A Claude felfedezett valami forradalmit az emberi szervezetben, de még az Anthropic sem tudja pontosan, mi az
Az Anthropic szerint a Claude nevű AI-rendszere „potenciálisan forradalmi” felfedezést tett az emberi szervezettel kapcsolatban. Egy „korábban ismeretlen enzimrendszert” azonosított a DNS-ben, amelyet a CRISPR-hez hasonlítottak, egy olyan biotechnológiai eszközhöz, amely forradalmasította a biológiai kutatást, és amelyért 2020-ban Nobel-díj járt. Az Anthropic szerint azonban még több munka kell annak megértéséhez, hogy a rendszernek pontosan mi a szerepe, és hogy hasonló célokra felhasználható-e – ismerteti az Independent.
A CRISPR (clustered regularly interspaced short palindromic repeats) olyan új génszerkesztési technológia, amely az RNS- és DNS-szekvenciák pontos, gyors és olcsó módosítását, vagy új gének beillesztését teszi lehetővé.
Mostani bejelentésével az Anthropic elismerte azt is, hogy Kaliforniában biotech-laboratóriumot hozott létre, ahol a Claude segítségével biológiai hipotéziseket dolgoz ki, majd azokat laboratóriumi körülmények között teszteli. Ezzel lényegében az AI alkalmazási lehetőségeit próbálják ki a biológiai kutatások terén – ugyanakkor a cég szerint kutatásaik „csak a biológiai biztonsági kockázati szintek alacsonyabb fokozatait érintik”.
Jelenleg a Claude olyan DNS-szekvenciákat keres, amelyek olyan fehérjékhez kapcsolódnak, amelyek működését a tudósok még nem ismerik pontosan. A Claude feldolgozza az adott témával kapcsolatos szakirodalmat, jelentést készít a kutatók számára, értékeli a bizonyítékokat, és a lehetőségek többségét elveti. Ha valami átmegy ezen a felülvizsgálati folyamaton, a kutatók az Anthropic laboratóriumában megvizsgálják a fehérjét, és meghatározzák annak jellemzőit – szintén a Claude segítségével.
Ez a folyamat vezetett most el a bejelentett eredményhez. Dario Amodei, az Anthropic vezérigazgatója szerint „olyan molekuláris gépezetre bukkantak, amelyről feltételezhető, hogy új génszerkesztési mechanizmust képviselhet”, noha pontos funkciója még nem világos.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Magyar kutatók fejlesztése pontosítja a génszerkesztési technológiát
A Természettudományi Kutatóközpont Génreguláció Kutatócsoportjának fehérje-variánsa jelentősen bővíti az elérhető célpontok körét.
Európa megelégelte, hogy a jövő terápiáit fejlesztő biotech-startupok az USA-ban kötnek ki
Az EU egyszerűbb szabályozással és bőkezű finanszírozással akarja elérni, hogy Európa ne maradjon le az USA-val és Kínával szemben. A Biotech Actet már idén elfogadhatják; Várhelyi Olivér uniós biztos szerint az utolsó pillanatban vagyunk.
Összefog a Moderna és az OpenAI, hogy még hatékonyabb legyen a gyógyszerek tesztelése és gyártása
A mesterséges intelligencia a klinikai vizsgálatokban használt dózisok optimalizálásában, a kevesebb hulladékkal járó gyártás megtervezésében vagy akár új hatóanyagok megtalálásában is segítheti a biotechcéget.