Megéri-e magániskolába íratni a gyerekeket?
Nyugaton a fizetős magániskolákból sokszor egyenes út vezet a legjobb egyetemekre és végső soron a jólétbe. Magyarországon ennél jóval bonyolultabb a helyzet: az úgynevezett elit gimnáziumok többsége éppen hogy nem fizetős, hanem állami vagy egyetemi fenntartású. Akkor viszont mi értelme vagyonokat költeni a fizetős oktatásra? Mit várhat tőle a szülő, és mit várhat a gyerek?
Érdemes magániskolába küldeni a gyereket? – tette fel a kérdést júniusban az Economist. A válasz első pillantásra egyértelműnek tűnik: a gazdag országok magániskoláiba járó gyerekeinek jobbak lesznek a vizsgaeredményei, ezért jobb egyetemekre tudnak bejutni, a végén pedig jobban fizetett állásokban fognak dolgozni.
A brit és az amerikai magániskolák eredményességét elemző cikk szerint a sikerek egy része azonban nem az iskola minőségéből, hanem az osztálytermen kívüli előnyökből származik: az idejárók gyerekek szülei gazdagok, elkötelezettek az iskolai tanulás mellett, és maguk is magasan képzettek. Ráadásul ha csupán az egyetemi felvételihez szükséges vizsgaeredményeket és az egyetemi tanulmányi eredményeket nézzük, és azokat hasonlítjuk össze a magániskolába járók és az állami iskolákban tanuló, de hasonló társadalmi helyzetben lévő társaikéval, ez a különbség már el is olvad. A szülők viszont azért szeretnék elit iskolákba küldeni a gyerekeiket, mert abban reménykednek, hogy magasabb szintű oktatáshoz jutnak, és ezáltal később jobb életük lesz.
„A szülők nem igazán értik az oktatás eredményességére ható tényezőket” – írja két közgazdász, Damon Clark és Emilia Del Bono 2016-os tanulmányában. A kutatók szerint a szülők túlbecsülik az elit iskolák jelentőségét, ami a kortársak hatását illeti, és azt remélik, hogy a gyerekeik így kevésbé keverednek rossz társaságba; hosszú távon pedig jobban fognak vizsgázni és könnyebben jutnak be jó egyetemekre. „Pedig az elit iskolába járás csak szerény hatást gyakorol a teszteredményekre és az egyetemi felvételire” – írja Clark és Del Bono.
Ha az elit iskoláknak nincs is akkora hatásuk a teszteredményekre, mint gondolnánk, a kutatók szerint annál nagyobb befolyásuk van az olyan nem kognitív jellemzőkre, mint a jólét vagy az egészség. Ez utóbbi viszont valóban kihat az iskolai végzettségre és a munkaerőpiaci sikerre is – derül ki Kirabo Jackson és Diether Beuermann közgazdászok 2019-es tanulmányából. „Eredményeink azt mutatják, hogy a teszteredményekre gyakorolt hatás nem feltétlenül a legjobb mérőszáma annak, hogy miként befolyásolja az iskola a hosszabb távú eredményeket” – írják.
A magyar szülők stresszmentes iskolát keresnek a gyerekeiknek
Mérések és adatok hiányában a hazai magániskola-hatást nehéz lenne hasonló módon számszerűsíteni, ráadásul a kompetenciaeredmények ismeretében Magyarországon az oktatás eredményessége szempontjából nem a magánintézmények, hanem az elit állami gimnáziumok számítanak a csúcsiskoláknak. (A gyerekek 7 százalékát oktató magán- és alapítványi szektoron belül az iskolák negyede valamilyen típusú hátrány kompenzálására alakult, vagy nem a csúcsegyetemekre való bekerülésre készíti fel a gyerekeket, így ezeknek az iskoláknak csak a töredéke, főleg a nemzetközi és egy-két hazai alternatív iskola számít az eredményesség szempontjából is elit intézménynek.)
Ettől persze még a szülők magániskolákkal kapcsolatos aspirációi hasonlók lehetnek brit és amerikai társaikéihoz. De vajon azt várják a szülők ezektől az iskoláktól, hogy békén hagyják a gyerekeiket és szabadabbak legyenek, vagy azt, hogy innen még könnyebb legyen bekerülni egy elit egyetemre, onnan pedig egy magasan fizetett állásba?
Stefány Judit, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) történelem- és társadalomismeret-tanára szerint – ő nem sokkal az indulás után, 1991-ben kezdett el tanítani az AKG-ban – a válasz az, hogy mindkettő. „Pont ezt a két dolgot várják a szülők ettől az iskolától, és ezek az alapítványi iskolák épp ezt a kettőt tudják megugrani.” (A köznyelvben magániskolaként emlegetett iskolák valójában alapítványi formában működnek, és nem tandíjnak, hanem alapítványi hozzájárulásnak nevezik a szülők által befizetett havi összeget.)
