Miközben a NASA lázasan készül az Artemis–2 küldetésre, amely több mint 50 év után az első emberes repülés lesz a Hold felé, és akár már február 6-án elindulhat, továbbra is viták övezik az asztronautákat szállító Orion űrhajót. A probléma gyökere az Artemis–1 2022-es, személyzet nélküli tesztrepüléshez nyúlik vissza, amikor az Orion hőpajzsa váratlanul megsérült: az Avcoat nevű hővédő anyag darabjai letöredeztek a visszatérés során, ahelyett hogy egyenletesen koptak volna le. Bár a CNN cikke szerint a NASA, valamint több vezető mérnök és űrhajós szerint is azt mutatják az elemzések, hogy ha az Artemis–1 legénységet is szállított volna, akkor még így is biztonságban lettek volna, mások szerint a hiba közepes kockázatot jelent, és olyan ismeretlen tényezőket hordoz, amelyeket repülés előtt nem lehet teljesen modellezni.

A NASA végül nem cserélte ki az Artemis–2 küldetésre szánt hőpajzsot – amelyet még az Artemis–1 repülése előtt beépítettek –, hanem inkább az űrhajó visszatérési pályáját módosította, hogy csökkentse a hőterhelést és a pajzson belüli gázfelhalmozódást. A mérnökök arra jutottak, hogy az Artemis–1 során tapasztalt károkat az Avcoat-blokkok elégtelen áteresztőképessége okozta, ami lehetővé tette a gázok felgyülemlését és az anyag megrepedését az extrém körülmények között, amikor a kapszula visszatérése során a hangsebesség több mint 30-szorosával és akár 2760 Celsius-fokos hőmérséklet mellett lép be a légkörbe.

Az Artemis–2 esetében a NASA egy meredekebb, kevésbé agresszív visszatérési tervet készített elő, amely lerövidíti a csúcshőmérsékleten töltött időt, és elmondásuk szerint alapos tesztek, szimulációk és szakértői elemzések támasztják alá, hogy a küldetés a hőpajzs áttervezése nélkül is biztonságosan végrehajtható – annak ellenére, hogy az Artemis–2 Orion űrhajójának hőpajzsa valójában még kevésbé áteresztő, mint a 2022-ben megrepedt változat.

A döntés megosztja a szakértőket, köztük volt NASA-űrhajósokat és hőpajzsokkal foglalkozó mérnököket is. Egyesek szerint az Orion elegendő biztonsági tartalékkal rendelkezik, és az Avcoat-réteg alatt található kompozit szerkezet további védelmet nyújt, bár ők is elismerik, hogy repedések várhatók, és a kockázat nem elhanyagolható. Mások – például a hőpajzsszakértő exűrhajós Charlie Camarda vagy a NASA-nál 30 évig a hővédő anyagokat kutató Dan Rasky – úgy vélik, hogy a NASA túlságosan bízik a leegyszerűsített modellekben és pályamódosításokban ahelyett, hogy egy alapvető tervezési problémát orvosolna.

Mivel a 20,4 milliárd dollárból, két évtized alatt kifejlesztett Orion űrhajó már ott figyel a Space Launch System rakéta tetején a floridai Kennedy Űrközpont 39B indítóállásán, és a végső döntés napokon belül megszülethet a repülésre való alkalmasságáról, az Artemis–2 nemcsak mérnöki szempontból ígérkezik komoly próbatételnek, hanem azt is mutathatja, hogyan kezeli ma a NASA a kockázatokat egy olyan múlt árnyékában, ahol ott van az épp a napokban 40 éves Challenger-, vagy a 23 éve történt Columbia-katasztrófa.