Apró gyíkok vészelhették át a szárazföldi gerincesek közül egyedüliként a Chicxulub-kisbolygó 66 millió évvel ezelőtti becsapódását a kataklizmikus esemény közelében – írta meg szerdán a New Scientist egy friss kutatás alapján, ami a nevükkel szemben nappal aktív éjjeligyíkfélék evolúcióját vizsgálta.

A több mint 10 kilométeres átmérőjű kisbolygó a kréta időszak utolsó északi tavaszán csapódott bolygónkba a mexikói Yucatán-félsziget közelében. Az égitest 150-200 kilométer átmérőjű és 20-25 kilométer mély krátert vájt a sekély tengeri terület aljzatába. Előbb a lökéshullám és a hősugárzás több száz kilométeres körzetben mindent elpusztított, majd jött a globális szökőár, a gigantikus földrengések, és a visszahulló törmelék miatt elképesztően felhevült a légkör. Emiatt erdőtüzek pattantak ki a Föld szinte minden pontján, végül pedig a légkörbe kerülő por, korom és kénrészecskék következtében elhalványult a Nap, és évekig tartó becsapódási tél vette kezdetét.

A Chicxulub-kisbolygó ezzel egycsapásra véget vetett a dinoszauruszok szárazföldi uralmának és megkezdődött bolygónk történetének ötödik tömeges kihalása (kréta végi, vagy K-Pg kihalás), amiben elveszett a fajok háromnegyede és a földtörténeti középidő ikonikus állatainak nagy része. Mindez Chase Brownstein, a Yale Egyetem kutatója és kollégái szerint különösebben nem zavarta az éjjeligyíkféléket (Xantusiidae), amik evolúciógenetikai kutatásuk szerint a késő krétában jelentek meg Észak-Amerikában.

A kutatók a ma élő éjjeligyíkfélék genomjai segítségével, egy filogenetikai vizsgálatnak nevezett módszerrel rekonstruálták az állatok evolúciós történetét, köztük azt, hogy utolsó közös ősük mikor élhetett. A Biology Letters folyóiratban szerdán közölt tanulmányukból kiderül, hogy a korábban jóval fiatalabbnak vélt csoport 93 millió évvel ezelőtt alakult ki. „A rekonstrukciónkból tudjuk, hogy a ma élő fajok közös őse szinte biztosan Észak-Amerikában élt, ahol az éjjeligyíkfélék fosszilis története a becsapódást jelző határvonal mindkét oldalán folytonos” – mondta a lapnak Brownstein.

Több mai éjjeligyíkféle kőrepedésekben él, és a kihalást szintén átvészelő krokodilokhoz, valamint teknősökhöz hasonlóan lassú az anyagcseréjük. „Ez talán lehetővé tehette nekik, hogy fedezékbe vonuljanak a becsapódás és az azt követő időszak alatt” – mondta. Nathan Lo, a Sydney-i Egyetem kutatója, aki nem vett részt a munkában, a lapnak azt hangsúlyozta, hogy ezek a gyíkok mennyire lenyűgözőek. „A kisbolygó becsapódási helye körül régióban éltek, és ennek ellenére is túl tudtak élni, miközben az aszteroida minden, a becsapódás néhány száz kilométeres környezetében élő élőlényt elpusztított” – mondta.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: