Százezer forintos AI-fánk lesz az OpenAI és az iPhone tervezőjének első közös készüléke
Fánk alakú, nagyjából hokikorong méretű eszköz lesz az OpenAI régóta várt első hardvere, fizikai eszköze, amely a tervek szerint 2027-ben kerül piacra – írja a Bloomberg a fejlesztést ismerő forrásokra hivatkozva. A lényegében képernyő nélküli okoshangszórónak tervezett, akkumulátoros készüléket úgy alakították ki, hogy a lakásban könnyedén lehessen kézben hordozni, de éjjeliszekrényen vagy konyhapulton elhelyezve is működjön.
Az eszközt a Jony Ive által alapított LoveFrom stúdióval közösen tervezik; az iPhone és az Apple Watch egykori tervezője és Sam Altman közös hardveres terveiről még 2023 szeptemberében szivárogtak ki az első hírek, tavaly pedig az OpenAI fel is vásárolta Ive eszközfejlesztő startupját. A készülék prémium kialakítást és minőségi fémet kap, és az OpenAI-nál 300-400 dolláros darabárban gondolkodnak – ez jóval drágább a legtöbb okoshangszórónál (az Amazon hasonló készülékei 40 és 240 dollár között mozognak), de olcsóbb egy átlagos iPhone-nál.
A cég a készüléket nem hagyományos hangszóróként, hanem olyan AI-vezérelt számítógépként pozicionálja, amely segít elintézni a felhasználó dolgait. A ChatGPT telefonos hangmódjához hasonlóan működik majd, de fejlettebb, emberszerűbb interakcióra képes modellekkel, és idővel egyre többet tanul a gazdájáról, hogy személyre szabhassa a beszélgetéseket. A legfurcsább részlet, hogy a karika alakú eszköznek maguktól mozgó alkatrészei lesznek: ezek jelzik, amikor a készülék válaszol vagy interakcióba lép, a cél ugyanis az, hogy az eszköz a mai, mozdulatlan hangszóróknál elevenebbnek hasson. Az OpenAI tehát úgy tűnik, tudatosan épít arra a jelenségre, amelyről Mózes Gergely írt a Qubiten: az emberek már egészen egyszerű, élőlényszerű viselkedésminták hatására is hajlamosak személyiséget és érzelmeket tulajdonítani a gépeknek, és kötődni kezdenek hozzájuk. Az okoshangszórón fények mutatják majd, mikor hallgatózik, kamerarendszere és szenzorai pedig a környezetről táplálnak vizuális információt a mesterséges intelligenciába.
Az OpenAI hosszabb távon egész eszközcsaládot építene – a hírek szerint többek között AI-fülhallgatón is dolgozik –, és a jövőben a mai okostelefonokat leváltó terméket is kínálna; a hangszóró az óvatos piacra lépést szolgálja, mivel más, folyamatosan bekapcsolt AI-eszközök, például az okosszemüvegek komoly adatvédelmi aggályokat váltottak ki. A cég ezzel egy iparági rohamhoz csatlakozik: ahogy az AI Híradó januári adásában előrevetítettük, a befektetők százmilliárdjait elköltő, de profitot alig termelő AI-cégek idén sorra próbálnak kilépni a képernyőkből a fizikai világba, a Meta okosszemüvegétől az Apple AI-kitűzőjéig. A terep ugyanakkor nem könnyű: az okoshangszórók piacát az Amazon és a Google uralja, a kategória pedig nem is feltétlenül nyereséges – az Amazon például évekig milliárdos veszteséget termelt az Alexa-eszközökön, a szokásosnál magasabb ár pedig aligha könnyíti majd meg az OpenAI betörését.
A hardverpiacra lépés ráadásul jogi akadályokba is ütközhet: az Apple júliusban beperelte az OpenAI-t, azt állítva, hogy a cég ellopta az üzleti titkait – a kereset szerint az OpenAI egy régi Apple-beszállítót vett rá egy olyan fémmegmunkálási eljárás kifejlesztésére, amilyet az Apple használ, azt a látszatot keltve, hogy ehhez megvan az Apple engedélye. Az OpenAI tagadja a vádakat, a Bloomberg forrásai szerint a per nyomán belső vizsgálatot is lefolytatott, és szerdán a kereset elutasítását kérte a bíróságtól, arra hivatkozva, hogy ők valami teljesen új, az Apple termékeitől eltérő készüléket terveznek. A bírósági ügy mindenesetre megnehezítheti a termék megjelenését, miközben az OpenAI még idén bemutatná, jövőre pedig piacra dobná az eszközt, amelynek fejlesztése a Bloomberg forrásai szerint házon belül teljes gőzzel halad.
Kapcsolódó cikkek