Akadémiai Dolgozók Fóruma: a kormány hadat üzen az Európai Uniónak a kutatói hálózat magánosításával
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) szerint azzal, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden este az Országgyűlés elé terjesztette a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakításáról szóló törvényjavaslatot, „a kormány újra hadat üzen az Európai Uniónak és a magyar kutatókat állítja célkeresztbe”.
Az ADF Facebook-oldalán szerdán hajnalban megjelent közlemény a javaslatot úgy nyújtotta be Semjén Zsolt és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, hogy annak szövegéről nem egyeztettek a kutatókkal.
Mint azt a Qubiten megírtuk, Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke szerint a „HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról” szóló, a kutatóközpontok és -intézetek vezetőihez november 7-én alig egy hetes véleményezési határidővel eljuttatott – az elnöki elképzeléseket tükröző – törvénytervezetben részletezett változtatások célja, hogy az „NB1-es minőségű kutatók a képességeiknek megfelelő lehetőségekhez juthassanak”.
A HUN-REN jelenlegi vezetői szerint a mostani 48,5 milliárdos költségvetési támogatásuk 2027-re 97 milliárdra emelkedik. Az átalakítástól egyszerűsítést, átláthatóságot várnak.
Az ADF szerint viszont privatizáció fenyegeti a Magyar Tudományos Akadémiáról 2019 augusztusában Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat (ELKH) néven leválasztott, tavaly nyáron a HUN-REN rövidítés okán Magyar Kutatási Hálózatra átkeresztelt konglomerátumot az egyetemi átalakulásokból ismert közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA) mintájára alakítaná át.
„Teljesen érthetetlen, hogy a kormány, miközben maga is azt állítja, hogy az Unió bünteti a hazai rezsimet, a pedagógusok és más csoportok után miért akarja a kutatókat is céltáblává tenni. Régóta hangoztatott határozott álláspontunk az, hogy egyedül a kormány tehet a magyar felsőoktatást és kutatást sújtó katasztrófáról, és ahelyett, hogy a károk enyhítése érdekében mindent megtenne, inkább tovább ront a helyzeten azzal, hogy a kutatóhálózatot is a KEKVA törvény mintájára szeretné szabályozni. Minderre tekintettel az ADF követeli, hogy semmiféle új törvényt ne fogadjanak el a kutatóhálózatról, amíg az Európai Unió újra nem indítja az Erasmus és Horizon támogatások folyósítását az ezekből a programokból kizárt egyetemeknek” – olvasható az ADF közleményében.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kőkemény szócsata egyik oldalon a HUN-REN vezetői és a miniszter, a másikon az akadémiai dolgozók között
A HUN-REN átvilágításának eredményeit szándékosan félreérti és félremagyarázza a hálózat vezetése és a miniszter, javaslataik ezek alapján tévesek, állítja a dolgozókat tömörítő ADF.
Se pénz, se presztízs, se pozitív kilátások: a fiatal kutatók közel negyven százalékát negatívan érinti az uniós kutatási források befagyasztása
Amióta az EU megvonta az uniós kutatási forrásokat az alapítványi fenntartású egyetemektől, azok a fiatal magyar kutatók is stigmatizálódtak a nemzetközi partnerek szemében, akik nem alapítványi egyetemen dolgoznak – derül ki egy friss felmérésből.
„Azokat veszíthetjük el, akik 20-30-40 év múlva újabb Nobel-díjakat hozhatnának”
Bőkezűnek tűnhet az a 8 milliárd forintos HU-rizont program, amit a kormány kutatási együttműködésekre szán, de az alapítványi egyetemeken dolgozó tudósok szerint ez mind kevés, mivel a Horizont és az Erasmus+ korántsem csak pénzforrást jelentett a felsőoktatásban.