Nyakunkon a kötelező komposztálás, de még azt sem tudjuk, hogy kell csinálni
Kevesebb mint három hónap maradt a kötelező komposztálás bevezetésééig, de azon kívül, hogy mikortól lesz érvényes a jogszabály, szinte semmit nem lehet róla tudni. Tulajdonképpen még azt sem, hogy pontosan mit foglal majd magában: a tervezet egyelőre csak a társadalmi egyeztetés előtti állapotában érhető el, és abban sincsenek olyan konkrétumok, amik alapján az emberek még idén felkészülhetnének az új hulladékválogatási feladatokra. Pedig az európai uniós irányelv célja pont az lenne, hogy leszorítsa a háztartásoknál keletkező zöld- és biohulladék mennyiségét, hogy 2035-re elérjük a szilárd hulladékok körében a 65 százalékos újrahasznosítási szintet.
Ez a célkitűzés minden uniós tagállamra, így Magyarországra nézve is érvényes, ahogy a 2023. december 31-től életbe lépő kötelező komposztálás is. Bár a lakosság felkészítését már rég el kellett volna kezdeni, még az agglomeráció lakótelepein sem hallottak róla, de még inkább aggasztó, hogy egyelőre az olyan szakmai szervezetek, mint a Humusz Szövetség sem tudják, hogy pontosan mi és mikor fog megjelenni a jogszabályban. Az őszi ülésszak elkezdődött, de a Parlament egyelőre nem tűzte napirendre a témát, úgyhogy marad a várakozás.
A társadalmi egyeztetésben részt vevő Humusz Szövetség alelnöke, Szabó György elmondta, a szervezet teljes mértékben egyetért a kezdeményezéssel, ugyanis „a háztartásokban keletkező hulladék mintegy 30 (de esetenként akár 50) százaléka szerves hulladék, ami hasznosításra alkalmas”. Ideális esetben ennek a komposztálását helyi szinten kellene megoldani, de ahol erre nincs mód, ott elfogadható az elszállítás is. Ez esetben az ipari komposztálás is „környezetbarát megoldásnak mondható, hiszen ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy ne a lerakókban, illetve az égetőkben ártalmatlanítsuk az ilyen típusú hulladékot. Épp ellenkezőleg: talajjavításra alkalmas kész komposztanyag, illetve a biogázüzemek esetén energia állítható elő belőlük” – tette hozzá.
Mi is a komposzt tulajdonképpen?
A komposzt a szerves hulladékok oxigén jelenlétében történő korhadásából, bomlásából keletkezik. A legfontosabb összetevője a humusz, ami a talajban élő organizmusok tápláléka lehet, így használatával kiválóan újítható meg a talaj mind a kisebb kertekben, mind termelői léptékben. A komposztálás során tehát a biohulladék (így nevezi a vonatkozó rendelet a szerves hulladékokat) egy része, a gyümölcs- és zöldségmaradék, a tojáshéj, a kávézacc vagy a kerti hulladék elbomlik, és a bomlástermékekből képződő anyagot a növénytermesztésben lehet felhasználni.
A biohulladék másik része, az ételmaradékok, a húsnyesedék, a csontok és más, állati eredetű maradékok azonban nem kerülhetnek a komposztba, mert rothadásuk megzavarja a komposztálás folyamatát. Így ezeket külön kell gyűjteni, és a központi élelmiszerhulladék-gyűjtés épp ezt a területet célozza. Az ilyen maradékokat ugyanis például biogázüzemekben remekül lehet hasznosítani. Így tesznek a szarvasi biogázüzemben is, amit tavasszal vásárolt meg az országos hulladékkoncessziót elnyerő MOL. Itt évente 12,5 millió köbméter biogázt állítanak elő szerves hulladékok feldolgozásával.
Cél van, eszköz kevés
A komposztálás kényszerítése mögötti cél nemes: egyszerűen teljesen felesleges elégetni az otthonokban összegyűjtött szemét jelentős részét, hiszen nagyon jól hasznosítani lehet a konyhában keletkező hulladékok egy jelentős részét. Ma kizárólag a kerti hulladék kezelése megoldott, ezt az úgynevezett zöldhulladékos zsákban lehet a kuka mellé kihelyezni, hogy a területileg illetékes hulladékkezelő begyűjtse és elszállítsa.
Magyarul műanyag zacskóba kell tenni az egyébként lebomló hulladékot, amit aztán szinte feleslegesen elszállítanak. Azért feleslegesen, mert a komposztálás lényege éppen az lenne, hogy a zöldhulladékot helyben is jól lehetne hasznosítani, ha helyben tényleg felhasználnák, és nem elégetnék – az égetésnél viszont egyelőre még a zacskózás is jobb megoldás. Hiába tiltották be az égetést 2021-ben, a települési önkormányzatok továbbra is engedélyezhetik bizonyos időközönként, ami nemcsak a szomszédokat zavarja; a gallyak és levelek égetése a kertben környezet- és egészségkárosító is egyben.
Szabó szerint egyébként „az új rendszer nem kiváltja, inkább kiegészíti az otthoni komposztálást. A nemzetközi példákból (pl. Brüsszel esete) egyértelműen látszik, hogy mind az otthoni, mind a közösségi komposztálás tovább él az ilyen rendszerek bevezetése után is – hiszen akik belevágnak a komposztálásba, azok tudják, hogy a helyi komposztálással még többet tesznek a környezetért, például megspórolják a szállítás károsanyag-kibocsátását. Egyébként a helyi komposztálás a szolgáltató érdeke is, mert lefaraghatja a szállítási költségeket, ezért várhatóan itthon is fogják támogatni az otthoni komposztálást pl. keretek osztásával, képzések tartásával, kommunikációs kampánnyal. Számos példa akad Európa-szerte arra is, hogy a szemétszállítás díját is mérsékeli a szolgáltató, ha az adott háztartásban megvalósul a komposztálás.”
Nem lesz elég csak belevágni
Bár most úgy tűnik, hirtelen kell átállni a komposztálásra, valójában a határidő nem olyan váratlan és meglepő. Igaz ugyan, hogy a Budapesti Közművektől azt az információt kaptuk, hogy ők még nem tudják, a fővárosban hogyan zajlik majd a bevezetés – kérdéseinkkel a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.-hez irányítottak, ahonnan nem kaptunk választ –, valójában 2018 óta lehetett tudni, hogy 2023 végétől Magyarországon is elvárás lesz a komposztálás.
Jó példa pedig rengeteg van, olyan városokban, mint Brüsszel vagy Milánó is megoldották már a komposztálást anélkül, hogy szemétdombbá váltak volna a belvárosi utcák.
Koncepció, infrastruktúra és a lakók tájékoztatása nélkül viszont lehetetlen lesz hatékonyan bevezetni a rendszert. A Humusz Szövetség szerint „optimális esetben akár 6-12 hónap is rendelkezésre állna a tesztfázisra – a 3 hónap mindenképpen kevésnek tűnik. Azonban az ország bizonyos pontjain, egyes városokban már működik a biohulladék külön gyűjtése, a rendszer kiépítése során egészen biztosan ezeket a példákat is figyelembe veszik, és levonják a megfelelő tanulságokat” – részletezte Szabó.
A szakmai szervezet ezért azt sürgeti, hogy kezdjék meg az edukációt, mind szórólapokkal, mind online tudástárral, és mutassanak rá, hogy az emberek mit nyerhetnek azzal, ha felelősen kezelik a biohulladékot. „Egy ökológiai válság sűrűjében minden lépés fontos, a biohulladék gyűjtése pedig jelentős lépésnek mondható. Egy jól kiépített rendszer használata nem jár kényelmetlenséggel, viszont a helyes használattal sokat teszünk a környezetünkért (klímaválság enyhítése, talajjavítás)” – sorolja a szervezet alelnöke az érveket, amelyek akár a legellenállóbb háztartásokat is meggyőzhetik.
Helyben, közösségben, üzemekben
A jelenlegi gyakorlat viszonylag esetleges. Csak a zöldhulladékos zsákban elhelyezett gallyakat és leveleket kezelik központilag, más komposztálható hulladékot nem. Aki kertes házban lakik, önmaga is gondoskodhat komposztáló létesítéséről, ehhez egyszerű eszközökre van szükség, továbbá türelemre és következetességre. A komposztálást is el lehet ugyanis rontani, de viszonylag nehéz, ha betartjuk az általános szabályokat. Ez nagyjából annyit jelent, hogy nem szennyezzük el a komposztáló tartalmát oda nem illő szeméttel. Sokszor ugyanis „a komposztba oda nem való hulladék is kerül, például főtt ételmaradékok, csontok, kenyér és pékáru, csomagolóanyag – sorolja Szabó. – Szintén probléma lehet, ha a helyi igények és esetleges ellenérzések felmérése nem történik meg egy közösségi komposztpont létrahozása előtt”. Ami pedig egyelőre a legnagyobb gondot jelentheti, az az, hogy sokaknak alapvető ismeretei sincsenek a komposztálás menetéről és a komposztálható hulladékok típusairól.
