Fekete himlőben meghalt inka gyerekek csontjai kerültek elő Peruban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Himlőfertőzés tüneteit fedezték fel régészek egy perui ásatás során előkerült gyerekcsontokon – írja a Live Science a Journal of Paleopathology folyóiratban megjelent tanulmány alapján.
A Huanchaco-i templomnál megtalált 120 csontvázból 90 gyerekeké volt, a legtöbbjük 5 évesen vagy még fiatalabban halhatott meg. Két másfél év körüli gyerek csontjain a fekete himlő vírusa, a Poxvirus variolae okozta osteomyelitis néven ismert csontelváltozásokat azonosítottak a patológus szakértők.
Az 1535 és 1540 között a perui Huanchacoban a spanyol gyarmatosítók által épített templom környékén zajló feltárás során előkerült sírmellékletek (nádkeresztek, üveggyöngyök) alapján pontosan datálható leletek megerősítik, hogy a konkvisztádorok a magukkal hozott betegségekkel mérték a legjelentősebb csapást az őslakókra. Ismert, hogy Francisco Pizarro 1530 körül érkezett meg Peru északnyugati részére, és kevesebb mint száz évvel később már csak az inka populáció a korábbi 30 százalékára csökkent a járványos megbetegedések miatt.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A nagy járványok maradandó nyomokat hagytak az emberi településeken
A középkor pusztító járványai rosszat tettek a városok etnikai és vallási sokszínűségének, de átformálták azt is, ahogyan a városokra gondolunk. A katasztrófák kezelésében akadtak sikeres és kevésbé sikeres települések, de a pestis, a kolera és társaik elválaszthatatlanul összeforrtak a városiassággal.
Amerika gyarmatosítása is hozzájárult a 16. századi nagy lehűléshez
Az őslakos népesség brutális csökkenésével felszabadult földterületeket ellepték az erdők, és így olyan mértékű szén-dioxid tűnt el a légkörből, hogy már jött is a kis jégkorszak.
Negyven éve felszámolták a rettegett fekete himlőt, mégis bármikor elszabadulhat
A 18. század végén felfedezett vakcinával sikerült ugyan eltörölni a Föld színéről a vírusfertőzést, de a titkos katonai laboratóriumokban őrzött fekete himlő elleni, szájon át szedhető gyógyszerek kifejlesztésére a mai napig folynak a tudományos kísérletek.