labor

Két amerikai titkosszolgálat is azt állítja, hogy laborból indult a covidjárvány, de a tudományos bizonyítékok az állati eredet  mellett szólnak

Két amerikai titkosszolgálat is azt állítja, hogy laborból indult a covidjárvány, de a tudományos bizonyítékok az állati eredet mellett szólnak

Tóth András tudomány 2023. március 10.

Az amerikai Energiaügyi Minisztérium nemrég „alacsony megbízhatósággal” arra jutott, hogy a covidjárvány egy kínai laborban kezdődött. A kérdésben megosztott titkosszolgálatokhoz képest a genetikai és epidemiológiai adatok egyértelműen arra utalnak, hogy a járvány a Huanan élőállatpiacról indult.

Az emberi agy néha igenis képes előre jelezni egy közeli hozzátartozó halálát

Az emberi agy néha igenis képes előre jelezni egy közeli hozzátartozó halálát

Az agy a statisztikai tanulás révén figyeli meg a környezetben tapasztalható mintázatokat, rendszerezi őket, majd az így nyert információk alapján prediktív gépezetként igyekszik kikövetkeztetni, mi várható a jövőben. Az ELTE Emlékezet, Nyelv és Idegtudomány Kutatócsoportját vezető Németh Dezső kognitív pszichológus és csapata beengedte a Qubit stábját a laboratóriumba, ahol a tanulás és emlékezet agyi folyamatainak forradalmian új részleteit tárják fel.

Hosszú idő után kiderült, hogyan utazott keresztül-kasul Európán több ezer magyar család őssejtmintája

Hosszú idő után kiderült, hogyan utazott keresztül-kasul Európán több ezer magyar család őssejtmintája

Radó Nóra tudomány 2020. november 19.

A svájci Cryo-Save AG csődje miatt mintegy 300 ezer család, köztük több ezer magyar köldökzsinórvér-mintáját vette át a a varsói székhelyű FamiCord, Európa legnagyobb őssejtbank-hálózata. Végre a magyarországi Cryo-Save Hungary Kft. őssejtbank körüli botrány összes károsultja információhoz juthat a tárolt mintákról.