„Az elit egyetem gondolata nem sok szerepet játszott. Eleve azt gondolom, hogy a világ afelé halad, hogy ennek a jelentősége csökkenni fog. Az ott megszerzett tudás a mesterséges intelligencia elterjedése miatt inflálódni fog – cáfol rá részben Stefány véleményére egy neve elhallgatását kérő szülő. És hogy akkor miért adták mindkét gyereküket alapítványi iskolákba? „Az volt a prekoncepciónk, hogy az állami iskolában sok hülyeséget tanítanak gyerekeknek, és kiölik belőlük az érdeklődést. Nekem volt egy olyan gyerekkori élményem, hogy már második-harmadik osztálytól folyamatosan stresszeltem az iskolától. Most meg olyan iskolába járnak a gyerekeim, ahová betegen is szeretnek bejárni.”
„Azt mondták a gyerekeiknek, hogy itt más a tanár-diák kapcsolat; sokkal közvetlenebb. Vagy hogy azért lesz jó az AKG, mert természetes lesz neki, hogy hazamegy és megcsinálja a házi feladatot, és nem kell miatta noszogatni. De volt olyan, akinek azt mondták a szülei, hogy ha kitalálnak valamit, akkor az iskolában támogatást kapnak hozzá – mondta a Qubitnek Stefány arról, hogy mit válaszoltak a tanítványai arra a kérdésre, hogy a szüleik miért választották az AKG-t. – Azokat a gyerekeket küldik hozzánk, akik nagyon jók, de a szüleik nem szeretnék, hogy stresszes körülmények között járjanak iskolába. Lesz elég stressz az életükben, amitől úgysem tudják őket megkímélni.” Ezt támaszotta alá az egyik szülő is: „az iskola önbizalmat adott nekik, és így el tudják magukról hinni, hogy jók. Emiatt a nagyobbik gyerekemnek a felvételi sem volt akkora stressz.”
Ahogy a szakirodalom szerint a más országokban élő szülőknek, úgy a Qubit által megkérdezett szülőnek is fontos az ilyen iskolák vélt pozitív kortárscsoport-hatása. „Én a magániskolával nem azt akarom elérni, hogy a gyerekem sose lásson más helyzetben lévő gyerekeket, de mivel a magyar iskolák szegregáltak, ezért a nagyon homogén iskolákban könnyen kialakul egy rossz környezet. Nagyon kevés olyan szülő van, aki a közjó érdekében erre beáldozná a gyerekét.”
A legjobb alapítványi iskolák ma már nem veszik fel a „nehéz gyerekeket”
A gyerekeiket csak alapítványi iskolákba járató szülők először egy akkor induló, az alternatív iskoláknál is kevésbé szabályozott tanulócsoportba adták be a nagyobbik gyereküket. „Azt gondoltuk, hogy ha nem jön be, akkor sincs túl nagy kockázata ennek a dolognak, és végül így is volt, de egy év után elhoztuk innen. Amikor elmondták a szülőin, hogy a szülőkkel közösen alakítják ki a tananyagot, azt hittem, ez csak egy PR-duma, de itt ezt szó szerint vették. Amikor az egyik szülő bevetette, hogy nem kéne-e a gyerekeknek az S betűt tanulniuk, másnap már az S betűt tanulták. Azért egy iskolának ennél több koncepciója kell, hogy legyen arról, hogy hogy és mire tanítja meg a gyereket” – avat be a magániskolák kevésbé látható bugyraiba a Qubit által megkérdezett szülő. A két gyerekét ezek után a Rogersbe iskolába (általános iskola), illetve az AKG gimnáziumába (van hat- és négyosztályos évfolyama is) beírató szülő szerint a magyar alternatív iskolák másik nagy problémája, hogy túl sok olyan tanulási nehézséggel bíró gyerek jár ezekbe az iskolákba, akiket a szüleik eleve be sem mertek tenni az állami rendszerbe, vagy az kipréselte őket magából. „Ez persze idővel változott, és most már annyira sokan akarnak bejutni a Rogersbe és az AKG-ba is, hogy ide már nem veszik fel ezeket a gyerekeket, legfeljebb egyet-kettőt. Sőt, a Rogersben volt olyan is, hogy a későbbi évfolyamokon már lett volna hely, és mégsem vették fel az oda jelentkezőket, mert valamiért nem illettek bele az osztály közösségébe.”
„Akkor is és most is az »idevalóságot« nézzük a felvételinél” – válaszolta Stefány arra a kérdésre, hogy miként szelektálnak sokszoros túljelentkezés esetén. – Annak idején sokszor épp azokat a gyerekeket nem vettük fel, akik annyira jók, olyan jó a személyiségük és olyan könnyen boldogulnak, hogy máshol is könnyen megállják a helyüket. Mi mindig a »nehéz gyerekekre« szabtuk a csoportokat, őket osztottuk el arányosan, és azt is figyeltük, hogy a nehéz gyerek és a tanár illeszkedjen egymáshoz. De ma már sokkal kevésbé jönnek hozzánk »nehéz gyerekek«, és ami igazán nagy változás, hogy csak jó tanulók jelentkeznek. Amikor most felvételiztettem és elmondták a gyerekek, hogy mi mindent csinálnak az iskolán kívül is, rögtön az a vers jutott az eszembe, hogy »A lábával karikázik, a kezével citerázik, az orrával orgonázik, a fülével figurázik«, mert annyira sokfelé teljesítenek”.
Itt egy kompromisszumos térben lehet megvalósítani a tanszabadságot, a tanári szabadságot, a gyerek és szülő szabadságát
Nem volt ez mindig így. A magyar alternatív iskolák gyökerei nem annyira az elitizmusban, hanem sokkal inkább a rendszerváltással megérkezett szabadságvágyban gyökereznek. „Nem azt tudták, hogy milyen legyen egy iskola, hanem hogy milyen ne legyen – magyarázza Stefány. – Meg akartunk szabadulni a szocializmus iskolarendszerétől. Az AKG alapítói azt tudták, hogy ami volt, az rossz, és megfogalmazták, hogy miért rossz. Az AKG összecsipegette a Waldorfból, a Montessoriból és a Rogers irányzataiból mindazt, amiről azt gondoltuk, hogy szükségünk lehet rá egy jó iskolához. Azt gondoltuk, hogy a tanszabadságot, a tanári szabadságot és a gyerek és szülő szabadságát egy kompromisszumos térben lehet megvalósítani.”
Az, hogy az AKG-ból elit iskola lett, Stefány szerint kezdetben még egyáltalán nem látszott. „A kollegák, akik akkor felvételiztettek, nagyon is törekedtek rá, hogy a felvett gyerekek leképezzék a társadalmat.” Mivel 1989-ben az AKG a minisztérium kísérleti programjaként indult, és elég tekintélyes összeghez jutott, nem kellett alapítványi hozzájárulást szedni a gyerekektől – csak azt kérték a szülőktől, hogy az anyagi helyzetüknek megfelelően fizessenek az iskolának. Ahogy az állam fokozatosan kiszállt a finanszírozásából, úgy lett egyre inkább fizetőse és úgy kezdte vonzani a felsőbb osztályokba tartózó szülők gyerekeit, mert ők tudják megfizetni ezt a hozzájárulást. „Már 89-ben is több ezren akartak bekerülni. Ennek ellenére 2010-ig a szülők nagy részének az iskola alternativitása volt a vonzó, és nem az elit jellege. 2010 előtt elindult egy nagyon komoly innováció a közoktatásban is, ezért ide tényleg csak az jött, akit az iskola alternativitása vonzott, és akkor jóval könnyebb volt bejutni is, mint most.” Amit az AKG témahétnek hív, az az állami iskolákban akkoriban projektpedagógia néven honosult meg, és, miután felmérték az osztályukat, az önkormányzati iskolák tanárai is bármilyen könyvből taníthattak. „Épp ezért akkoriban jóval kevesebben jelentkeztek hozzánk, és abból a kevésből kellett válogatni. De innen is mentek diákok Cambridge-be, és mindenki elvégezte az egyetemet, mert ebben a körben az a lázadás, ha nem mész egyetemre. A kérdés legfeljebb az volt, hogy hány diplomát szereznek.”
Az, hogy ma már ennyire nehéz bejutni, és ennyire jó eredmények kellenek hozzá, Stefány szerint Hoffmann Rózsának (2010 és 2013 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára) és a Fidesz oktatáspolitikájának köszönhető: aki megteheti, elviszi a gyerekét az állami iskolákból. „Ez nemcsak ránk, hanem az összes hasonló iskolára is igaz. Ahogy szűkül a közoktatás, úgy jelentkezik egyre több gyerek ezekbe az iskolákba, ahol viszont nem lett több hely, így egyre erősebben válogathatnak a jelentkezők közül. De nem is mi válogatunk, már maga a szülő is úgy érzi, hogy lehetetlen ide bekerülni. Egy 4,7 átlag alatti gyerek az AKG-t már meg sem próbálja. Nagyon magasan van nálunk a mérce.”
Burokban felnövő gyerekek
Annak a veszélyét, hogy a gyerekek burokban nőnek fel, Stefány is látja. „A hozzánk járó gyerekeknek leginkább csak megszületni volt nehéz; mindent készen kapnak az élettől. Aztán persze arcul csapja őket a valóság. Azokat, akik külföldre mennek tőlünk egyetemre, talán kevésbé, de egy hierarchián alapuló magyar egyetemen azért elcsodálkoznak a tanítványaink” – mondja Stefány.
Az állami iskolákból való menekülési vágy hívta életre az AKG alsó tagozatát. „Az alsó tagozat az alumnik [öregdiákok] nyomására indult el. A volt diákok gyerekei nyomták, hogy az ő gyerekeiknek is kell egy ilyen iskola, de már elsőtől. Ebből három osztály gyerekeit is meg tudnánk tölteni, de ez nem jó, ha ennyire belterjessé válik az iskola. Az sem egészséges, hogy a volt tanítványaink baráti köréből áll össze egy csoportnyi gyerek. Ennek ellenére próbálkozunk azzal, hogy ne legyen az iskola elefántcsonttorony. Visszük őket mindenfelé, most például Ózdon voltunk a Van Helyed Alapítványnál, ami roma gyerekekkel dolgozik, hogy megmutassuk nekik, hogy a magyar valósággal még lesz dolguk.”
Az elit felsőoktatási intézményekbe még mindig inkább bejutnak a nem elit gimnáziumokban végzett diákok
Az elit gimnáziumokból leginkább az elit egyetemekre vezet az út, és ma Magyarországon ezek csúcsintézményeinek tekinthetjük a szakkollégiumokat, ahova nagyon nehéz a bekerülés. A szakkollégiumi rendszer Magyarországon a kisegyetemi típusú, a francia grande école-ok mintájára indult, és célja az egyetemen megszerezhető ismeretanyag kiegészítése, rendszerezése, illetve a tehetséggondozás volt. A 70-es évektől a „szabadság kis köreivé” is váló szakkollégiumok, a Bibó, az Eötvös, a Rajk és a Széchenyi ugyanakkor a népi kollégiumi tapasztalatokból is merítettek. A Budapesti Corvinus Egyetem és az ELTE Társadalomtudományi Karának első- és másodéves hallgatóit fogadó, a diákok által demokratikusan vezetett Rajk szakkollégium, őrizve az 50-es évek népi kollégiumainak hagyományait, a mai napig komoly hangsúlyt fektet arra, hogy ne ugyanabból a társadalmi közegből válassza ki tagjait.
„Nagyon figyelünk a nemek közötti, a Budapest-vidék és a város-falu arányra, de arra is, hogy megfelelő szórás legyen a tanult szakok között. Nincs leírt szabály, de fontos, hogy ezeket figyelembe vegyük.” A névtelenséget kérő, a Rajk Szakkollégiumban nemrég végzett egyetemista szerint a körülbelül 100 diák fele budapesti, a fele pedig vidéki gimnáziumokban végzett, de az utóbbi csoportból is a többség a megyeszékhelyek jobb gimnáziumaiból érkezik az egyetemre, onnan meg hozzájuk. Így is vannak olyanok, akik igazán szegényebb környékekről jutottak be az egyetemre, és onnan a Rajkba. És hogy a budapestiek között milyen a megoszlás? „Mindig van pár AKG-s, de legtöbben az állami elit gimikből jönnek, a többiek pedig a kevésbé rangos budapesti gimnáziumokba jártak”. A legfőbb szempont a volt rajkos diák szerint az, hogy „ide az izgalmasan gondolkodókat veszik fel, és ez különösen érezhető azoknál, ahol ők lesznek az első diplomások a családban”. Érződik-e a különbség a budapesti elit iskolákból érkezettek és a vidéki, más társadalmi helyzetből érkezők között? „Nyilván vannak különbségek, de nem erősek. Az elején meglévő különbségek elhalványulnak, és a társadalmi különbségek ellenére is igazi jó barátságok születnek”.
Az, hogy az egyre szelektívebb oktatási rendszer eredményeként lesz-e kit felvenni a kevésbé szerencsés helyre született diákok közül a legjobb felsőoktatási intézményekbe, nagy kérdés. Ha viszont jó lenne az állami iskola, az alapítványi iskolát választó szülő sem feltétlenül ragaszkodna ezekhez az iskolákhoz. „A finn iskolarendszerben nem jutna eszembe magániskolába adni a gyerekeimet. Én nem vagyok különösebben magániskola-hívő; mi azért adtuk a gyerekeket alapítványi iskolákba, mert Magyarországon mindig hekkelni kell a rendszert. Mert úgy élsz túl.”
A címlapképet az Alternatív Közgazdasági Gimnázium engedélyével közöljük.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: