1900 éves, római kori családi kincseket találtak Romániában, a Fekete tenger partján
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egy római kori család megolvadt ékszereit találták meg régészek Romániában – számol be a LiveScience, a bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeumra hivatkozva. Az érmék és értékesnek tűnő fém díszek valószínűleg egy tűzeset során rongálódtak meg, és egy jómódú családhoz tartozhattak mintegy 1900 évvel ezelőtt.
A több mint negyven pénzérmét és a finom, fém díszítéseket Istria község közelében találták meg, a Fekete-tenger nyugati partvidékén. Errefelé görög közösség élt valaha, és a település valamikor az első században került a Római Birodalom fennhatósága alá.
A helyszínen talált egyéb leletek között kerámia edények, feliratos tárgyak, valamint bronzból, vasból, üvegből és kőből készült tárgyak voltak. Maga a ház egy elit család lakhelye lehetett, erre utalnak a mészkő burkolatú, festett falak nyomai.
A régészek a tárgyakat a 2-3. századra datálják, a Római Birodalom principátusként ismert korszakára. Ebben az időben, amely Augustus Caesar uralkodásával kezdődött i. e. 27-ben és i. sz. 284-ben ért véget, a római társadalom átalakult, minden hatalom a császár kezében összpontosult, miközben a köztársaság külsődleges jegyei megmaradtak.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Római kori tömegsírt találtak egy bécsi focipálya alatt
Körülbelül 150 fiatal római katona holtteste került elő, a csontokon nyilaktól, lándzsáktól, tőröktől és kardoktól származó sérülések voltak. A lelet különösen ritkának számít, ahogyan az is, hogy a holttesteket nem hamvasztották el, ahogy a korban szokás volt.
Tényleg az ólommérgezés okozta a Római Birodalom bukását?
Mi a közös Claudiusban, Neróban, Galbában, Vitelliusban, Domitianusban, Caracallában és Getában? Egyes elméletek szerint a római császárok a mértéktelen ólomfogyasztásba őrültek bele, és végső soron a nehézfém vezetett a birodalom bukásához is. A legújabb kutatások szerint nem ilyen egyértelmű a helyzet.
Gadalias és Saulos rabszolgákon próbált nyerészkedni, 1900 év után került elő a tárgyalásukról készült feljegyzés
A papiruszra rótt, 133 sornyi szöveg az ötvenes években került elő a Judeai-sivatagból, de csak 2014-ben kezdtek el alaposabban foglalkozni vele. Ekkor kiderült, hogy nem nabateus nyelven, hanem görögül íródott, és egy per részleteiről számolnak be benne.