A közösségi komposztálás helyzete viszont (tehát például a köztereken elhelyezett komposztálóké) tisztázatlan. A jelenlegi jogszabályi háttér értelmében még illegálisnak is nevezhetők ezek, de nem azért, amiért riogatnak velük. A komposzt nem csal újabb patkányokat és rágcsálókat az adott környékre, de kétségtelen, hogy a már ott élő állatok számára vonzó lehet a lakoma, amit egy komposztáló kínál, nyilatkozta a Urbán Csilla, a Humusz Szövetség elnöke egy korábbi interjúban. Az állítás azért is nagyon fontos, mert a szervezet kiemeli, hogy a komposztálás mindenképpen némi rugalmasságot követel meg az emberektől, de elengedhetetlen ahhoz, hogy valamit vissza tudjunk adni a természetnek. A szervezet állásfoglalása szerint a súlyos talajerózió kompenzálásához elengedhetetlen a komposztálási gyakorlat bevezetése, a kimerülő talajban ugyanis romlik a termelékenység.
Az új törvény értelmében tehát egyrészt a közösségi komposztálók helyzete is megoldódhatna (a szakma is ezt várja a jogalkotóktól, hogy legyenek rugalmasabbak a kérdésben, és újítsák meg a 2003-ban született rendeletet), másrészt megoldás születne arra nézve is, hogy mi legyen a komposztálókban nem elhelyezhető egyéb szerves hulladékokkal.
És a szállításra is emiatt van szükség. Szabó szerint a legjobb, ha helyben vagy kis közösségekben komposztálnak, az elszállítás csak végső megoldás, ahogy már az ipari komposztálás energiaigénye is magasabb. De még így is hatékonyabb ez a fajta hulladékhasznosítás, mint a szerves hulladék elégetése a többi kommunális szeméttel együtt, a nagy víztartalmú zöldség- és gyümölcsmaradék ugyanis jelentősen rontja az égetési folyamat hatékonyságát, vagyis a teljes hulladékhasznosítás hatásfoka romlik csak azért, mert nincs alapos válogatás az égetés előtt.
A szemléletformálásra legalább kétszer ennyi idő kell
A komposztálás bevezetése tehát nem lehetőség, hanem kényszer, de az, hogy hogyan fogják rávenni a magyar lakosságot, egyelőre rejtély. Sokan a vidéken élő, nagyobb kertekkel rendelkező lakosokban látnak potenciált: úgy vélik, ők már rég ismerik és alkalmazzák a komposztálást, és nagyobb problémát inkább a városok jelenthetnek majd, ahol mindenképpen meg kell oldani a hulladék elszállítását.
A MOHU-tól egyelőre semmilyen választ nem kaptunk kérdéseinkre, ahogy korábban a Telex megkeresésére is csak ködös válaszokat közöltek. Ezekből csupán annyi derült ki, hogy ők csak a begyűjtés szervezését végzik majd, magát a gyűjtést, a szállítást és a feldolgozást más szereplők látják el.
Addig viszont, amíg nincs jogszabály, azt sem lehet tudni, milyen színű lesz az új kuka a kertben, lesz-e minden háztartásban komposztgyűjtő-edény, és ha igen, jár-e hozzá például biológiailag lebomló zacskó – ha pedig jár, akkor vajon nem ártunk-e ezzel is a környezetnek némi plusz mikroműanyag előállításával. Ez, amilyen banálisnak tűnik, annyira fontos: ha a komposztálható hulladék sima nejlonzacskóba kerül, még arról is gondoskodni kell, hogy hasznosítás előtt kicsomagolják. Zacskó nélkül viszont az anaerob erjedés (vagyis oxigénhiányos állapotban zajló bomlás) szagát is nehéz kivédeni, ami meglehetősen rontja a felhasználói élményt.
Ugyanígy talány, hogy hol vezetik be először az új gyűjtési rendszert, hogyan ellenőrzik a válogatást, és arról sincsen információ, hogy ki és hogyan végzi majd a tájékoztatást és a szükséges oktatásokat a komposztálással kapcsolatban. A komposztálás ugyanis nem megy magától.
A rugalmasabbak már ezelőtt is kipróbálhatták a komposztálást, a kertben ehhez megfelelő komposztkeret és egy félreeső, árnyékos hely szükséges, de akár a lakásban is el lehet végezni. Hogy mik az otthoni komposztálás feltételei, arra Szabó szerint egyszerű a válasz: „Beltéren történő komposztálás esetén megfelelő edényzet, illetve gilisztakomposztálás esetén giliszták, más típusú beltéri komposztálás (Bokashi, ComPot) esetén baktériumkultúra szükséges”. Az ágak aprításához nem árt, ha vannak célszerszámok, de az eszközbérlés is segíthet abban, hogy az emberek tudatosabban foglalkozzanak otthon a komposztálható hulladékokkal.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
