Séta a józsefvárosi Kolóniában, a filmesek paradicsomában

A Ganz–MÁVAG kolónia már önmagában is megér egy sétát: békeidőben, szervezett program vagy forgatás nélkül nem sokan járnak erre, amit az erkélyekről érkező gyanakvó tekintetek is jól jeleznek.

Az erődszerű lakótömbnek egy autóval használható bejárata van, ezen járhatnak ki-be a civilek is, meg azok a lakók is, akik bent parkolnak; a rendre egy portás felügyel, régen ő zárta a kapukat, most már proxys beléptetőrendszer működik. Ha az ember este tíz után akart bejutni, fizetni kellett érte – nosztalgiázott az egyik egykori lakó a C8 (Civilek Józsefvárosért) szerda délutáni városnéző sétáján. Van, ami nem változik: amikor tavaly segítettem valamit pakolni egy ott lakó ismerősömnek, a portás baksist követelt azért, hogy megemelje a sorompót. Nem volt nálunk pénz, csak bútor, végül beengedett fizetség nélkül is.

Ismerkedés a kolóniával

A sétát Fris E. Kata, a Teleki ‘44 projekt önkéntes kutatója, Bergendy Péter rendező, illetve Vágvölgyi B. András rendező-újságíró vezették, míg az esemény házigazdája Gutjahr Zsuzsanna, a Józsefvárosi Önkormányzat Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Közterület-hasznosítási Bizottságának bizottsági tagja volt. Az érdeklődők a Golgota téren, a keresztnél találkoztak, ahol nagyjából az is kiderült, hogy ki miért jött: a legtöbben azért, mert érdekelte őket a kolónia, és nagyjából ugyanannyian voltak azok, akik a forgatási helyszínekre voltak kíváncsiak, illetve nosztalgiázni érkeztek.

„Itt állunk a Ganz-kolónia előtt” – kezdett volna hozzá az üdvözlések után Fris, de nem volt ilyen egyszerű dolga. „Nem Ganz! MÁVAG! Hetven évet laktam itt, erre érzékenyek vagyunk!” – javította ki valaki rögtön, aki valószínűleg nem azért érkezett, hogy a kolóniáról tanuljon. Egyből elindult a nosztalgiázás arról, hogy ki melyik lépcsőházban lakott; aki már elköltözött, az is örömmel gondolt vissza az itt eltöltött időre.

Kossuth-díj, olimpiai arany

A kolóniát még mindig ezren lakják, ami semmi ahhoz képest, hogy építésekor háromezer munkásnak adott otthont – viszont a többnyire még mindig szoba-konyhás lakásokhoz most már külön vécé is tartozik. Hatalmas luxusról azért még mindig nincs szó, pedig annak idején, a kolónia 1910-es átadásakor a MÁVAG (Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak) a kor körülményeihez képest mindenről gondoskodott: volt itt fürdő, étkezde, mosoda, rendelő, óvoda, közért. Ezek közül a legtöbb mára megszűnt, illetve átalakult, nem is egy éppenséggel forgatási helyszínné.

A gondoskodásnak, a jó közösségnek, a hely szellemének, vagy ki tudja, minek, azért meglett az eredménye: egy helyi lakó szerint csak a kolónia két Kossuth-díjast és két olimpiai aranyérmest adott az országnak, ami nem is rossz arány 19 500 négyzetméterre vetítve. És persze jó néhány filmet, ami nem, vagy csak nehezen készülhetett volna el a kolónia nélkül.

Zárt struktúra

De miért éppen a kolónia? A helyszín fő vonzerejét a praktikum adja: itt nem kell költséges területfoglalási engedélyekkel bajlódni, mivel az egész 19 500 négyzetméter egyetlen társasháznak számít, elég megállapodni a lakókkal. De az elhanyagoltság sem mindig hátrány, nem véletlenül a kolónia a történelmi filmek egyik kedvelt helyszíne – igaz, a háborús vagy 56-os állapotokat idéző utcákért a nyolcadik kerületben nem kell túl messzire menni, viszont az a lepukkantság már költséges mulatság, ha nem egyenesen lehetetlen. És persze Vágvölgyi szerint a zárt építészeti struktúrákat a film jobban is szereti – ennek a kritériumnak pedig a kolónia tökéletesen megfelel.

Vágvölgyi, mint elmondta, eredetileg a Corvin közben szerette volna leforgatni a Kolorádó Kid végül itt felvett jeleneteit, de túl sok mindent kellett volna kitakarni, a lezárás lehetetlen volt, a számítógépes utómunka meg drága, így maradt a kolónia. Bergendy is hasonló szempontok alapján döntött: A vizsgában két, egymással szemben lévő lakásra volt szüksége, és persze minél kevesebb olyan zavaró elemre, ami kilógott volna az 1957-ben játszódó filmből. A kolóniában ezt meg is találta, a zavaró elemek hiánya miatt pedig nem csoda, hogy mindkét rendező nagyjából ugyanazokat a helyszíneket pécézte ki a gigantikus társasházon belül.

Hol tank állott, most konténer

Az egyik olyan helyszínen, egy saroknyira a kolónia Vajda Péter utcáról nyíló főbejáratától, a Kolorádó Kidben egy páncélautó állt – nem messze onnan most a szelektív és kommunális kukák sorakoznak. Amikor megálltunk, néhány lakó nézett ki az erkélyen, akik valószínűleg többé-kevésbé hozzá vannak szokva a nyüzsgéshez a forgatások miatt; azok az egykori lakók, aki csak a séta és a nosztalgia kedvéért látogattak vissza, ezt nem igazán sírják vissza, ahogy helyiként a nyolcvanas-kilencvenes évek ikonikus underground szórakozóhelyét, a Fekete Lyukat sem.

A páncélautó helye mellett megtekintettük azt a kaput is, amin Nagy Zsolt kilépett A vizsga egyik jelenetében. Ránézésre nincs benne semmi különös, mégis ez felelt meg a legjobban a korhűség követelményeinek – annak ellenére, hogy a színész ezután meg kellett, hogy kerülje a fél világot, hogy hitelesnek tűnjön az útja, amit viszont már több nap alatt kellett felvenni – az egyik nap esőben, a másik nap hóban, nem csoda, hogy ez nyomot hagyott a rendezőben.

Esztétikum és praktikum

„Lecserélték az ablakokat” – szúrta ki a változást Bergendy a következő állomáson, az egykori fürdő felett lévő gangos háznál. „Ez baj, mert így nehezebb forgatni” – mondta, nem véletlenül: ő és Vágvölgyi is ugyanazt a lakást szúrták ki annak idején az épületben, mivel azt lehetett úgy filmezni, hogy ne látsszanak az újonnan felszerelt, modern vasrácsok az ajtókon.

Az egykori kultúrházba, ahol az Acélhang férfidalárda, valamint a Cérnahang gyermekkórus is énekelt, már nem mehettünk be, pedig ez is kedvelt filmes helyszín: Bergendy jobb híján itt vette fel azokat a jeleneteket, amiket eredetileg a Zeneakadémiába tervezett. Amikor ez nem jött össze, maradt a szegény ember Corvin köze; változtatni kellett a terveken, de végül csak sikerült. A helyszín már nem működő részei a Kolorádó Kidben is felbukkantak: ebben a filmben a fürdő kapott helyet, szintén B tervként.

A vezetőinken ekkor már látszott, hogy ennyi elég volt, ők sem akarták tovább zavarni a lakókat – a mérsékelt tömeg, ahogy megérkezett, úgy a Csinibaba zenéjére hagyta el a kolóniát a Bláthy Ottó utca irányába, a „biciklizni tilos” feliratú alatt. A filmből ennyi jutott a programba: a szervezők szerették volna elhívni Gálvölgyi Jánost is, de végül nem ért rá, ahogy a rendezvény leírásában szereplő Budapest Noir-ról sem esett végül szó.

A beléptetőrendszer miatt most már kissé szűk és elég ronda kapuban lakók jöttek szembe velünk, a hülye turistákkal; ekkor jutott eszembe, hogy bár a Fekete Lyukról lecsúsztam, akkora punk voltam annak idején, hogy gyerekkoromban a kapuk felszerelése előtt igenis bicikliztem itt, csak nagyon óvatosan. Ők is megszokták már, hogy itt néha különböző hordák tűnnek fel, de most legalább nem kellett arrébb parkolni a kocsival, mint a forgatások alatt.