Igazságot Janovics Jenőnek, a filmvilág nemzetközi hatású úttörőjének!
A hetedik művészeti ág első évtizedeinek könyvtárnyi szakirodalma alapján úgy tűnhet, hogy a filmtörténészek már mindent megírtak, amit a mozgóképgyártás hajnaláról tudni lehet. Hogy akadnak még hiányok, azt a Nemzeti Filmintézet életrajzi sorozatának napokban megjelent, Zágoni Bálint és Kurutz Márton jegyezte új kötete bizonyítja.
A többnyire csak a tűnékenyként aposztrofált kolozsvári filmgyártás megteremtőjeként számon tartott Janovics Jenő 200 oldalas monográfiája egy olyan méltatlanul hanyagolt filmkészítőt mutat be, akinek az 1900-as évek első évtizedeiben forgatott művei, a iparszervezési munkája és a későbbi stúdiórendszert megalapozó elképzelése hosszan tartó hatással voltak a nemzetközi filmvilágra.
A globális moziuniverzum legendás magyar alakjai közül többen is Janovics köpönyegéből bújtak elő. A brit filmcézár, Sir Alexander Korda még Korda Sándorként kapott lehetőséget és produceri támogatást tőle, de feltehetően a rendezői Oscar-díjat Michael Curtiz néven elnyerő Kertész Mihály pályája is másképp alakult volna, ha nem veszi maga mellé, majd bízza meg egy sor rendezéssel az őt hosszú évekig mentoráló Janovics.
Lumière-ék Kolozsvárott
Az ungvári zsidó lisztkereskedő Budapesten felcseperedő ötödik gyereke a gimnáziumi színpadi szavalatok sikerein felbuzdulva már az első szemeszterben átigazolt a Műszaki Egyetem gépészmérnöki fakultásáról a Színházművészeti Akadémiára. Kiderült, hogy jól választott, mert ugyan színpadi tehetsége már a kortársai szerin sem volt átütő, a színházcsinálásban korán megcsillogtatta zsenijét – derül ki a kötet életrajzi fejezeteiből.
A magyar nyelvű teátrumok zászlóshajójának számító Kolozsvári Nemzeti Színház 1896-ban le is szerződtette művészeti vezetőnek, de szinte azonnal lehetőséget kapott a rendezésre is. A technológiai újdonságokra fogékony Janovics alig két évvel később már Mozgó fényképek címen sajátos filmszínházi produkcióval kápráztatta el az erdélyi nagyérdeműt. A pesti Vígszínház ősbemutatója után nem sokkal – a saját átiratában a főszerepet magára osztva – színpadra állított egy operatőrről és csalfa nejéről szóló féltékenységi bohózatot, amely a Lumière testvérek lyoni műtermében rögzített jelenetek vetítésével tette a korábbiaknál látványosabbá és szó szerint is pergővé az előadást.
A mai filmes terminológiában rendezői cameo néven emlegetett dramaturgiai trükk Janovics filmjeiben is visszatérő motívum, vagyis néha feltűnt maga is gyöngyvásznon, de főszerepet az 1916-ban forgatott, A gyónás szentsége című világszerte forgalmazott sikerdarabja kivételével nem osztott magára.
Sárga csikón innen és túl
A Mediciek Rómájában játszódó eredetit egy falusi plébánia kulisszái közé helyező játékfilm nemzetközi sikerszériája nem számított újdonságnak. A másodállásban a Magyar Királyság több városában is filmszínházakat üzemeltető Janovics az 1900-as évektől kapcsolatban ált a francia Pathé filmgyár új piacokra és témákra vadászó képviselőivel, akikkel 1913 nyarán leszerződött Csepreghy Ferenc A sárga csikó című népszerű népszínművének filmre vitelére. A filmtörténetben még sokáig formabontónak, nem mellesleg kockázatosnak, így kerülendőnek számítottak a valódi természetben forgatott jelenetek, de Janovics úttörő volt e téren is. A kolozsvári nyári színkör épületéből kialakított alkalmi stúdió belső felvételei mellett a kulcsjeleneteket nehezen kontrollálható helyszíneken rendezte kamera elé, A sárga csikó drámai csúcspontját például a valóságban is áradó Szamoson forgatta, élesben rögzítve az akciót.
A természeti helyszínek később is rendezői védjegyei maradtak annak ellenére, hogy a stáb egyik fiatal színésznője megfulladt az áradó Szamosban, Janovics ellen pedig bűnvádi eljárás indult, és csak hónapok múlva ejtették a vádat.
Zágoni és Kurutz szerint a forgatási tragédiát a marketingkampányba beépítő Pathé terjesztőhálózatának köszönhetően világszerte játszott film busás bevételeiből Janovics ugyan nem részesedett, de a nemzetközi siker kellő önbizalmat adott ahhoz, hogy Proja néven saját filmgyártó vállalatot hozzon létre, amelyhez állandó filmszínésztársulatot is verbuvált.
A Bánk bán első filmverzióját már velük forgatta 1914-ben. Nem mellesleg, ha Janovics nem kéri fel, akkor Jászai Marit is legfeljebb a róla elnevezett térként őrzi meg a 21. század második évtizedére a kollektív emlékezet.
Felejtésre ítélve
Zágoni és Kurutz sok évnyi kutatásait olvasmányos formában összegző kötet ugyan külön fejezetben tesz kísérletet az életmű számszerűsítésére, de a Janovics-művek sem kerülték el a némafilmkorszak termésének zömét elpusztító sorsukat.
Az egyes források alapján 44 filmet alkotó rendező életművéből 14 bizonyítottan Kolozsvárott készült. Ezekből mára mindössze négy teljes és egy töredékes film maradt meg restaurálható épségben. A kérészéletű múlandósággal egyébként a hangosfilm betörését követően 1945-ös haláláig már csak alig filmező Janovics korán szembesült: saját bevallása szerint ugyanis sosem látta teljes egészében a Bánk bán mozikban vetített kópiáját.
Az alábbi videóban a Nemzeti Filmintézet a kötet első olvasónak szakmai véleményeit szedte csokorba:
(Zágoni Bálint, Kurutz Márton: Janovics Jenő, Nemzeti Filmintézet, Budapest, 2024.)
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: