Máig érthetetlen és feldolgozhatatlan, miért robbantották fel 1965. március 15-én a Nemzeti Színházat. Egy most előkerült filmfelvétel dokumentálta a színház utolsó időszakát és lerombolását is.
Nincsenek már nagy művek, nagy művészeti projektek; emlékművekkel teleszórt közterek vannak csupán, térhasznosítás, egymást kioltó jelek és a kultúrátlanítás – hangzott el a Kié a köztér? címmel megrendezett pénteki konferencián.
Nem csak úgy lehet városfejlesztési projekteket megvalósítani, ahogyan azt Lázár János és az Eagle Hills képzelték. Létezik részvételi alapú, közösségi városfejlesztés, és számos európai példa azt mutatja, hogy ésszel, emberi módon a Rákosrendezőnél jóval nagyobb területeket is élhetővé lehet varázsolni.
A 90-es évek elején, a plázák megjelenésekor a Nagykörút vagy a Kossuth Lajos utca már eleve halott volt; a plázáknak nem kellett megölniük a köztereket, elég volt életben lenniük a halottak mellett – írja Smiló Dávid építész, aki szerint a pláza igenis működhet köztérként.
A street art nem a házfalak dekorálását jelenti, hanem benne van a társadalomkritikai potenciál és a városi terek újragondolásának lehetősége is, állítja az amerikai kurátor, aki épp a pécsi Street Up program nyitókiállításán dolgozik.
A több ezer Trianon-emlékmű, betonból öntött lyukas lobogó és zsánerszobor országa vagyunk, miközben olyan értékes köztéri projektek is zajlanak, mint a hétfőn záruló Flaszter Biennálé. Mit jelent ma a public art, és mi köze ehhez Columbo felügyelőnek?