Még idén betilthatják a műhúst Magyarországon

Bár növényi fehérjéből is elő lehet állítani húspótló termékeket, az ipari befektetők érdeklődését inkább a laboratóriumi körülmények között, állati sejtekből növesztett műhús keltette fel világszerte. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hivatal, az FDA két éve nyilvánította emberi fogyasztásra alkalmasnak a laborcsirkemellet, ami a beszámolók szerint állagában olyan, mint az igazi, az ízén viszont még van mit javítani.

Már ott, ahol egyáltalán hozzá lehet jutni: egy frissen közzétett törvénytervezet szerint Magyarországon erre nemigen lehet majd számítani, az Agrárminisztérium ugyanis még az idei évben megtiltaná a laborhús előállítását és forgalmazását. A 24.hu szerint a törvény még összetevőként sem engedélyezné a laboratóriumban előállított hús felhasználását, a tilalom alól csak az orvosi és állatgyógyászati célú felhasználás mentesülne.

A hagyományos vidéki életforma védelme

Az indokolás szerint az intézkedésre „az emberi egészség és a környezet védelme, valamint az agrárium fenntartható termelése és a hagyományos vidéki életforma védelmének szükségessége érdekében” van szükség.

A törvénytervezet bevezetője ennél bővebben fogalmaz: „felismerve a hagyományos élelmiszertermelésnek az agrárium és a vidéki életkörülmények egészére gyakorolt, vitathatatlanul kedvező hatását, valamint az ettől eltérő technológiákban és termelési módokban rejlő, alapvető értékeinket fenyegető veszélyeket, érvényre juttatva továbba az Alaptörvényben meghatározott testi és lelki egészséghez, valamint az egészséges környezethez való alapvető jogokat”, az Országgyűlés betiltja a laborhúst (a törvénytervezet teljes szövege itt olvasható).

Nagy István agrárminiszter még januárban üzent hadat a műhúsnak, ha elfogadják a törvényt, Magyarország lesz a második olyan ország a világon, ahol nem lehet laborhúst előállítani és forgalomba hozni. Jobb is az elővigyázatosság: a világon csak néhány helyen kóstolható a laborhús, de kereskedelmi forgalomban Magyarországon nem kapható, és máshol is csak alig. Ennek ellenére sok milliárd dolláros üzletről van szó: ha sikerül költséghatékonyan és környezetbarát módon előállítani a műhúst, azzal kiváltható lenne a mezőgazdaság környezeti terhelése, valamint etethető lenne a Föld egyre növekvő népessége is.