Mi értelme van még kézzel írni?
Az embert beültetik az iskolapadba, és az egyik első dolga az, hogy megtanulja szépen hurkolni a betűket, szépen rajzolni a farkincákat. De mire megy vele? Épp annyira, mint a másodfokú egyenlet megoldóképletével, amit valaki vagy megjegyez, vagy nem: az idő eldöntötte, hogy az a fenyegetés, hogy azért nem lehet számológépet használni matekórán, mert nem lesz nálunk mindig számológép, egyszerűen nem igaz. Van nálunk számológép, sőt, internet is: kit érdekel, hogy tudod-e fejből, hogy mikor született Zrínyi? Ha érdekel, megkeresed; ha nem valamilyen kvízműsoron indulsz, ez is elég.
A felhő és a hurok
És kit érdekel, hogy hogy hurkolod folyóírásban a betűket? Az igazság az, hogy ma valószínűleg már senkit, legfeljebb azt a gyógyszerészt, aki megpróbálja kisilabizálni, hogy mit írtál a receptre, ha történetesen orvos vagy. Felhő van. Tablet, laptop, telefon van. És van még kézírás is, legalábbis Magyarországon, mert tanítják. De minek van? És ha van is, miért kell megtanítani boldog-boldogtalant a folyóírásra ahelyett, hogy egyszerűen csak nyomtatott nagybetűkkel írjanak?
Amerika
Amerika, ami álmainkban visszainteget, 2010 óta nem teszi kötelezővé a folyóírás oktatását az állami fenntartású iskolákban. A döntés sokakat felháborított: Abigail Walthausen amerikai tanárnő és író szerint egyenesen arról volt szó, hogy a diákokat egy alapvető joguktól fosztják meg, ha nem tanítják meg nekik a folyóírást és annak olvasását, míg mások szerint az egész egy ördögi terv része, amiben az Egyesült Államok fiataljait el akarják zárni az alkotmánytól, hogy ne ismerhessék meg a jogaikat. Ez természetesen hülyeség: ha valaki kíváncsi az alkotmányra, elolvashatja úgy is, hogy nem ismeri a kézírást.
Drew Gipin Faust, a Harvard Egyetem korábbi elnöke egy másik problémát vetett fel: lehet, hogy az összeesküvés mögött nem a gyíkemberek állnak, de akkor is azt tapasztalta, hogy a diákjai java része már nem tudja elolvasni a régi dokumentumokat. Történészként ez neki és a diákoknak is fontos, már csak azért is, mert ez nem csak a régmúltat, hanem a közelmúltat is érinti, és így alapvető befolyással lehet a jelen megértésére is.
Abban nincs semmi különös, ha valaki nem tud elolvasni valami poros papírt, de ha egy történész nem tud elolvasni egy dokumentumot, mert nem ismeri a folyóírást, ott már gondok vannak. És ha ez a probléma, akkor már nem tudja elolvasni azt sem, ha a nagymamája írt neki a tengerpartról – ez történeti szempontból talán nem olyan jelentős, de Faust szerint ettől függetlenül azért elég szomorú hír. Még szomorúbb, hogy Faust szerint ennek a történetnek lassan már vége is van: a kézírás vagy a folyóírás csak egy olyan technológia, amit évezredeken keresztül sikeresen használtak, de mostanra átvette a helyét a digitalizáció, és nem valószínű, hogy a jövőben valamikor újra túl sok hasznát lehet majd venni. Ha valaki tud gépelni, sokkal gyorsabban és hatékonyabban rögzíti, amit hall, ha pedig gyorsírni is tud, nem kell eldobni a papírt és a ceruzát, de laptop sem kell ahhoz, hogy mindent megörökítsen.
De mit csinálnak a finnek?
Nem az USA az egyetlen olyan ország a világon, ahol a versenyképes tudást többre értékelik a kalligráfiánál: Finnországban 2016 óta nem kötelező a folyóírás oktatása, mégpedig azért, mert már akkor belátták, hogy a munkaerőpiacon többre értékelik azt, aki tud gépelni, mint azt, aki gyöngybetűkkel ír. Írni persze írhat, aki akar, de az alsó tagozatban a kézírásról szóló órák egy részét most már gépírásoktatásra fordítják.
A változtatás nem a kézírás teljes eltörléséről szólt, hanem csak arról, hogy az amerikaiakhoz hasonlóan a gyerekek ne feltétlenül tanuljanak folyóírást, mégis hatalmas vihart kavart: sokan attól féltették Európát, hogy ezek után írástudatlan marad. És a változtatás még csak nem is példa nélküli: több német iskolában is megszüntették a kézírás kötelező oktatását, és helyette gépírásórákat illesztettek be a gyerekek tanrendjébe.
És a norvégok?
A norvég oktatásban is egyre kisebb szerepet kap a folyóírás oktatása, ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb tere nyílik az online jelenlétnek, ahol ez a képesség nem kap túl sok szerepet. Egy 2020-as tanulmány szerint a norvég gyerekek többsége nem tanul már folyóírni, és ez baj: ahhoz, hogy a diákok motoros és kognitív képességei megfelelően fejlődjenek, elengedhetetlen a minél több írás és olvasás.
A norvég cikkből kiderül, hogy Finnországban az oktatási reform óta még rosszabb a helyzet, de arra is felhívja a figyelmet, hogy ezen változtatni kellene: minél többet olvasnak és írnak a kisiskolások, annál jobban fejlődnek, és ez a jelek szerint teljesen független attól, hogy a digitális technika használata sokkal egyszerűbbnek tűnik.
De miért kell akkor írni, és kell-e egyáltalán?
Az írás átka
Írni nem hatékony: nem véletlen, hogy amikor pontos adatrögzítésre volt szükség, arra valami mást találtak ki: a gyorsírást. Ez sem mai találmány: Gopcsa László és Wagner József gyorsírástörténeti nagykönyve (pdf) szerint már Krisztus előtt 350-ben is használták a görögök. És ha már a görögöknél tartunk, illik megjegyezni, hogy az egyik legismertebb görög, Szókratész mélyen megvetette az írást.
Az ókori filozófus szerencsére még a gyorsírás megszületése előtt, az időszámításunk előtti ötödik században élt, de már az is aggasztotta, ha valaki csak egyszerűen leírt valamit: úgy gondolta, hogy az írott szövegektől ellustulnak és elbutulnak az emberek, akik a filozófushoz méltó vita helyett csak azt szajkózzák majd, amit olvastak. Leghíresebb tanítványa, Platón is gyanakvással tekintett az írásra, de azért annyira nem, hogy ne gyakorolja, ráadásul emiatt ismert egyáltalán az is, hogy miket mondott Szókratész.
A könyvnyomtatás megjelenését az egyház mélységes gyanakvással fogadta, de valószínű, hogy a kódexmásoló szerzetesek nem siratták a scriptoriumban töltött egész napokat, amelyeknek hétköznapi velejárója volt az acedia, amit Stephen Greenblatt jobb híján klinikai depressziónak fordít. Ahogy Szókratész is a kultúra összeomlását várta az írástól, az egyház is világvégét vizionált a könyvnyomtatás megjelenésétől. Mindkettő elmaradt: lehet elmélkedni a világ állapotáról, de azért az, hogy összeomlott volna, ráadásul épp amiatt, hogy ki mit körmöl vagy nem, túlzásnak tűnik.
De mégis kell
A folyóírás hívei szerint is többről van szó, mint az információ átadásáról: az ember, ha kézzel ír, a motoros képességeit is használja, a leírottakat pedig jobban rendszerezi, mint az, aki gépel – ebből a szempontból Walthausen kritikája jogosnak tűnik: aki nem tanul meg kézzel írni, kevésbé hatékonyan fog tanulni.
Egy 2020-as norvég kutatásban 12 fiatal felnőttet és 12 gyereket vizsgáltak EEG-vel: arra próbáltak rájönni, hogy az agyi aktivitás szintjén miben különbözik az, ha valaki folyóírással jegyzetel, gépel vagy rajzol. A kutatás eredményei arra utalnak, hogy a módszerek közül, ha meg kell jegyezni valamit, a gépelés a legkevésbé hatékony, míg a rajzolásnál és az írásnál hasonló agyi aktivitást figyeltek meg. A kutatók konklúziója mindenesetre az, hogy az írásoktatást célszerű minél fiatalabb korban elkezdeni, sőt nem is érdemes leszokni a jegyzetelésről. Korábbi kutatások adataira hivatkozva ráadásul azt is állítják, hogy a folyóírást tanuló gyerekek jobban vissza tudják idézni a tanultakat, és jobbak a jegyeik, de még a helyesírásuk is, mint azoknak, akik számítógépen jegyzeteltek.
Nem ez volt az egyetlen ilyen kutatás: egyre több bizonyíték szól amellett, hogy a folyóírás egészen más agyi aktivitással jár együtt, mint a gépelés: a mozgásért és a nyelvi funkciókért felelős hálózatokon kívül a mozgáskoordinációban és az egyensúly-érzékelésben érintett területek is szerephez jutnak benne.
A hétköznapi érvek
Az agyi aktivitáson túl is szólnak érvek az írás mellett, méghozzá elég hétköznapiak: ha az ember kézzel jegyzetel, már tömöríti magában az információt, a felidézésében pedig az is segíthet, ha emlékszünk rá, hogy mikor és hova írtunk le valamit. Az újabb kutatások hatására több olyan országban, ahol kivették az alaptantervből a kötelező folyóírás-oktatást, szépen lassan ismét visszavezetik azt: Norvégiában és Svédországban az óraszámok megnöveléséről tárgyalnak, Kaliforniában pedig már biztos, hogy január elsejétől újra kötelező lesz folyóírást tanítani az iskolákban.
De ha ilyen hasznos, miért haldoklik mégis a kézírás? Faust szerint leginkább azért, mert az írás sok minden máshoz hasonlóan egy technika, ami annak ellenére, hogy hasznos, el is avulhat – és van, ahol ez már meg is történt. A Look magazin az írógép elterjedésével már 1956-ban idejétmúltnak bélyegezte a kézírást – igaz, akkor még a kanyarban sem voltak az elmúlt néhány év neurológiai kutatásai, amelyek a folyóírás hasznosságára hívták fel a figyelmet.
Változó világ
Az írásfeledés problémája egyelőre még nem érinti az egész világot – legalábbis intézményi szinten, de nagyon valószínű, hogy nem is marad meg Amerika problémájának. Kaliforniában ismét kötelezővé lehet tenni a folyóírás oktatását, de ahogy Faust is rámutatott, a mostani fiatalok nagy része erről a vonatról már lemaradt, és nem világos, hogy egyáltalán vissza akarna-e szállni rá.
Ahogy az olvasási szokások, úgy az írási szokások is megváltoztak: a mélyolvasáshoz több idő és figyelem kell, mint a legtöbb online tartalom fogyasztásához, a kézírás pedig valóban lassabb, mint legépelni valamit. Danny Oppenheimer amerikai pszichológus szerint ezzel nincs is semmi baj: a gyorsan felskiccelendő ötleteket érdemes gyorsan le is gépelni, de emellett nem árt, ha az ember időt szakít néha arra is, hogy tollat és papírt ragadjon – vagy a kezébe vegyen egy nyomtatott könyvet még akkor is, ha az e-book gyakran kényelmesebb és gyorsabb megoldásnak tűnik.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
