Az evakuált görög falu, Kallio romjai bukkantak fel a kiszáradó Mornos víztározóban

09.04. · tudomány

Több mint 40 évvel ezelőtt kellett elhagynia otthonát az apró dél-görögországi falu, Kallio lakosságának. A település helyén ugyanis egy mesterséges tavat hoztak létre azzal a céllal, hogy a főváros, Athén vízellátását biztosítsák belőle.

A Mornos névre keresztelt mesterséges tó a falu alig 80 épületét nyelte el, most azonban a rendkívüli aszályok miatt néhány rom újra láthatóvá vált. A BBC arról ír, hogy több ház és a régi iskolaépület maradványai is láthatóvá váltak, egy, a lapnak nyilatkozó korábbi lakos pedig azonosított is néhány épületet, ami a rokonaié volt, amikor még Kallióban éltek.

link Forrás

A tározó vízszintje a júniusi és júliusi aszály következtében mintegy 30 százalékkal csökkent, ami szinte példátlan: korábban csak egyetlen egyszer, 1990-ben fordult elő, hogy a tóból kilátszottak a korábbi település nyomai.

A helyiek és a szakemberek szerint, ha nem változik az időjárás, a helyzet tovább súlyosbodhat, ami veszélyeztetheti Athén vízellátását is.

Az idei nyár nemcsak Görögországban volt a legmelegebb, a felmelegedés hatásai gyakorlatilag mindenhol érzékelhetőek voltak. Magyarországon is sorra dőltek meg a korábbi melegrekordok, ráadásul hiába érkezett meg a szeptember, a lehűlés még várat magára, további hőséghullámokra számíthatunk.