Az MTA leköszönő és új elnöke közös levélben erősítette meg: az Akadémia visszafogadná az ELTE-hez csatolt kutatóintézeteit
Freund Tamás és Pósfai Mihály megerősítették korábbi állásfoglalásukat.
Freund Tamás és Pósfai Mihály megerősítették korábbi állásfoglalásukat.
A leendő miniszterelnök az MTA közgyűlésén elmondott beszédében azt ígérte, hogy a tudományos közösséggel együtt fogják kialakítani az intézmény és a kutatóhálózat új működési és irányítási modelljét.
A 200. évfordulóját tavaly ünneplő Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén Freund Tamás hat év után leköszön, a leendő miniszterelnök beszédet mond, a második napon pedig új tisztségviselőket választanak.
A kormányközeli körökből érkező támadások ellenére a Medián felmérése szerint a magyarok az intézmények közül az MTA-ban bíznak leginkább, míg a köztársasági elnökben legkevésbé.
Több neves kutató, intézmény és a korábbi Orbán-kormányok két volt minisztere is védelmébe vette Pál Csabát és Papp Balázst, a két mikrobiológust, akik a kormánypárti média célkeresztjébe kerültek.
Scheuer Gyula, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kancellárja szerint az egyetem új alapító okirata garantálja az augusztus 1-től az egyetembe olvadó bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontok zavartalan finanszírozását.
Bár a bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontok 2025. augusztus 1-től az ELTE-hez tartoznak, működésük finanszírozásáról nem született megállapodás.
Miután kedden kiderült, hogy a HUN-REN megkezdte az egyeztetéseket arról, hogy az ELTE gondozásába adja négy, bölcsészet- és humántudományi központját, az MTA is megszólalt az ügyben.
Freund Tamással a Magyar Hang hetilap közölt nagyinterjút.
Kivonulás nem volt, igaz, a miniszterelnök sem jelent meg az MTA ünnepi közgyűlésén. Freund Tamás elnök alig burkoltan üzent a kormánynak, Hankó Balázs miniszter pedig szintén burkoltan azt sejtette, ha az ingatlaneladás lezajlik, akadálytalan lesz a béremelés.
A 200 éves MTA felújított székházában zajló ünnepi közgyűlés nyitóbeszédében Freund Tamás egyértelműen üzent a kormánynak, kijelentve, hogy nem tekintik partnernek az MTA-t, csupán igazodást várnak tőle.
Hétfői blogposztjában a történész sztálinista intézménynek nevezte a Magyar Tudományos Akadémiát. Az MTA elnöke kedden közzétett válaszlevelében azt írja, hogy Schmidt szándékos félrevezetésekkel akarja lejáratni az intézményt.
Mire jó egy szuperintelligens organizmus, ami mindent tud a világról, de a tudást nem fordítja át cselekvésre? Mi a baj a manapság népszerű MI-modellekkel? Mit ér a gondolat akció nélkül? A világhírű agykutatóval Moldvay Tamás matematikus-filozófus beszélget.
Göncz Árpád 2000-ben annak a Freund Tamásnak adta át az első Bolyai-díjat, akit Novák Katalin ma az MTA újraválasztott elnökeként köszöntött. Novák később arról beszélt, az emberek majd eldöntik, a tudomány eredményei közül melyekkel kívánnak élni.
Mit ígért a 2020-ban a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választott Freund Tamás neurobiológus az előző ciklus kezdetén, és mi várható a következő három évben?