszeri mérésekkel igazolták, hogy a hipnózis le tudja választani a fájdalom élményének szenvedésaspektusát a többiről. A hipnózis során megváltozik a fájdalom által működésbe hozott agyi pályarendszer működése, és elválnak egymástól azok az agyterületek, amelyek a szenvedésért és a fájdalom lokalizálásáért felelősek, végeredményben pedig az alany, bár képes lesz lokalizálni a fájdalmat, nem fog szenvedni tőle.
A professzor szerint nem placebóhatásról van szó: a két jelenség esetén ugyanannak az agyterületnek más-más része aktiválódik, és nem ugyanaz a hatásmechanizmusuk sem. A hipnózisban személyközi kölcsönhatás érvényesül; nem a pirula és a pirulába vetett hit az, ami hat – mondta Bányai.
És hogy mi a helyzet az önhipnózissal? Bányai szerint először a más személy által kiváltott hipnózist, vagyis a heteróhipnózist érdemes elsajátítani, és utána az önhipnózis módszereit, hiszen a gyerek is úgy tanul meg beszélni, hogy a szülei beszélnek hozzá. A professzor elmesélte: amikor kiderült, hogy rákja van, eldöntötte, hogy okvetlenül beveti az önhipnózis eszközeit, amellyel elérte, hogy az egyik kemoterápiás szer, a taxol durva mellékhatását, a fehérvérsejtszám életveszélyes lecsökkentését visszafordítsa. Azóta a végstádiumú rákbetegeknek mindig megtanítja az önhipnózist, hogy képesek legyenek csillapítani a fájdalmukat.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: