A Pentagon kifilézte saját interdiszciplináris programját

A tavaly odaítélt 19-ből 9 ösztöndíjat már visszavont az Egyesült Államok védelmi minisztériumának 2008-ban indított Minerva kutatási kezdeményezése (Minerva Research Initiative), az idei kiírásra jelentkező aspiránsokkal pedig elektronikus levélben közölték, hogy az elmúlt napokban megszűnt a támogatás – olvasható a tekintélyes Science magazin március 2-án megjelent szerkesztőségi cikkében.

A tavaly összesen 46,8 milliárd dolláros összegű támogatást kiosztó programot olyan természet- és társadalomtudományi kutatásokat finanszírozására hívta életre a Pentagon, amelyek segítségével tudományosan megalapozott módon lehet felkészülni a „jövő kihívásaira”. Scott Atran, a Michigani Egyetem pszichológiai antropológusa a Science-nek elmondta, hogy a Minerva a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után levont tanulságokra épült: „a Pentagon rájött, hogy a katonai kapacitás önmagában nem elegendő a nemzetközi biztonsági fenyegetések előrejelzéséhez és kezeléséhez, és hogy a társadalom- és viselkedéstudományok fontos szerepet játszhatnak a hiánypótlásban”.

Scott Atran, a Michigani Egyetem antropológusa és pszichológusa szerint a Minerva a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után levont tanulságokra épült. A Pentagon rájött, hogy a katonai kapacitás önmagában nem elegendő a nemzetközi biztonsági fenyegetések előre jelzéséhez és kezeléséhez, és hogy „a társadalom- és viselkedéstudományok fontos szerepet játszhatnak a hiánypótlásban”. Az Atran által gründolt egyik kutatócsoport a nyugati katonai szövetségi rendszert destabilizáló belső és külső tényezőket, a másik pedig a háborús konfliktusokban részt vevők motivációs hátterét vizsgálta. Mindkettőt leállították.

Christopher Blattman, a Chicagói Egyetem politológus közgazdásza a Science-nek elmondta, hogy az általa vezetett, a kolumbiai drogkartellek szervezeti hátterét és tagtoborzó módszereit kutató projekt az illegális bevándorlás és a fentanil-krízis problémájára is kereste a megoldásokat. Az idén február 1-ével induló 3 éves, 2,1 millió dolláros büdzséjű programjának finanszírozási ütemezését egyelőre csak lelassították.

Neil Johnson, a George Washington Egyetem fizikusa egy olyan projektet vezetett, amelynek célja annak feltérképezése volt, hogy az online és offline befolyásolási és félretájékoztatási technikák hogyan hatnak egymásra. A kutatási projekt azt vállalta, hogy ebből a szempontból térképezi fel módszeresen a teljes globális online teret, beleértve az 50-nél is több közösségi és játékplatformot.

A törölt és/vagy felfüggesztett projektek között van olyan, amely arra a kérdésre keresi a válaszokat, hogy az antropogén klímaváltozás hatására mikor és hol törhetnek ki fegyveres konfliktusok, vagy, hogy merről és milyen irányba indulhatnak a klímamenekültek legújabb hullámai. Scott Atran szerint azért is fájó a Minerva beszántása, mert a kezdeményezés éves költségvetése nem több, mint amennyibe egyetlen F-16-os vadászgép beszerzése kerül.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás