Napvitorlást indított a NASA, ami hamarosan a Földről is látható lesz
Útnak indult az amerikai űrügynökség (NASA) új generációs napvitorlása, az Advanced Composite Solar Sail System (ACS3). Az Új-Zélandról magyar idő szerint szerdán hajnali fél egykor fellőtt műholdat a Rocket Lab Electron rakétája állította 1000 kilométeres magasságú pályára, ahol egy-két hónapon belül kibontja majd napvitorláját.
A mikrohullámú sütő méretű, technológiai demonstrátor műhold fő célja új, hajlítható polimerből és szénszálas anyagokból készült árbócok tesztelése. A hét méter hosszú, de összecsomagolva kézben elférő struktúrák egy 80 négyzetméteres, nagyjából hat autó parkolóhelyét elfoglaló napvitorlát feszítenek majd ki.
A vitorla kicsomagolását kamerák rögzítik majd, utána pedig a mérnökök elkezdik tesztelni a képességeit, és azt, hogy mennyire gyorsítja fel a műholdat a Napból a vitorlát érő fény sugárnyomása.
„Az árbócok általában vagy fémből készültek és nehezek voltak, vagy könnyűek, de túlságosan terebélyes kompozitokból csinálták őket – egyik sem passzol túl jól a mai kis szondákhoz. A napvitorláknak hatalmas, stabil és könnyű árbócokra van szüksége, amik nagyon kis helyre összecsukhatók” – mondta Keats Wilkie, a NASA Langley Kutatóközpontjának szakembere, aki a küldetést vezeti.
A Nemzetközi Űrállomásnál közel kétszer messzebb keringő napvitorlás a NASA szerint a Földről is megfigyelhető lehet majd. Miután teljesen kibontják a vitorlát, és a megfelelő helyzetbe fordítják, a műhold olyan jól látható lesz, mint a Szíriusz, az éjszakai égbolt legfényesebb csillaga.
A most használt árbócok a jövőben akár egy kosárpálya méretével vetekedő, 500 négyzetméteres napvitorlát is meg tudnának tartani, és a technológia fejlesztésével mérete ennek négyszeresét, 2000 négyzetmétert is elérhet. „Az a reményünk, hogy a technológiák, amiket ezen a szondán letesztelünk, arra inspirálnak majd másokat, hogy olyan módon használják őket, amire mi még nem is gondoltunk” – mondta a küldetés vezető mérnöke, Alan Rhodes, a NASA Ames Kutatóintézetének munkatársa.
Ha a műhold sikeres lesz, az megnyithatja az utat komolyabb küldetésekhez, amik különleges pályákról monitoroznák a Nap aktivitását, hogy korona-anyagkidobódásokra (Coronal Mass Ejection, CME) figyelmeztessenek. Emellett meg tudnának látogatni közeli égitesteket, mint a Hold, vagy a Mars.
„A Nap még több milliárd évig világít majd, így kimeríthetetlen hajtóerőt biztosít” – mondta Rhodes, aki szerint ahelyett, hogy hatalmas üzemanyagtartályokat indítunk a jövőbeli küldetésekkel, fellőhetünk nagy vitorlákat, amik ezt, a Napból érkező „üzemanyagot” hasznosítják.
Az első napvitorlást, az IKAROS-t 2010 májusában indította a Japán Űrügynökség (JAXA). Az űreszköz néhány hónappal később 80 ezer kilométerre haladt el a Vénusztól, amivel sikeresen igazolta a technológia működőképességét, és azt, hogy az felhasználható lehet Naprendszer-kutató szondákhoz.
