A részvényesek szerint sem elfogadható, hogy a BP erősíti az olajkitermelését
A befektetők egy része azt sérelmezi, hogy a BP jelenlegi vezetői szerényebb éghajlatvédelmi célokat fogalmaztak meg, mint amiket korábban elfogadtak.
A befektetők egy része azt sérelmezi, hogy a BP jelenlegi vezetői szerényebb éghajlatvédelmi célokat fogalmaztak meg, mint amiket korábban elfogadtak.
Miért kezd valaki színészként társasházi ügyekkel foglalkozni, és mire lehet jutni néhány év alatt? Városi témákkal foglalkozó podcastsorozatunk újabb epizódjában Osvárt Andrea színésznővel beszélget Édes Balázs urbanista.
Online kezdődött meg az MTA rendes közgyűlése. Freund Tamás elnök a már kiszervezett kutatói hálózat sorsáról, a kormány vitatható vakcinatáblázatáról és az MTA-nak szánt 7,3 milliárd forintos többletforrásról is beszélt.
Kudarcosnak és lehangolónak írták le az MTA-elnökválasztást megelőző hétfői vitát a Qubit forrásai, de egy beszéd azért szembesítette Freund Tamás elnökjelöltet azzal, amit a fiatalokat mételyező társadalomtudósokról írt Orbán Viktornak. Kedden késő délután kiderül, ki lesz az akadémia következő elnöke.
Berekesztették az MTA 193. rendes közgyűlését, amit rendhagyó módon online akartak tartani, de a technika közbeszólt. Az okokat még vizsgálják, az ülés július 6-án folytatódik.
Az MTA május 6-án kezdődő 191. közgyűlésén eldőlhet az akadémiai kutatóhálózat jövője.
Az akadémia elnöke a rendkívüli közgyűlés zárszavában mondta el: csak akkor mondana le, ha úgy érezné, hogy nem sikerült megvédenie az MTA kutatóhálózatát. Lovász attól tart, hogy a kiszámíthatatlanság miatt a legtehetségesebb fiatal kutatók hagyják el az országot.