Fontos, hogy beszéljünk az állatvédelemről, de nem mindegy, hogy hogyan beszélünk róla – legalábbis a liverpooli John Moores Egyetem zoológusai szerint, akik az elmúlt 20 év elveszett állatairól szóló brit híradásait elemezték. A kutatók szerint míg a kutyákról, cicákról és más háziállatokról szóló híradások empatikusak voltak, a hüllők esetében már más szóhasználat volt a jellemző, ez pedig a jószágok megítélésének is árt.

John Bielby, a kutatás vezetője szerint a kétéltűekről és a hüllőkről szóló hírek nyelvezetében több volt a félelem és az undor, és míg az elterjedtebb kedvenceket a hírek hajlamosabbak antropomorfizálni, ezekről az állatokról inkább úgy írtak, mint a tárgyakról.

A különbség abban is megfigyelhető, hogy míg a magukra hagyott kutyákról szóló hírek jellemzően a nevükön nevezik az állatokat, és gyakran tartalmaznak értékítéletet is (pl.: „szegény Morzsit magára hagyták”), a hüllőkről és kétéltűekről szóló híradások ritkán emlegetnek neveket, azt viszont általában kiemelik, hogy mekkora is az a szerencsétlen óriáskígyó, amelyik megszökött otthonról.

Cicakedvelők és csigakedvelők

Bielby szerint a legtöbb esetben az, aki állatkedvelőnek vallja magát, nem a csigákra, kígyókra vagy tarantulákra gondol, márpedig ezek az állatok is megérdemlik a védelmet, háziállatként pedig ugyanolyan jogok illetnék meg őket, mint a kutyákat vagy a hörcsögöket. A zoológus szerint a híradások nyelvezete csak tovább erősíti az ezekkel a fajokkal kapcsolatos negatív előítéleteket, emellett úgy gondolja, hogy a körültekintőbb megfogalmazással idővel ezeket akár enyhíteni is lehet.

Ezek az előítéletek nemcsak az újságolvasókra jellemzőek: mint kiderült, a környezetvédelemben is hasonló alapokon osztják el a forrásokat, ez pedig hosszú és rövid távon is gondot okozhat. Gyakran előfordul, hogy egy kedveltebb faj megmentésére akkor is nagyobb erőfeszítéseket tesznek, ha nem fenyegeti közvetlenül a kihalás, ahogyan az is, hogy a szebb virágokat hozó növények védelmére több pénz jut, mint a jelentéktelenebbnek tűnőkre.