100 ezer dollárt ért a palackorrú delfinek eddig nem ismert füttyjeleinek megfejtése

A vadon élő palackorrú delfinek (Tursiops truncatus) kommunikációjának részbeni megfejtéséért a floridai Woods Hole Oceanográfiai Központ Sarasota Delfinkutatási Programja nyerte a 100 ezer dolláros Coller-Dolittle-díjat – írja a brit Guardian.
A kutatócsoport tanulmánya szerint fényt derítettek a tengeri emlősök egyes füttyjeleinek jelentésére. Ehhez hidrofonokkal és tapadókorongokkal rögzített digitális akusztikus jeladókkal rögzítették az állatok vokalizációját.

Az adatbázis hangjait két kategóriába, jellegzetes és nem jellegzetes jelekre osztották a kutatók. Az utóbbiba tartoznak a delfin füttyök mintegy felét jelentő, kevéssé vagy egyáltalán nem értett hangadásai, amelyek közül 20 olyat soroltak, amelyeket legalább 25 egyed használt az általuk vizsgált floridai populációban. Amikor a kutatók visszajátszották ezeket a delfineknek, az egyik elkerülési reakciót váltott ki, ami arra utal, hogy riasztási szignál lehet, míg a másikra mutatott viselkedés azt sugallja, hogy a hang valamilyen váratlan eseményhez kötődhet.
A Coller-Dolittle-díjat tavaly indította el a Jeremy Coller Alapítvány és a Tel Aviv-i Egyetem, az elismeréssel a fajok közötti kétirányú kommunikációt díjazzák.
* * *
Erős témát választottunk megint, az immár 105 éves trianoni béke körülményeit, traumáját, máig ható geo- és nemzetpolitikai következményeit, valamint modernizációellenes hatásait vizsgáljuk a júniusi, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkön, a tizenegyedik Qubit Live-on.

Velünk lesz Ungváry Krisztián történész, egyetemi tanár, lapunk állandó szerzője, Ablonczy Balázs történész, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense, Hatos Pál történész és jogász, az NKE Eötvös József Kutatóközpontja Közép-Európa Intézetének vezetője és Török-Illyés Orsolya színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: