Betiltották az olvashatatlan recepteket Indiában
A pandzsábi és harijánai legfelsőbb bíróság szerint az olvasható receptekhez való hozzáférés alapvető emberi jog, az olvashatatlan receptek pedig súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek.
A pandzsábi és harijánai legfelsőbb bíróság szerint az olvasható receptekhez való hozzáférés alapvető emberi jog, az olvashatatlan receptek pedig súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek.
Az időjárás közbeszólt: ma még az írógépes bejegyzést sem tudtuk a szokott módon elkészíteni, de szerencsére a kézírás mindig rendelkezésre áll!
Szombaton még maszatos sem lettem – írja Analóg Gizi, aki a hétvégét a szerkesztőségtől távol tölti, ezért a naplóját a jegyzetfüzetében folytatja.
Miért jó kézzel írni, amikor lassú, fárasztó, elmaradott, ráadásul rajtad kívül senki sem tudja elolvasni, amit firkáltál? Van, ahol a folyóírást már nem is tanítják, máshol épp most vezetik vissza a tantervbe.
Lusta vagy üdvözlőlapot írni és postázni? Van, aki megcsinálja helyetted. A Handwrytten köszönőlevél-író robotjai vélhetőleg az Egyesült Államok leglelkesebb levelezőpajtásai: több küldeményt kezelnek, mint egy arizonai postahivatal, mégis alig győzik a munkát.
A BrainGate agy-számítógép interfésze segítségével a korábbi módszereknél kétszer gyorsabban, percenként 90 karaktert tudott írni a gondolataival a kísérletben részt vevő, nyaktól lefelé bénult 65 éves férfi. Az agyba ültetett szenzor a kézírással kapcsolatot agyi jeleket érzékeli, és azokat digitális adattá, majd szöveggé formálja.
A digitális oktatás a fejlett országokban egyre jobban kiszorítja a kézírást, de fontos lenne, hogy a gyerekek megtanuljanak kézzel írni. Bár a billentyűzettel hatékonyabban dolgozhatunk, a kézírás a szenzomotoros készségek és a memória fejlődésére is jó hatással van.