Kevéssé ismert tény, hogy nem mindenhol ugyanannyira sósak a Föld óceánjai, és ennek döntő szerepe van az óceáni szállítószalagnak nevezett globális tengeráramlási rendszer működtetésében – ami egyelőre még kiegyenlíti bolygónk éghajlatát, de már látszódnak rajta a klímaváltozás által okozott repedések jelei.

Egy liternyi, vagyis 1000 gramm tengervízben átlagosan 35 gramm oldott só (ppt), nagyrészt konyhasó (nátrium-klorid) található. De az óceánok sótartalma nem állandó, régiónként és időben is változhat, általában 3,3-3,8 százalék között. Egyes területeken, mint a Vörös-tenger vagy a Perzsa-öböl, a magas hőmérséklet okozta párolgás és a víztömegek elszigeteltsége miatt elérheti a 4 százalékot is.

Európai és amerikai műholdas megfigyelések az elmúlt években precíz képet adtak arról, hogy az óceánok felszínének sótartalma mennyire dinamikusan alakulhat. Ha megnézzük az Európai Űrügynökség által kilenc évnyi műholdas adatból átlagolt térképet, nagyon látványos, hogy a Föld öt óceánja közül az Atlanti-óceánnak a legnagyobb a felszíni sótartalma:

Emellett az is kirajzolódik, hogy az Atlanti-óceán felszínén a legtöbb só a 23. szélességi fokok közelében található Ráktérítő és Baktérítő mentén koncentrálódik. Ehhez képest mind az Egyenlítő, mind a pólusok környékén alacsonyabb a sótartalom. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) magyarázata szerint az Egyenlítő esetén ezért a nagy csapadékmennyiség, a pólusoknál pedig a jégolvadásból származó édesvíz felel.

Az első műholdas sótartalomtérképet az Európai Űrügynökség (ESA) SMOS (Soil Moisture and Ocean Salinity) műholdja készítette, még 2010-ben. Egy évvel később aztán az amerikai űrügynökség (NASA) is elhelyezte Aquarius nevű műszerét a SAC-D argentin műholdon, ami az SMOS-hez hasonló méréseket folytatott, kissé nagyobb, 150 kilométeres térbeli felbontással.

2015-ben aztán az Aquarius tapasztalatait felhasználva a NASA fellőtte az SMAP (Soil Moisture Active Passive) műholdját, amelynek mikrohullámú sugárzásmérője azóta is precíz képet ad az óceánok sótartalmának alakulásáról. A detektor 40 kilométeres felbontásban mutatja meg az óceánok felszíni sótartalmát és 3 nap alatt képes a Föld egészét feltérképezni. Az SMAP havi bontású megfigyeléseiből általunk összeállított animáción, amely a 2024 januárjától 2025 januárjáig tartó időszakot fedi le, kiderül, hogyan változik az év során, hónapról hónapra a felszíni sótartalom:

De mi köze mindennek a Föld óceánjait behálózó óceáni szállítószalaghoz? Míg a felszínközeli tengeráramlásokat, köztük a híres Golf-áramlatot elsősorban a szél hajtja, addig az óceán mélyében zajló, lassú termohalin cirkulációt a tengervíz sűrűségkülönbségei működtetik – amit a vízhőmérséklet és sótartalom szab meg.

A Föld északi és déli pólusainál a tengervíz lehűl és tengeri jeget formál, aminek eredményeként a környező tengervíz sósabb lesz, mivel a jég létrejöttekor a vízben oldott só hátramarad. Ahogy a tengervíz sótartalma megnő, növekszik a sűrűsége is, és süllyedni kezd. Ennek következtében a területre felszíni víz áramlik be, ami idővel szintén lehűl és elég sóssá válik ahhoz, hogy lesüllyedjen. Ez pedig fenntartja a globális óceáni szállítószalagot.

Az óceáni szállítószalag egyik kulcselemét az Atlanti-óceán meridionális áramlási cirkulációja (AMOC) adja, ami hőt szállít északra és ezáltal enyhébbé teszi Európa éghajlatát. Az AMOC, amit sokszor összekevernek a Golf-áramlattal, a Föld egyik éghajlati fordulópontja, aminek összeomlása 4 Celsius-fokos globális felmelegedés esetén következhet be. Az elmúlt években – mint azt nemrég összefoglaltuk – több kutatás is az AMOC lassulására talált bizonyítékot.

Ennek hátterében – ha a változás valós – kutatók szerint az északi sarki tengeri jég, valamint a grönlandi jégtakaró olvadása állhat, ami megváltoztatja a tengervíz sótartalmát, és ezáltal a sűrűségét is. Ez nem csak elméleti lehetőség: 2012 és 2016 között Penny Holliday, a brit Nemzeti Oceanográfiai Központ kutatójának és kollégáinak 2020-as tanulmánya szerint pont ez történt az Észak-Atlanti-óceán északkeleti részén, ahol 120 éve nem látott extrém alacsony sótartalmat figyeltek meg:

Bár az nagyon valószínű, hogy az AMOC a következő évtizedekben meggyengül a globális felmelegedés következtében, nem feltétlenül fog összeomolni. Egy februárban megjelent kutatásban Jonathan Baker, a brit Meteorológiai Hivatal (Met Office) éghajlatkutatója és munkatársai ugyanis azt találták, hogy az Antarktisz körüli Déli-óceán szelei még a legdurvább felmelegedés mellett is fenntartanák a meggyengült áramlást.

* * *

Erős témát választottunk megint, az immár 105 éves trianoni béke körülményeit, traumáját, máig ható geo- és nemzetpolitikai következményeit, valamint modernizációellenes hatásait vizsgáljuk a júniusi, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkön, a tizenegyedik Qubit Live-on.

Velünk lesz Ungváry Krisztián történész, egyetemi tanár, lapunk állandó szerzője, Ablonczy Balázs történész, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense, Hatos Pál történész és jogász, az NKE Eötvös József Kutatóközpontja Közép-Európa Intézetének vezetője és Török-Illyés Orsolya színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: