Csodás képeket küldött a Merkúrról a bolygó közelébe merészkedő BepiColombo űrszonda

A 2018-ban indított európai-japán űrszonda, a BepiColombo már hatszor megközelítette a Merkúrt, hogy felkészüljön 2026 végén kezdődő küldetésére, amely során pályára áll a Naprendszer legbelső bolygója körül.

Bár a tesztek során a fő műszereit még nem kapcsolták be, a kamerái működtek, és az európai űrügynökség (ESA) jóvoltából most azt is láthatjuk, hogy mit örökítettek meg a legutóbbi, január 8-án történt repülése során, amikor hatodjára – és fő küldetéséig utolsó alkalommal – közelítette meg a bolygót.

photo_camera Forrás: ESA

A Merkúr felszínétől körülbelül 300 kilométeres magasságban repülő BepiColombo a bolygó északi sarkvidékéről és északra eső régióiról készített felvételeket.

Az alábbi képet az északi sark fölé érve készítette a szonda, és tisztán látható rajta a szakszóval terminátornak nevezett vonal, amely elválasztja a bolygó világos és sötét részét. Mivel a Merkúrnak nincs légköre, ami megtartaná a hőt, a napsütötte területeket akár 430 Celsius-fok is érheti, de a sötétben -180 fokig süllyedhet a felszíni hőmérséklet – azokban a kráterekben is, amelyek mélyére nem jut el a napfény a peremük által keltett árnyék miatt.

photo_camera Forrás: ESA

Korábbi kutatások már találtak bizonyítékot arra, hogy ezekben az örök sötétségre ítélt régiókban fagyott víz található, és a BepiColombo jövőre induló küldetésének az lesz a célja, hogy ezt igazolja és felmérje a mennyiségét.

A Merkúr tele van vulkáni síkságokkal, amelyek a kutatók szerint több mint 3 milliárd éve alakultak ki, miután a kiterjedt lávafolyamok beterítették a korábbi krátereket. Ezeken a területeken kevesebb kráter található, amik sekélyebbek is, vagyis később formálódhattak.

A következő képen a bolygó tetején látható nagy fehér foltot kell nézni, ami a kutatók szerint a Merkúr történetének valaha volt legnagyobb vulkánkitörésének maradványa.

photo_camera Forrás: ESA

A Nathair Facula nevű régió központja egy 40 kilométer széles vulkáni csatorna, ahonnan három nagy kitörés is eredhetett, amelyek során több száz kilométeres távolságokig folyt a láva. Ennek a helyszínnek a vizsgálatával igyekeznek kideríteni, a Merkúr mely tulajdonságai tették lehetővé, hogy a bolygó történetének jelentős részét végigkísérjék a vulkáni tevékenységek.