Mi a Rajk titka?
„»A 60-as években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma« – énekelte Cseh Tamás Bereményi Géza remek szövegét a Szakkollégiumban többször is. Bár 1968-ban a szégyenteljes magyar katonai részvétel a »prágai tavasz« letörésében gyalázatos volt, és védhetetlen, és bár alig tíz évvel voltunk az 1956-os forradalom véres megtorlásai után, érezhető volt valami lazulás Magyarországon: néhány évig kicsivel enyhébb szelek fújtak a politikában, a gazdaságpolitikában és az egyetemen is. »A 60-as években fellazult tételben fogalmazódott meg a világ« – folytatta Bereményi, jól elkapva azt az életérzést, ami (legalábbis az 1972–73-as »alámerülésig«) egyfajta fellélegzést jelenthetett. Ez volt az egyetemi reformok időszaka, amikor az akkori rektor, Szabó Kálmán felkarolhatta a [Rajk] Szakkollégium létrehozásának gondolatát, és segíthetett annak létrejöttében”
– írja az 1982 és 1986 között maga is rajkos Tóth István György szociológus, a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. vezérigazgatója, az Akadémiai Kiadó gondozásában frissen megjelent, a Rajk Szakkollégium modelljét, értékeit, elveit és módszereit leíró, online is olvasható könyv bevezető fejezetében.
A Rajk 1970-es létrejöttéhez a politikai lazulásra mindenképpen szükség volt, mert a 30-as években a munkás-paraszt származású gyerekek társadalmi mobilitását biztosító, a Rajknak is modellt nyújtó, Rajk László kommunista politikus által személyesen is támogatott népi kollégiumokat 1948-ban a kommunista diktatúra betiltotta. „Volt egy komoly összecsapás az ifjúsági mozgalmakért a politikában, aminek egyik ága a népi kollégiumi mozgalom volt, a másik pedig az ifjúmunkások. Ők voltak azok a diákok, akik rövidített érettségivel kerülhettek be az egyetemre, hogy belőlük képezzék ki aztán a kommunista diktatúra kádereit. Ezzel szemben a leendő értelmiségi bázist megalapozó népi kollégiumok öntevékeny és önigazgató szervezete meredeken ellentmondott a Rákosi-rendszer logikájának” – mondta el a Qubitnek Chikán Attila, Rajk Szakkollégium alapító igazgatója, 2010 óta elnöke.
A Rajk Szakkollégium 1970-ben alakult a Budapesti Corvinus Egyetem (akkor Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem) diákjaiból, a későbbiekben az első Orbán-kormány idején gazdasági miniszterként ténykedő (1998-1999), majd a Corvinus rektorának (2000-2003) kinevezett Chikán Attila szervezésével. A kollégium évente 20-25 új diákot vesz fel; ma 90-100 rajkos diák él a kollégiumban, míg az első évtizedekben ez a szám 80 és 90 fő között mozgott. 2023-ban már több mint 850-en mondhatják magukat volt rajkosnak, akik életük végéig rajkosok maradnak, hacsak valamiért le nem mondanak a tagságukról. „Márpedig ilyenek alig vannak – maximum tucatnyian lehetnek” – olvasható a könyv bevezetőjében. Az intézmény kezdetben a Veres Pálné utcában kapott helyett, 1981-ben költözött a Horánszky (akkor Makarenko) utcába.
Az egyetemi órákon felül a közgazdaságtan és más társadalomtudományok területén is kurzusokat kínáló intézmény a népi kollégiumok mellett az angol és a francia hagyományokra (köztük a párizsi École normale supérieure mintájára 1895-ben alapított Eötvös Collegiuméira) és a magyar történelmi kollégiumi hagyományokra (Sárospatak, Debrecen) alapult. „A diákok együtt lakásából származó szakmai és társadalmi előnyök felismerése nem újkeletű. Az úttörők a világhírű angol College-ok voltak. Ezekre a hagyományokra építve, a helyi viszonyokhoz igazítva mára az egész világon elterjedt az úgynevezett »residential college« intézménye, amelyek érdemi oktatási-tanulási és közösségi tapasztalatokat hoztak. Ezeknek az intézményeknek a leglényegesebb eltérése a Rajk-modellhez képest, hogy egyrészt a társadalmi szerepvállalás nem képezi integráns részét a működésnek, (…) bár helyenként vannak szociális vagy fenntarthatósági projektjeik. Másrészt – ez még fontosabb eltérés – általában teljesen vagy döntő részben hiányzik a diákönkormányzat” – írja Chikán a Rajkról szóló könyvben.
Már a Rajk puszta léte is szálka volt a rendszer szemében
Az viszont kisebb csoda volt, hogy a 70-es évek Kádár-kori Magyarországán egyáltalán engedték létezni az önszerveződésre és diákönkormányzati alapokra épülő, minden elemében demokratikus módon működő kollégiumot. „A fő érdem Szabó Kálmáné [az akkori Karl Marx egyetem rektora 1968 és 1973 között], aki rektorként ebbe beleállt. Ha ha ő nem támogatja, sosem jöhetett volna létre, mert azt mondanom se kell, hogy mennyi ellenfele volt ennek akkoriban. De azért az a rendszer sem volt homogén, mindig lehetett támogatókat találni értelmes gondolatokhoz” - mondta Chikán.
„Egy hierarchikus kontrollra épülő társadalomban (…) minden, ami horizontális, az már gyülekezés, demonstráció, veszély a rendre és a hatalomfenntartásra. Ezért aztán az egyetemen is meglevő sztálinista figurák szemében a Rajk puszta léte szálka volt. A pragmatikusabbak inkább a »csak semmi feltűnősködés« attitűdjével viszonyultak a Szakkollégiumhoz. Szerencsére azonban mindig voltak a Szakkollégiumnak igazi barátai is az egyetemi vezetésekben” – fogalmazott Tóth a Rajkról szóló könyvben.
„Ugyanakkor tudatos volt az az alapelv, hogy úgy tartsuk meg a tartásunkat, a becsületünket és a belső elveinkhez való ragaszkodást, hogy közben ne tegyük ki felesleges veszélynek a kollégiumot. A kérdés az volt, hogy meddig lehet elmenni, s ebben a történetünk tanúsága szerint elég ügyesen lavíroztunk” – avatott be a diktatúrákban és autokráciákban hasznos stratégiák világába Chikán.
Ennek ellenére a kollégium életében Chikán visszaemlékezése szerint kétszer is kialakult szakadással fenyegető helyzet. Az egyik a 80-as évek legelején történt, amikor a diákok egy csoportja kilépett, és megalakította a Társadalomelméleti Kollégiumot (TEK). „Volt a kollégiumon belül egy marxista szekció, akik kifejezetten Marx műveivel foglalkoztak, és ennek nem volt nagy terepe a kollégiumban, ezért csináltak egy másik szakkollégiumot. De ebből nem volt nagy konfliktus, segítettük is őket, hogy meg tudjanak alakulni. A másik kicsit nehezebb ügy volt, amikor a nyolcvanas évek fordulóján az volt a kérdés, hogy rácsatlakozzunk-e az akkor bontakozó ellenzéki mozgalmakra, vagy ne. Voltak hívei a kollégiumban annak, hogy járjunk a repülő egyetemekre, meg olvassunk szamizdat műveket. Végül szamizdatokat olvastunk, de a repülő egyetemre nem jártunk. [A magyar kommunista rezsim utolsó évtizedében magánlakásokon szervezett előadássorozatokat hívták repülő egyetemnek, amit a rendszer az ellenzéki csoportosulások találkahelyének tartott és résztvevőit, sokszor Kádár János személyes utasítására, rendőri-adminisztratív módszerekkel zaklatták.] De volt egy időszak, amikor ez billegett a kollégiumban, aztán, ha úgy tetszik, a mérsékeltebb vonal került ki győztesen. A nyolcvanas évek végére, a lehető legnagyobb fokozatossággal ugyan, de így is radikalizálódott a kollégium. A Fidesz, ami a szakkollégiumok szüleménye volt, és akikkel akkor mindenki nagyon szimpatizált, amikor elérte azt a pontot, rácsatlakozott a nagypolitikára. De ez azt is jelentette, hogy addig főként intézményi politizálás volt a Rajkban, és a kollégiumi gyűlések különböző határozatai döntötték el, hogy ki, hol és miben vehet részt. Ettől kezdve az intézményben nem politizáltunk, egyénileg viszont mindenki úgy politizálhatott, ahogy akart. Annyira, hogy amikor a 90-es országgyűlési választás heteiben a kollégium a 20 éves évfordulóját ünnepelte, ahová elhívtuk a volt kollégistákat is, azon az éjszakán a Parlamentbe bejutott pártok közül mindegyikének volt ott képviselője”.
Hogy mi van a rendszerváltás óta, arra a volt rajkos Ilyés Márton, aki Chikánnal közösen jegyzi a Rajk-modellről szóló könyvet, és aki 2010 és 2019 között a kollégium igazgatója is volt, ma pedig egy fővárosi vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó közalapítvány vezetése mellett a Momentumnak is elnökségi tagja, azt mondta a Qubitnek, hogy a kollégiumi közösség részben lefedi a magyar fiatalok pártpreferenciáit, de a szélsőjobboldaliakat mindig is riasztotta a Rajk szellemisége. „Azért az ellenzéki kultúra erősen megvan a kollégiumban. Itt alapból inkább liberálisok és ellenzékiek a kollégisták. De ugyanakkor a kollégiumban másnak lenni, az mindig vagány dolog. Mindig vannak olyan emberek, akik a másságnak ezt a dimenzióját állítják elő, és ezek nagyon markáns vitákat tudnak generálni. Szinte biztos vagyok benne, hogy most is vannak magukat progresszív nemzetinek valló emberek, akik a kollégiumon belül fideszesnek számítanak. Ha viszont a progresszív, baloldali, liberális fiatalok mozgalmait vesszük, akkor a Rajk ebből a szempontból nem az újbaloldali irányba megy. Ez a TEK-ben sokkal inkább jelen van. A tekintéllyel és a meritokráciával kapcsolatban a Rajk sokkal konzervatívabb”.
A Rajk-identitás egyik legfontosabb építőköve, hogy elő tudja mozdítani a társadalmi mobilitást
„A célok között intézményesen rögzítetten is ott szerepelt az, hogy „munkás-paraszt” származású (később: »hátrányos helyzetű«) hallgatók számára teremtsen utat az egyetemi lehetőségeken túlmutató képzésre. (…) Amikor – például a rendszerváltást követően szinte azonnal – lelassult az egyetemre kerülő elsőévesek között a hátrányos helyzetű gyerekek beáramlása, egy ideig elégségesnek látszott fokozni az erőfeszítéseket, hogy felfedezzék a hátrányos helyzetűeket az egyébként expandáló egyetemi beiskolázás körülményei között. (…) Aztán az egyetemre bekerülők között már annyira romlottak a társadalmi mobilitási mutatók, hogy a szakkollégisták figyelme arra irányult, hogy miképpen lehetne magára az egyetemre (pontosabban: általában a felsőoktatásba) bekerülést aktívan támogatni. Ebből jött létre az egyik legnagyszerűbb intézményi innováció, a Szabó Kálmán Tehetségprogram (SZKTP)” – írja Tóth a könyv bevezető fejezetében.
„Óriási dolog, ahogy csinálják: a kollégisták maguk mennek le a vidéki városokba toborozni, és szinte egyenként hozzák be a diákokat. Az alapkoncepció az, hogy olyan emberekről legyen szó, akik enélkül egyáltalán nem jutnának el az egyetemig. És az is hangsúlyos, hogy nem a kollégium számára szervezzük az utánpótlást, hanem az egyetemre. Ha felvették az egyetemre, egy év után eldönti, hogy jelentkezik-e a Rajkba vagy sem. Most az évi tíz egyetemre felvett hallgatóból kettő jelentkezik a Rajkba” – mondta Chikán.
A kezdetektől fogva népi kollégiumként működő kollégiumban a mai napig a hallgatók több mint a fele vidéki, és vannak közöttük hátrányos helyzetűek is. De ahogy a 70-es években az alapítás körül is érkeztek magasabb státuszú diákok, úgy a mai napig a budapesti elit gyerekei is szívesen jönnek a kollégiumba. „Ha már Magyarországon maradtak, akkor legalább a Rajkba jelentkeznek” – mondta a Qubitnek Ilyés.
Okoz-e feszültséget a társadalmi szakadék a hallgatók között? „Itt nagyon sok embernek nagyon sokféle komplexusa tud felerősödni az első időszakban” – válaszolta Ilyés. A hátrányos helyzetből jövő vidékiek eleinte sokszor „rettenetesen begubóznak és tele vannak kisebbségi komplexusokkal, hogy »úristen, itt arról vitatkoznak, hogy franciául kell olvasni Proustot, pedig még azt sem tudom, hogy hogy kell kiejteni a nevét ennek az embernek«. Aztán ott van az elitgimnáziumokból érkezők frusztrációja, amit én úgy hívok, hogy a nem a legjobb helyre kerülő diákok komplexusa. Hogy mondjak rá egy példát, a Fazekas gimnázium matektagozatáról viszonylag sokan szoktak a Rajkba jelentkezni, de ott a híres matektagozatról az első tíz embert Cambridge-be meg Oxfordba veszik fel, és ha a Fazekasban te vagy a tizenegyedik legjobb, ami azt jelenti, hogy lehet, hogy az országban te vagy a tizenötödik legjobb matekos, te mégis hülyének gondolod magad, mert a 10 Cambridge-be felvetthez hasonlítod magadat. De a többi elit gimnáziumból érkezőkre is jellemző, hogy bekerülnek a Rajkba, a gimnáziumban hiperjó tanulók voltak, rengeteg pozitív elismerést kaptak az iskolában, itt meg nem feltétlenül, mert mondjuk mások sokkal ügyesebben tudják megszervezni a nyári tábort, és itt a kollégiumban az kap elismerést. Nálunk inkább egy komplex tehetségkép számít, amiben a hozott képességek mellet nagyon sokat ér az, hogy mennyire tudsz együttműködni és megvalósítani valamit” – magyarázta Ilyés.
És bár a kollégium végére ezek a távolságok el szoktak tűnni, míg a vidéki hallgatók egzisztenciálisan is kötődnek a kollégiumhoz, hiszen ők csak itt tudnak lakni, addig a budapesti, magas státuszú diákoknak – akik szintén bent laknak a kollégiumban – az elején nehézséget okoz, hogy a Rajk rengeteg időt igényel. „Legyél itt ezen a programon is, azon a programon is, de közben a haverjaim elmennek valami csúcskoncertre, amiről a vidéki srácok még csak azt sem tudják, hogy létezik. De aztán a budapestiek is rájönnek, hogy mekkora lehetőséget ad a Rajk azzal, hogy alájuk tol egy infrastruktúrát. Például van egy koncerttermünk, ahol a Bëlga az indulásakor fellépett, vagy pár évtizeddel korábban voltak itt Balaton- és Cseh Tamás-koncertek is, de én Krúbit is itt hallottam először játszani” – mesélte Ilyés.
Inkább lemondtak egy nagy állami támogatóról, mivel az 2010 után már nem bánt tisztességesen a közpénzzel
„Szakmaiság, közösség és társadalmi érzékenység. A Rajk modelljének ez a három pillére olyan nekünk, mint a keresztényeknél a Szentháromság: évszázadokat vitatkoznak teológusok, hogy mit, mikor hogyan értsenek alatta. Nálunk is folyamatosan változott, hogy mikor mit értettünk alatta” – magyarázta Ilyés, aki a Rajk modelljéről szóló könyvet épp azzal a szándékkal írta Chikán Attilával, mert véleménye szerint a Rajk-modell „megismételhető és átadható”. Persze a volt igazgató szerint is, aki átveszi, annak a „hibákon is végig kell saját magának mennie”.
Maga a kollégium olyan közösség, aminek joga van felvennie saját tagjait, tehát meghatározhatja, hogy kiket tekint a közösség tagjainak. A Rajk demokratikus közösségként tekint a tagjaira, ami épp az ellenkezője annak, amit Ilyés „kényszeralapú iskolának” hív, ahol az iskola mondja meg, mi jó, mi nem jó, mit kell tanulni, és hogyan lehet érvényesülni. „A magániskoláknál viszont a fogyasztó a király, ahol a szülő a fogyasztó, aki a pénzéért cserébe magas szintű tudást vár el az iskolától. Ehhez képest a közösségi iskolában, mint amilyen a Rajk is, más a viszonyrendszer. Ott közösségi optimalizáció folyik. Amikor belépek a Rajkba, akkor kinyilvánítom azt a szándékomat, hogy én ennek a közösségnek a tagja akarok lenni, elismerem a közösség érdekeit és értékeit, és innentől kezdve egész más a kooperáció és a versenyek viszonya.”
„Inkább lemondtunk egy nagy támogatónkról, miután 2010 után már nem bánt tisztességesen a közpénzzel – villant fel egy példát Chikán a közösségi alapokon nyugvó Rajk-modell értékalapúságáról, ami a hatékonyságnál is fontosabb elv a kollégium életében. – Ennek a hétköznapi megnyilvánulása az, hogy akár a hatékonyság rovására is addig vitatunk meg kérdéseket, amig olyan döntés nem születik, ami képviseli az értékeinket.”
Ilyés szerint annak egyik oka, hogy a Rajk híresen demokratikus működésmódja az 53 év alatt egyszer sem vett orwelli fordulatot, hogy nagyon gyorsan változik a közössége, ami lehetetlenné teszi, hogy egy klikk magához ragadja a belső hatalmat a kollégiumban. „Az első időszakban három-négy évet voltak a kollégium tagjai a diákok, most inkább négyet-ötöt; ennyi idő alatt meg nehezen tud kialakulni tartós hatalom a kollégiumon belül. És nagyon sok olyan eleme van, ami folyamatosan oldja az ilyen típusú klikkeknek a kialakulását. Ilyen például a szobaelosztó, hogy ne alakulhasson ki mondjuk egy elitemelet, ahová külön költöznek az erősebb hangú vagy erősebb érdekérvényesítésű emberek. A diákok minden évben felírják egy üres lapra, hogy melyik szobában szeretnének lenni, aztán megy a hajnalig tartó vita, aminek a végén kiraknak egy verziót, és onnantól kezdve szabad a csere, de csak akkor, ha mindketten beleegyeznek. De ilyen nagyon ritkán szokott előfordulni.”
A Rajktól mi sem áll messzebb, mint hogy a NER utánpótlását képezze
A rajkos tagság „a szakkollégisták munkaerőpiaci karrierje során is megtérült. Időszakonként változott, hogy hol: bizonyos periódusokban inkább az államigazgatási pozíciókban, máskor inkább az akadémiai-tudományos világban, esetenként a magyar gazdaság »parancsnoki posztjain«, más esetekben pedig a globalizálódó tudástermelés nyugat-európai és amerikai színterein, vagyis külföldi egyetemeken, kutatóintézetekben, nemzetközi szervezetekben – írja Tóth. – (…) Talán a legnagyobb félreértés a Rajk missziójával kapcsolatban az, hogy ez egy elitképző, amely a társadalmi felemelkedés csatornáját jelenti a társadalom aktuális vezető rétegébe. Ahogy a hetvenes években mi sem állt távolabb a szakkollégium szellemiségétől, mint hogy a pártnómenklatúra utánpótlását képezze, úgy ötven év után sem a NER-elitbe bekerülés lebeg a szemük előtt”.
És valóban, hiába a Rajk munkaerőpiaci magas presztízse vagy azt itt szerzett kapcsolati hálóból szerzett előnyök, azt Chikán és Ilyés is megerősítették a Qubitnek, hogy ide olyan diákot nem vesznek fel, akit csak a karriervágy fűt. „Nagyon kevés olyan van, aki effektíve a karrier miatt jelentkezne ide. Amikor rákérdezünk, és a különböző felmérésekben is ez megjelenik, akkor az alapvető ok, amiért ide jelentkeznek, az a közösségi élmény. Az a legfontosabb. Legyünk őszinték, nem is olyan nagyon menő, ha valaki azt írja be, hogy azért jövök a Rajkba, mert itt karriert tudok csinálni. Inkább meg vannak ijedve, amikor végeznek, hogy hova fognak menni” – mondta Chikán.
Amikor 1998-ban Chikánt gazdasági miniszternek nevezték ki, „óriási pánik volt a kollégiumban, hogy itt most jönni fognak a narancshajú gyerekek, és mit fogunk velük kezdeni, hogyan kell őket elutasítani – mondta Ilyés. – Na, azon a felvételin ha valaki véletlenül azt mondta, hogy őt nagyon érdekli a politika, és szeretne ezzel foglalkozni, olyan mínusz pontszámmal indult, hogy alig bírt bekerülni, akármit is mondott utána. Akkor így korrigált vissza a kollégium, de ez most is így van. A felvételin azért gyorsan lejön, hogy ki az, aki csak karrierista szempontból jönne a kollégiumba. A szakmai igényesség mellé ide kell az emberi viszonyokkal szembeni társadalmi érzékenység is. Ez az a harmadik pillér, ami elengedhetetlen a Rajk-modellhez”.
Az a nagyobb siker, ha egy Nobel-díjas elfogadja a Neumann-díjat, vagy az, ha egy Neumann-díjas később megkapja a Nobelt?
„Az utóbbi negyedszázadban (…) a kollégisták hosszan tartó belső kampányfolyamatok végén döntenek arról, hogy kit tekintenek az adott évben a saját szakmai ikonjuknak, kinek a munkásságát tartják érdemesnek arra, hogy John von Neumannról (közgazdaságtan), Herbert Simonról (üzleti tudományok) és az utóbbi időben Andorka Rudolfról (társadalomtudományok) elnevezett díjaikat rocksztárok körüli atmoszférát idéző hangulati elemekkel övezve adják át tudományos hőseiknek. Ezeknek a választott tudományos hírességeknek a listája sokatmondó: nehéz eldönteni, hogy azt tekintsük-e nagyobb sikernek, ha egy-egy Nobel-díjas elfogadja a Rajk szakmai kitüntetését (számos ilyen van) vagy azt, ha egy Neumann-díjas később megkapja a Nobelt is (ilyenek is vannak/lesznek). Ez utóbbi már nemcsak lokális, de globális szakmai siker is” – írja Tóth.
„Két olyan külső dologra vagyok büszke, ami nem a kollégiumnak a napi működése, de a jellegének nagyon erős kifejezője: az egyik a Szabó Kálmán program, a másik pedig a nemzetközi díjasaink, akiket idehoztunk – mondta Chikán. Hogyan sikerült ezt összehoznia egy kis kelet-európai ország szakkollégiumának? A Rajk elnöke szerint „vagánynak látszott az ötlet ahhoz, hogy volt, aki beleszállt. A Neumann-díjnál az volt a helyzet, hogy akit elsőnek felkértünk, a Nobel-díjas Harsányi Jánost, magyar származású volt, és gyorsan megértette ennek az értelmét és jelentőségét. A második díjazottunk Hal Varian volt akinek akkor jelent meg magyarul a Mikroökonómia című könyve, és érdekelték a magyarországi viszonyok. A harmadik díjazottunkat, Kornai Jánost ugye nem kell leírni. A negyedik díjazott volt az első olyan, aki teljesen kívülálló volt, de a három nemzetközi hírű figura addigra már megerősítette a díj presztízsét”.
Azok a rajkosok lesznek igazán sikeresek külföldön, akik a mesterdiploma után mennek ki
Mennyire zavart be a kollégium 4-5 évig tartó képzésébe a 2005-ben bevezetett bolognai rendszer, ami alap- és mesterszakra választotta az egyetemi képzést, főleg azokban az esetekben, amikor a hallgatók a mesterszakot már külföldön szeretnék elvégezni? Chikán szerint „először volt félelem, hogy ez szét fogja zilálni a szakkollégiumi rendszerünket, de utána azt láttuk, hogy a hallgatók nem akartak a Corvinusról külföldi mesterszakra menni. Ma már nem ez a helyzet, de azért az átmenetet megkönnyítette, hogy nem egyszerre kellett szembenézni azzal, hogy tömegesen elmentek volna. Nagyon sokat segített a CEU, ami az amerikai diplomájával átmeneti megoldás volt a külföldre menetel és az itthon maradás között, ezért sok rajkos tanult CEU-n, ami sokat változott azóta, hogy az egyetem Bécsbe költözött. De a szabályzatainkat is hozzáigazítottuk a helyzethez, így valamennyi időre a Rajk közben is el lehet menni külföldre. Ugyanakkor én nagyon képviselem azt az álláspontot, hogy aki külföldre akar menni, az a mesterdiploma után menjen külföldre. Rimánkodok nekik, hogy ne akarják befejezni a kollégiumi pályafutásukat, örüljenek neki, hogy diákok lehetnek, és amíg csak lehet, húzzák el ezt az egészet. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok lesznek igazán sikeresek külföldön, akik a mester után mennek ki; 90 százalékuk a legeslegjobb egyetemekre, a Harvardra, a Stanfordra, az MIT-re vagy Oxfordba nyer felvételt”.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: