A hipochonderek átlagosan öt évvel korábban halnak
A hipochonderek hipochondere, Woody Allen klasszikusa, Mickey a Hannah és testvérei című filmből egytől egyig igazolva érezné saját egészségével kapcsolatos félelmeit és szorongásait, ha olvashatná azt a kutatási eredményt, ami december közepén jelent meg a JAMA Psychiatry folyóiratban: az állandóan a potenciális betegségeik miatt szorongó, ugyanakkor általában fizikailag egészséges emberek átlagosan öt évvel hamarabb haltak meg, mint a betegségszorongás-zavarral nem diagnosztizált társaik.
A svéd kutatók által prezentált eredmények szerint a betegségszorongás-zavarral diagnosztizáltak körében 84 százalékkal valószínűbb a szív- vagy érrendszeri, illetve a tüdőbetegségek kockázata, és esetükben az öngyilkosságok száma négyszer magasabb, mint a kontrollcsoportban. Stephen Hughes, az Anglia Ruskin Egyetem munkatársa, orvosszakértő az orvosoknak ezért azt javasolja, hogy a szokásosnál is körültekintőbben bánjanak a betegeikkel, mivel attól még, hogy hipochonderek, nem biztos, hogy nincs semmi bajuk, sőt, később az orvostudomány is igazolhatja a szorongókat.
Marcel Proust francia írót hipochonderként festették le életrajzírói, mégis az akkori francia átlagéletkorhoz, vagyis 63 évhez képest 12 évvel korábban, 51 évesen halt meg. Élete során gyakran panaszkodott gyomor-bélrendszeri problémákról, hányás, puffadás gyötörte, az orvosok mégsem találtak semmit. Jóval később derült csak ki, hogy tünetei a gasztroparézisnek feleltethetők meg, ami tulajdonképpen a gyomor normál funkciójának, a táplálék továbbításának zavarát jelenti. Ilyenkor a gyomor sokkal lassabban ürül ki, az ürítést hányás kíséri, annak belélegzése pedig aspirációs tüdőgyulladást okozhat – Proust pedig a feljegyzések szerint tüdőgyulladás komplikációi következtében vesztette életét.
Betegségszorongás-zavar, nem hipochondria
A hipochondriát mint hivatalos mentális egészségügyi diagnózist 2013-ig használták, azonban az azt követő DSM, vagyis a Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének 2013-as kiadása két különböző diagnózissal váltotta fel a stigmatizálónak minősített hipochondriát: a betegségszorongás-zavarral (illness anxiety disorder) és a szomatikus tünet zavarral (somatic symptom disorder). Ezek a szakemberek szerint pontosabban lefedik a hipochondria spektrumát, és a mára pejoratívnak minősített kifejezéstől is megszabadították a betegeket, a hipochonder kifejezést ugyanis sértőnek és negatívnak élhetik meg az állandó betegségszorongással élők.
A két tünetegyüttes közül a betegségszorongás-zavar írja le a köztudatban élő hipochondriát, vagyis azt az állapotot, amikor valaki állandóan az egészsége és potenciális betegségei miatt aggódik, miközben tünetei egyáltalán nincsenek vagy elhanyagolhatók. A szomatikus tünet zavar olyan kórképeket is jelöl, ahol a beteg fájdalmat, szédülést vagy egyéb szomatikus tüneteket észlel, és azokra aránytalan válaszokat ad.
A pszichiáterek bibliájának számító DSM legutóbbi, ötödik kiadásának tavaly frissített szövegezésű változata (DSM-5-TR) szerint a betegségszorongás-zavar kétféleképpen jelenik meg a szorongóknál: vagy minden egyes tünetükkel orvoshoz fordulnak és állandóan kivizsgálásokra járnak, vagy totálisan elkerülik az orvosokat és akkor sem mennek el semmilyen vizsgálatra, ha jó okuk lenne rá. Az első eset értelemszerűen nagyon sokba kerül az egészségügyi rendszernek - német kutatók szerint fejenként 857 dollártól 21137 dollárig terjedhet a költsége -, és mentálisan is megterheli az egészségügyi személyzetet, nem is beszélve a szorongó szociális környezetéről.
Négyszer több öngyilkosság, ugyanannyi rákos daganat
A svéd kutatók longitudinális vizsgálatukban 4129 betegségszorongás-zavarral diagnosztizált beteget és kontrollcsoportként demográfiai szempontból illesztett mintát, összesen 41 290 embert követtek nyomon több mint két évtizeden keresztül, 1997 és 2020 között. David Mataix-Cols, a svéd Karolinska Intézet munkatársa és a kutatás vezetője szerint az eredményeik a szakirodalomban eddig világosan látott hiányt pótolnak. Hozzátette, hogy szerencséjük volt, mert a svéd betegség-osztályozási rendszerben külön jelölik a hipochondriát, ez tette lehetővé, hogy 24 év adatait összegyűjthessék.
Az derült ki, hogy ez alatt az időszak alatt átlagosan öt évvel korábban haltak meg azok, akik folyamatosan az egészségük miatt aggódtak.
A halálozás kockázata pedig olyan betegségek esetén volt nagyobb, mint a kardiovaszkuláris és a légzőszervi bajok vagy az öngyilkosság. Ez utóbbi négyszer gyakoribb a hipochonderek körében. Érdekesség, hogy a kutatók szerint a rákos megbetegedések jellemzően nem növekedtek a köreikben, miközben a rákkal kapcsolatos szorongás nagyon is meghatározó hipochonder tulajdonság.
Depresszió, szerek, genetika
A szakértők szerint az öngyilkosság magasabb előfordulását az magyarázhatja, hogy maga a betegségszorongás-zavar is a pszichiátriai kórképek körébe tartozik, amelyek mindegyikénél jellemzően nagyobb arányban fordul elő az, hogy valaki önkezével vet véget az életének. Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy az állandóan a potenciális betegségektől szorongókat kivetheti magából szociális közegük és stigmatizációt érzékelhetnek, ami hozzájárulhat a szorongásaik fokozódásához, és akár depresszió kialakulásához is, meg is érkeztünk az ördögi körhöz, amelynek a végén ott az öngyilkosság.
A kardiovaszkuláris és légzőszervi betegségek gyökerét nehezebb felderíteni, habár a kiindulási pont itt lehet például az, hogy a pszichiátriai kórképekkel diagnosztizáltak körében gyakoribb az alkoholfogyasztás, a dohányzás vagy a droghasználat, az pedig köztudott, hogy ezek csökkentik az élettartamot, és hozzájárulhatnak a betegségszorongás-zavarból eredő korábbi halálozáshoz. Egy Nature Scientific Reports folyóiratban 2022-ben megjelent tanulmány szerint például azoknál, akik naponta legfeljebb egy pohár alkoholos italt ittak meg, de mellé dohányoztak is, két évvel csökkenhet le átlagosan a várható élettartam, míg a rendszeres alkoholfogyasztók és egyben dohányzók átlagosan több mint tíz évvel élnek rövidebb ideig az ezektől az élvezetektől tartózkodó társaiknál. Érdekesség viszont, hogy a nagyon mérsékelt alkoholfogyasztók, vagyis a maximum egy pohár alkoholos italt legurítók átlagélettartama 0,94 évvel nőtt, míg a nemdohányzóké a várakozásoknak megfelelően majdnem négy évvel lett magasabb az átlagnál a kutatás szerint.
A betegségszorongás-zavarra visszatérve, ez a szindróma azoknál is nagyobb valószínűséggel alakulhat ki, akiknek a családjában korábban megjelent valamilyen súlyos betegség, és mivel számos efféle kórképnek lehet genetikai vonatkozása, ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a diagnosztizált hipochonderek élettartama alacsonyabb legyen. Ahogy az is, ha a képzelt betegségek miatt a szorongó indokolatlanul gyógyszereket szed be azok minden potenciális mellékhatásával együtt.
Sokunkat érint az enyhe hipochondria, de azok, akik a spektrum szélsőséges végén vannak, a súlyos betegségtől való állandó félelem, a szenvedés és a folyamatos rumináció állapotában élnek, ezért fontos, hogy komolyan vegyék a betegséget és kezeljék – mondta Johathan E. Alpert, a New York-i Montefiore Egészségügyi Központ orvosa és az Amerikai Pszichiátriai Társaság kutatási tanácsának vezetője, aki nem vett részt a kutatásban. A hipochondria kezelésére az orvosok a kognitív viselkedésterápiát, relaxációs technikákat, és ritkábban antidepresszánsokat javasolnak.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: