November közepén indulhat a második Starship-teszt
Túlzás lenne azt mondani, hogy maradéktalanul sikeres volt az első próbálkozás, november közepén azonban újabb Starship tesztet tervez a SpaceX. Arról az űrrakétáról van szó, ami a valaha épített legnagyobb és legerősebb, a küldetése pedig az lenne, hogy a Marsra juttassa az embereket.
Péntek délután a SpaceX weboldalán tették közzé, hogy a rakéta második integrált repülési tesztje (IFT-2) „akár már november közepén elindulhat, a hatósági jóváhagyástól függően", írja a Spaceflight Now.
Múlt héten a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) lezárta a Starship-Super Heavy biztonsági felülvizsgálatát. Az ügynökség a Spaceflight Now-nak elmondta, hogy az engedélyhez már csak a környezeti felülvizsgálatot kell elvégezni.
A SpaceX egy sor újdonságot tesztel majd az új Starshipen és a kilövőállomáson, köztük az új fokozatleválasztó-rendszert, és tolóerő-vezérlést. Emellett az első teszt tapasztalatait is felhasználták a fejlesztésekben.
A vállalatnak már nem sok ideje maradt arra, hogy működő megoldással álljon elő, ugyanis az Artemis program 2022-ben elindult, 2025-ben pedig már embereket szállítana a Holdra. A Starshipnek pedig ebben is fontos szerepe lesz majd, nem csak a Mars tervezett meghódításában.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: