
Elon Musk bejelentette, hogy a szombati Starship kilövés nem okozott károkat az indítóállomásban
Áprilisban, az első kísérlet után ugyanezt nem mondhatták el. Aznap az indítórakéta egy hatalmas krátert hagyott maga mögött.
Áprilisban, az első kísérlet után ugyanezt nem mondhatták el. Aznap az indítórakéta egy hatalmas krátert hagyott maga mögött.
Második indítása után a Starship sikerrel járt, és az első próbálkozással ellentétben ezúttal eljutott az űrbe a rakéta második fokozata.
A SpaceX fél évvel az első tesztindítás után a hónap közepére tervezi a folytatást.
Miután az áprilisi teszten 4 perccel az indítás után felrobbant a valaha épített legerősebb rakéta prototípusa, a légügyi hatóság több mint 60 változtatást kért a SpaceX-től, és ezek többségét végre is hajtották.
A valaha épített legnagyobb és legerősebb űrrakétát a texasi Starbase űrközpontból indították el, de csak 39 kilométerre jutott, mielőtt darabjaira hullott.
A NASA szerint simán zajlott a 25 napos tesztrepülés, ami megnyitja az utat ahhoz, hogy az Orion 2024-ben már űrhajósokat szállítson a Hold közelébe. A nagy visszatértést 2025-re tervezik, de ehhez még a SpaceX holdkompjának is bizonyítania kell.
A SpaceX által fejlesztett, teljesen újrahasznosítható Starship rengeteg terhet lesz majd képes Föld körüli pályára állítani, a mai rakétákhoz képest hihetetlenül olcsón. És bár az űrhajó Marsra szállására még várni kell, a Hold elérhető közelségben van.
Nagyon lassan halad a Raptor hajtóművek gyártása, ami nemcsak a Hold- és Mars-utazásra tervezett Starship projektjét lehetetleníti el, hanem a Starlink-műholdrendszer bővítését is. A hajtóművekért felelős alelnök távozott, Musk pedig szabadság helyett maga is beállt a gyártósorra dolgozni a hálaadási hétvégén.
A Super Heavy hordozórakéta több mint 70 méter magas, így az 50 méteres Starship űrhajóval kiegészülve a világ legnagyobb rakétarendszerét alkothatja. A bolygóközi utazásra szánt rakétát először Föld körüli pályára küldené Elon Musk cége.
Elon Musk egy interjúban arra figyelmeztetett, hogy az első pionírok közül sokan valószínűleg belehalnak a Mars meghódításába, de mivel a SpaceX-tulaj szerint önkéntesek vállalkoznak majd a küldetésre, tudatában lesznek a veszélynek.
A robbanás ellenére Elon Musk szerint sikeres volt a Starship tesztrepülése, így haladhatnak tovább az úton, amelynek végén 2024-ben ez a rakéta szállítja majd az első embereket a Marsra.
A techguru a Mars Társaság idei közgyűlésén beszélt arról, hogy 2023-ra elkészül a következő generációs Csillaghajó, amellyel akár már 2024-ben is indulhat a Mars-misszió.
A Starship eddigi legnagyobb prototípusa elképesztő látványt nyújtott a 150 méter magas repülése és leszállása közben – mintha egy gabonasiló arrébb ugrott volna egy kicsit.
Az emberes bolygóközi utazásra tervezett Starship prototípusa nem sokkal az után robbant fel, hogy beindították a Raptor hajtóműveket. Mindez egy nappal a SpaceX egy másik fontos küldetése előtt történt.
Felállították a Starship életnagyságú prototípusát, mire a NASA vezére felszólította Muskot, hogy jó lenne, ha a közös projektjükre koncentrálna, mert már így is csúszásban vannak. Musknak sem kellett több.