Húsz évvel ezelőtt pontosan ezen a napon, január 19-én indult útjára a NASA New Horizons nevű űrszondája, amely már az indítás pillanatában történelmet írt a Földhöz viszonyított legnagyobb indítási sebességével.

A szonda a Jupiter közelében hintamanővert hajtott végre, majd összesen közel 9 és fél év repülés után, 2015. július 14-én érkezett meg a Pluto-rendszerhez, és az első űrszonda lett, amely közelről térképezhette fel a Pluto törpebolygót, partnerét, a Charont, valamint kisebb holdjait – mégpedig egészen elképesztő részletességgel: a legközelebbi szakaszban 77–85 méter/pixel felbontással.

De miért beszélünk rendszerről? Kevesen tudják, hogy a Pluto–Charon páros valójában inkább kettős törpebolygórendszer, mint klasszikus bolygó–hold felállás. A Charon mérete ugyanis összemérhető a Plutóéval, átmérője nagyjából a Pluto átmérőjének a fele, ezért a két égitest nem úgy viselkedik, hogy a kisebb kering a nagy körül, hanem egymás körül keringenek. Pontosabban mindketten a közös tömegközéppontjuk (baricentrum) körül keringenek, ez azonban a Pluto felszínén kívülre esik, ellentétben például a Föld–Hold rendszerrel, ahol a baricentrum a Föld belsejében található, a felszín alatt kb. 1700 km mélységben.

A Plutónak ezen kívül négy kisebb holdja is van (Styx, Nix, Kerberos, Hydra), amelyek érdekes módon viszonylag stabilan keringenek a Pluto–Charon kettős körül. Ebben az is segíti őket, hogy közel egy síkban, rendezett pályákon mozognak, és a Charonhoz viszonyítva rezonancia-közeli arányokat (1:3, 1:4, 1:5, 1:6) mutat a keringési idejük. Ugyanakkor a tengelyforgásuk már sokkal furább: gyakran billegnek, amiben a kettős gravitációs rángató hatása mellett annak is nagy szerepe van, hogy ezek a kis holdak többnyire szabálytalan alakúak.

Visszatérve a szonda legfontosabb tudományos eredményeire: kiderült, hogy a Pluto egyáltalán nem halott jégdarab. A New Horizons képei és mérései alapján a felszíne meglepően változatos, és több helyen kifejezetten fiatal területeket is mutat. A legizgalmasabb felismerések közé tartozik egy hatalmas nitrogénjég-medence, amely a Pluto légkörének és évszakos folyamatai­nak részben a motorja lehet, emellett magas vízjéghegységek, összetett, sötét vöröses egyenlítői régiók, valamint olyan jelek is, amelyek akár felszín alatti óceánra is utalhatnak. A szonda a Pluto körül kiterjedt ködrétegeket (haze) is azonosított, amelyeket a metán fotokémiája során képződő szerves aeroszolok alkothatnak, és a légkör finom rétegzettségét is kimutatta.

A küldetés azonban ezzel nem ért véget: a New Horizons nem állt meg a Plútónál. 2019. január 1-jén elrepült egy Kuiper-övbeli objektum mellett, ami ma Arrokoth néven ismert, és két összetapadt gombócra hasonlít, és amely így a legtávolabbi égitest lett, amit űrszonda valaha közvetlenül meglátogatott. Az itt gyűjtött adatok a nagyon korai Naprendszer építőköveiről adnak közeli képet, vagyis arról, hogyan állhattak össze az első kis égitestek. A szonda ráadásul ma is működik: a Kuiper-övben halad kifelé, és az utóbbi években egyre inkább a helioszféra és az űridőjárás jellegű mérésekre állt át. Plazmát, részecskéket és a porkörnyezetet figyeli, jellemzően hosszabb „takarék” üzemmódban. A NASA hivatalos missziós blogja szerint 2025. augusztus 22-én belépett a küldetés addigi leghosszabb hibernációs időszakába, és (költségvetési döntésektől függően) 2026. június vége felé ébreszthetik fel.

Az alábbi feladványból arra kaphatunk választ, hogy kinek a hamvaiból vitt magával a szonda, akinek a hamvai ilyen módon a legmesszebb jutottak a Földtől.

281. feladvány: Kódolás kétjegyű számokkal

Meg tudod fejteni az alábbi kódolást? Ne csak a megoldást találd ki, hanem azt is, hogy mi a kód lényege!

Ha szereted a fejtörőket, tekintsd meg korábbi feladványainkat is! Ha megjegyzésed lenne, vagy feladványt javasolnál, írj az eszventura@qubit.hu e-mail címre! Ha pedig tetszik a rovat, ezt a Vendégkönyvben kifejezésre juttathatod.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus, kognitív kutató, társasjáték-fejlesztő és bűvész.