Csodálatos képeket lőtt a Mars görbületéről az Odyssey
Látványos képsorozatban örökítette meg a Mars felszínét a NASA 2001-ben útjára indított szondája, az Odyssey: a bolygótól 400 kilométeres magasságban keringő eszközről hasonlóan lehet látni a Marsot, mint a Földet a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről. Az Odyssey-n persze nincs senki, de ott van a THEMIS nevű képalkotó rendszer, aminek már eddig is számos szenzációs felfedezést köszönhetünk (a rendszer felvételei alapján következtettek 2020-ban például arra, hogy vulkáni tevékenység folyhatott, vagy akár folyhat is a Marson).
Nem erre tervezték
A képek több szempontból is különlegesek – már csak azért is, mert a THEMIS-t nem ilyen felvételek készítésére tervezték. A műszer az Odyssey alján található, és a bolygó felszíne felé néz, éppen azért, mert az elsődleges feladata a Mars felszínének feltérképezése lenne. A felvételek elkészítéséhez 90 fokban megdöntötték az űrszondát, így a THEMIS ráláthatott a bolygó horizontjára.
Az Odyssey-t így is kellett tartani addig, míg el nem készült az a tíz kép, amelynek az összefűzéséből megszületett a mostani felvétel, ez idő alatt pedig a szonda antennája nem a Föld irányába mutatott, ami azt is jelentette, hogy erre az időre a Föld el is veszítette vele a kapcsolatot.
A rejtélyes Phobos
A képek elkészítése és összeillesztése hónapokat vett igénybe, de megérte: sosem készültek még ilyen felvételek a Marsról. A képek felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak a marsi légkör, illetve a bolygó egyik holdja, a Phobos tanulmányozásában.
Ez utóbbiban különösen hasznosak lehetnek a felvételek, a NASA és a japán űrügynökség, a JAXA ugyanis közös mintavételi missziót tervez a Phobosra és a Mars másik holdjára, a Deimosra, ehhez pedig minden adat jól jön, amihez csak hozzá lehet férni. A sikeres kísérlet után a NASA további hasonlókat tervez, ezektől azt remélik, hogy alaposabb képet kaphatnak a Mars légköréről, illetve az ott található felhőkről is.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: