Már az is megvan, hogy a wuhani piac melyik standjáról indulhatott el a covid

A rendelkezésre álló adatok alapján fel lehet ugyan állítani olyan forgatókönyvet, ami szerint nem a wuhani piacról indult útjára a fertőzés, de ehhez igencsak élénk fantázia szükséges – foglalta össze egy friss kutatás eredményeit Michael Worobey, az Arizonai Egyetem biológusa. A kutatásban a Huanan piacon gyűjtött környezeti genetikai mintákat vizsgálták, a mintákban pedig vírusszekvencia-maradványokat és állati DNS-maradványokat találtak.

A kutatók több millió DNS- és RNS-maradványt vizsgáltak a piacon gyűjtött környezeti mintákból, és megnézték, hogy hol fordul elő egyszerre mindkettő. A korábbi hasonló kutatások hasonló módszerekkel a nyestkutyát nevezték meg elsődleges gyanúsítottként, de ez alapján nem lehet 100 százalékos bizonyossággal kijelenteni, hogy a vírus valóban a nyestkutyákról ugrott át az emberre. Azt az akkori vizsgálatok sem állították, hogy biztosan a nyestkutya volt a ludas, de Angela Rasmussen, a Saskatchewani Egyetem virológusa szerint ez azért elég erős bizonyíték.

A mostani kutatás eredményei sem atombiztosak, de nagyon erősen arra utalnak, hogy a vírus a piacról indult el, eközben pedig a laboreredet elméletét semmi sem támasztja alá – azon kívül, hogy Wuhanban van egy ilyen labor.

Több hullám, egy gócpont

Kristian Andersen, az amerikai Scripps Institute mikrobiológusa szerint ez józan paraszti ésszel már meggyőzővé teszi a laboreredetet, de a mostani genetikai vizsgálatokból nem csak a piaci eredet tűnik sokkal meggyőzőbbnek, hanem még azt is meg lehet határozni, hogy melyik standon lehettek fertőzött állatok, és ezek milyen fajhoz tartoztak.

A vírus és az állati genetikai nyom együttes jelenléte még nem jelenti feltétlenül azt, hogy az itt található állatok fertőzöttek lettek volna. A leggyakoribb együttállás a vírus és a nyestkutya között volt, de más fajok is a listára kerültek, így például az A jelű standon bambuszpatkányt, házinyulat, kutyát, amuri sündisznót, szőrösorrú sült, kínai muntyákszarvast, himalájai mormotát és cibetmacskát is árultak. Az itt talált fajok közül háromról, a nyestkutyáról, a nyúlról és a kutyáról derült ki, hogy elkaphatják a fertőzést.

A kutatók több stand készletét is vizsgálták, és arra jutottak, hogy a vírus több hullámban indult meg a piacról, valószínűleg két kezdeti spillover-eseménnyel, amikor a vírus állatról emberre ugrott. Ez, ahogy a kutatók hangsúlyozzák, csak egy nagyon alaposan alátámasztott elmélet, és csak közvetett bizonyítékokon alapul: a piacon az állatokat megsemmisítették, így belőlük már nem lehet genetikai mintát venni.