Donald Trump hirtelen kirúgott 400 tudóst, akik a legfontosabb amerikai klímajelentésen dolgoztak

április 30.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A Trump-kormányzat hirtelen elbocsátott közel 400 olyan tudóst és szakértőt, aki hozzájárult a hatodik amerikai Nemzeti Éghajlati Értékelés (NCA6) nevű átfogó, több éven át készülő tanulmányhoz, amit az USA törvényhozó testülete, a kongresszus kérésére készítenek el annak érdekében, hogy felmérjék, hogyan készülhet fel az Egyesült Államok a klímaváltozásra.

A tanulmány közreműködőit, akik a NASA által támogatott és 14 szövetségi ügynökség részvételével működő Globális Változás Kutatási Program (GCRP) keretében végezték munkájukat, e-mailben értesítették arról, hogy nem tartanak igényt többé a munkájukra. A programot, amit még 1990-ben, egy George H. W. Bush elnök által aláírt törvény indított el, és amelynek első jelentése 2000-ben készült el, április elején be is szüntette a Trump-kormányzat. Az NCA6 jelentésnek 2028-ban kellene megjelennie.

Az NCA az amerikai klímavédelem egyik legfontosabb eleme, amely szövetségi, állami és helyi szinten is ajánlásokat tesz a szélsőséges hőséggel, hurrikánokkal, árvizekkel és aszályokkal szembeni válaszlépésekhez.

„A Trump-kormányzat ma eszetlen módon lefejezett egy kulcsfontosságú és átfogó amerikai klímaváltozásügyi tudományos jelentést, amikor szerzőit mindenféle ok vagy tervezés nélkül elbocsátotta. (…) Azzal, hogy megpróbálják eltemetni ezt a jelentést, a tudományos tényeken egy cseppet sem változtatnak, cserébe ezen információk nélkül az országunk azt kockáztatja, hogy vakon repül egy olyan világba, amit az ember okozta klímaváltozás még veszélyesebbé tesz. A jelentés kinyírásának egyetlen haszonélvezője a fosszilistüzelőanyag-ipar. A kongresszusnak fel kell lépnie annak érdekében, hogy a törvény által előírt jelentés tudományos feddhetetlenséggel, időben elkészüljön.”

mondta Rachel Cleetus, az Aggódó Tudósok Uniójának munkatársa, aki maga is dolgozott az NC6 jelentésen. Más kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a döntés nemcsak az árvízhez vagy vízhiányhoz hasonló katasztrófáknak teszi kiszolgáltatottabbá az amerikai lakosságot, hanem a nemzet- és közbiztonságot is veszélyezteti, és aláássa az évtizedek óta tartó kétpárti konszenzust a klímavédelem fontosságát illetően.

Az NCA6 felfüggesztése beleillik a második Trump-kormányzat éghajlatpolitikai tevékenységébe: február óta eltüntették a szövetségi weboldalakról a klímaválságra utaló szövegeket, a tudományos ügynökségeket leépítették, míg az amerikai kutatókat eltiltották az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) ülésein való részvételtől.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: